A Pocsaji-kapu látképe az Érmelléki löszös hát pereméről
Magyarország vízrajzi térképére pillantva a Tisza nyomvonala „régi ismerősként” köszönhet vissza az atlasz lapjairól. A Kárpátalja hegyei között (Csornahora-hegység) eredő és a délvidéki Titelnél a Dunába torkolló szőke folyónk közel 1000 km hosszan tekereg a Nagyalföld vidékein keresztül. De vajon mindig ott folyt a Tisza, ahol ma is találjuk? Ha már feltettük (a nem csak költői) kérdésünket, akkor a válaszunk természetesen: a nem! Írásunkban az Érmelléki löszös hát kistájról tekintünk le az Ér völgyére, ahol magvas gondolatainkat is kifejtjük a Tisza mederváltozásaival kapcsolatban, az elmúlt pár tízezer év tükrében. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az Alföldi Kéktúra (AK) útvonala a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj után az Ér elnevezésű vízfolyás (Ér-főcsatorna) gátján halad északkelet felé. Pár kilométeres séta után a vizenyős, elhagyott folyómedrekkel tarkított területen (Berettyó–Kálló köze kistáj) bandukolva egy olyan térszín állja utunkat, amely szemmel láthatólag is több tíz méterrel (kb. 30 m-rel) magasodik az eddig járt vidékünk fölé. Az Érmelléki löszös hát kistájra „felkaptatva” és visszatekintve a Laponya-halomnak (133,6 m) nevezett domb geodéziai tornyából, érdekes látvány tárul elénk. Azt láthatjuk, hogy egy nagy folyóvölgy húzódik alattunk, amely közepén ott „piriszkál” az Érnek nevezett kis csatorna, amely a száraz időszakokban szinte alig szállít vizet. Feltehetjük a nagy kérdést tehát, hogy vajon ez a kis vízfolyás alakította ki ezt a hatalmas, elhagyott medrekkel „telehintett” folyóvölgyet? Az imént leírtak megértéséhez azonban kicsit messzebbről kell kezdenünk a történetet!
A Kárpát-medencét a késő-miocén során (kb. 12–5 millió év között) egy óriási kiterjedésű (bel)tó vize töltötte ki, amely a Pannon-tó névre hallgatott. A tekintélyes vízmélységekkel rendelkező állóvíz a kárpáti hegységkeret felől beömlő vízfolyások hatására nem csak, hogy fokozatosan kiédesedett a miocén végére, a pliocén elejére, hanem fel is töltődött. A Pannon-tó különféle szemcseméretű törmelékes üledékein a pliocénre egy vízfolyásokkal és tavakkal tarkított (fluviolakusztrikus) síkság jött létre, amelynek a különféle mértékben emelkedő/süllyedő területein kezdődött meg a tiszántúli vízhálózat kiformálódása. A Kárpát–Pannon térség alatti földkéreg izosztatikus egyensúlyának változásai miatt a Körös-vidék (Körös-medence) területe az egész negyedidőszak folyamán (sőt, már a miocén végétől) egy süllyedő, a környezeténél mindig alacsonyabban fekvő térszín volt, amely emiatt rendre magához vonzotta a vízfolyásokat (és ez ma is így van). A süllyedéssel párhuzamosan a környező hegységkeret pedig fokozatosan emelkedett, karöltve a klíma változásainak hatásaiból eredő eróziós–akkumulációs (pusztító–építő) hatásokkal. De vajon merre folyhatott a Tisza a negyedidőszak, azon belül is a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) elején?
A pleisztocén elején (kb. 2,5 millió éve) az Ős-Tisza és mellékfolyói az Érmelléken keresztül (olykor a Nyírség déli részét is érintve) érték el az intenzíven süllyedő Körös-medence területét. Ez nem csak a Tisza vízrendszerére, hanem a Tarnától keletre elhelyezkedő összes folyóra igaz volt. Ekkoriban a Körös-medence vizei a Dél–Tisza-völgyben haladó Ős-Duna vizeivel a mai Kurca-torkolat (Szentes) közelében egyesülhettek. Láthatjuk tehát azt, hogy a pleisztocén elején szinte az összes tiszántúli folyó őse a hidrológiai központnak számító és legintenzívebben süllyedő Körös-medence felé igyekezett. A jégkorszak későbbi szakaszainak morfológiai változásai azonban újabb medrekbe terelték a Tisza vízrendszerét. De merre is?
Aki a továbbiakban sziklaszilárd tényeket és adatokat vár, azt el kell, hogy keserítsük! Ez azért van így, mert a jelenlegi kutatások alapján több elmélet is „kering” szakmai berkekben a tiszántúli vízfolyások mederváltozásait illetően. Egy korábbi modell szerint a Tisza kb. 22–20 ezer évvel ezelőtt hagyhatta el az Érmellék területét a Szatmár–Beregi-síkság, a Bodrogköz és a Rétköz területeinek megsüllyedése miatt. Az új süllyedékrendszerek magukhoz vonzották a Tiszát és mellékfolyóit, így például a Bodrogot alkotó vízfolyásokat is, amelyek korábban a Nyírség hordalékkúpját építgették. Ez a változás a Tisza vízrendszerének az Alföld közepére való áthelyeződését okozta, nagyjából oda, ahol ma is folyik. Ezt a modellt írja felül alaposan az az elképzelés, amely szerint a Tisza vízrendszerének áthelyeződése az Érmellék területéről jóval később történt a fent vázolt időpontnál. Ennek az oka az lehetett, hogy a würm második felében a Jászsági-medence megsüllyedése miatt az Ős-Bodrog és mellékfolyói megjelenhettek a Tokaj–Szolnok tengelyen (gyakorlatilag a mai Tisza nyomvonalán). Ez tehát azt feltételezi, hogy az Érmelléken haladó Ős-Tisza vízrendszere mellett létezett egy másik, viszonylag nagy vízhozamú folyóvízi rendszer is a fent említett vonalon. Az utóbbi modell szerint a Tisza csak valamikor kb. 16–14 ezer éve jelent meg a mai alföldi nyomvonalán (az előtte ott folyó Ős-Bodrog medrében), az Érmellék süllyedésének mérséklődése, a Bodrogköz intenzív süllyedése és a Nyírség emelkedése miatt. Láthatjuk tehát azt, hogy a Tisza vízrendszere a pleisztocén végére és a holocén elejére (kb. 10 ezer éve) foglalta el nagyjából a mai helyét.
A fenti sorok elolvasása után a Nagyalföld vízrajzi térképét böngészve tehát ne feledjük el azt, hogy mai folyóink, így a Tisza is földtani időléptékben gondolkodva nem is olyan régen folyik azon a helyén, ahol ma is. Erre kiváló példa a képen látható Pocsaji-kapu egykori tiszai eredetű völgye.
A Pocsaji-kapu pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
