A Bé-kő óriási tájsebe
A földtani és szerkezetföldtani értelemben is rendkívül bonyolult Bükk hegység fő tömegét a karbon és a jura időszakok (kb. 330–140 millió év) között képződött, döntően üledékes kőzetek építik fel. A bükki rétegsorokban azonban szép számmal képviseltetik magukat különféle fokú metamorfózist (átalakulást) szenvedett kőzetek, valamint magmás képződmények is. Ezen földtani összletek kisebb-nagyobb kiterjedésű hasznosítható ásványinyersanyag-telepeket is rejtenek, amelyeket évszázadokig bányásztak a térségben. Gondoljunk csak például a Szilvásvárad és Szarvaskő környéki vasércekre, ill. a Bükk északkeleti előterének kőszéntelepes összleteire. Az emberiség számára fontos nyersanyagok közül ki kell emelnünk azokat az építőipari nyersanyagokat, amelyek például a cementgyártás alapanyagát is képezik. A Bükk fő tömegét pont ilyen kőzetek alkotják, ezért nem véletlen, hogy a hegység peremén őrt álló Bél-kő is a 20. századi bányászat áldozatául esett. Írásunkban a Bélapátfalva és a Béli-medence fölé magasodó Bél-kő bányászatával ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Bél-kő fő tömegét a triász korú (kb. 240–225 millió éves) Bükkfennsíki Mészkő Formáció üledékes kőzetrétegei építik fel, amelyek annak idején a bányászat fő tárgyát is képezték. A sekélyvizű tengerrel borított peremes self (szakmai kifejezéssel karbonátplatform) különböző (ős)környezeteiben (pl. lagúna, zátony) lerakódott nagy tisztaságú karbonátos kőzetösszlet a földtörténet későbbi szakaszaiban enyhe metamorfózist szenvedett, rétegei meggyűrődtek, függőlegesre állítódtak. A Bél-kő délkeleti oldalában, egy szerkezeti vonal mentén az imént említett mészköveknél jóval fiatalabb kőzetek fordulnak elő. Ide tartozik a jura időszaki Lökvölgyi Formáció, melynek mélytengeri agyagpalás kőzetei kb. 157–154 millió évvel ezelőtt rakódtak le. Ezekkel a finomszemű tengeri képződményekkel fogazódnak össze azok a szintén jura korú bazaltos magmás kőzetek, amelyek a Szász-bércen bukkannak ki. A cementbányászat fénykorában nem csak a triász mészkövet, hanem a jura agyagpalát is bányászták. De vajon hol, hogyan és milyen technológiával?
Mivel a Bél-kő tömbje a hegység peremén, könnyen hozzáférhető helyen található, ezért „tálcán kínálta” magát ahhoz, hogy 1908-ban Wessely Károly osztrák nagyiparos cementgyárat alapítson a hegy alatti Bélapátfalva település határában (Márkus Ágoston üzlettársával közösen). Ebben a vállalkozásban az üzletembereket segítette az 1908-ra megépült Eger–Putnok vasútvonal is, amely eredetileg az Egercsehiben kitermelt szén elszállítása céljából készült el. A cementgyár építése 1910-re fejeződött be, s ekkor kezdte meg működését az akkori viszonyok között modernnek számító üzem is. Az óriási mennyiségű és nagy tisztaságú mészkő a Bél-kőről drótkötélpályán érkezett meg a gyár területén található zúzóba, ahol pofástörőkkel és golyósmalmokkal, víz és agyag hozzáadásával iszappá őrölték. Ezt egy hatalmas forgókemencében klinkerré égették, amely őrlésével született meg a cement. A cementgyár működéséhez szükséges villamos energiát helyben állították elő, a technológiához szükséges víz pedig mesterséges víztározóból származott (Gyári-tó). Wessely halála után (1917) a gyár részvényei az Angol–Magyar Bank tulajdonába kerültek. 1923-ban a gyári részvénytársaság egyesült az Egercsehi Kőszénbánya Rt.-vel, s így működött 1942-ig. Az állami tulajdonban lévő gyárban a II. világháború után jelentősebb beruházások és újítások kezdődtek meg. 1980-ban kezdte meg működését az az „új”, átalakított cementgyár, amelynek végleges bezárására 2002-ben került sor (ma ipari park van a helyén). A közel 100 évig működő üzem „kőéhsége” nyomán 19475000 tonna mészkövet termeltek ki, amely azt eredményezte, hogy a Bél-kőből kb. 7 millió m3 anyag tűnt el. A hegy eredeti magassága bizonyos helyeken 70–80 m-rel csökkent le! Azaz „lefejezték” a hegyet!
Az kevésbé van benne a köztudatban, hogy a cementgyártáshoz a mészkövön kívül agyag is kell, hisz a kettő őrleményéből készítik a klinkert, ill. később magát a cementet. A Bélapátfalva határában működő cementgyár agyagigényét 1951-től a Bél-kő délkeleti oldalában működő „Palabánya” fedezte (az előző palabánya a hegy északi oldalában volt). Az itt kitermelt, fentebb említett jura korú agyagpalát a hegyen keresztülfúrt „Palavágaton” át szállították át a cementgyárhoz. A hajdani ejtőakna kb. 20 m magas maradványai a Bél-kövön haladó tanösvény egyik állomását képezi (ez egy másik cikkünk témája lesz).
A Bél-kő térsége – hála a természetvédelemnek – ma már nem hangos a robbantások zajától. Mindenki tisztában van vele, hogy az emberiség számára kell a kő, kellenek a nyersanyagok, ehhez pedig bányászkodni kell. Ennek esett áldozatul a „jó földrajzi helyen” elhelyezkedő Bél-kő, amely így viszont bepillantást enged magába, hisz a bányászat hatására földtani feltárások tucatjai nyíltak meg. Ezeket fűzi fel a hegyen körbehaladó geológiai tanösvény, valamint a számtalan turistaút is. Ha erre járunk, ne feledjük el megnézni a bélháromkúti cisztercita apátság csodálatos műemléki épületegyüttesét sem, a hegy északnyugati „szoknyáján”.
A csatolt fotó a hegy északkeleti részén található 815 m-es magaslati pont kilátójából készült, ahonnan nem csak az ásványgyűjtők paradicsomának számító hatalmas bányaudvarra, hanem a környező tájra is mesés panorámában gyönyörködhetünk.
A bél-kői kilátó pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
