A Holdvilág-árok egy téli részlete
A Pest megyei Pomáz határában, a vulkanikus Visegrádi-hegység délkeleti peremén húzódik a főváros környékének egyik legismertebb és leglátványosabb (geo)turisztikai értéke, a misztikus Holdvilág-árok. A kirándulóktól hangos szurdokvölgy azonban nem csak arra alkalmas, hogy sétáljunk benne egyet a vasárnapi ebéd után, hanem arra is, hogy tanulmányozzuk a Visegrádi-hegység vulkanizmusa során lerakódott földtani képződményeket. Ez azért lehetséges, mert a Holdvilág-árkot kialakító vízfolyás bevágódásával természetes geológiai feltárások sorozatát hozta létre, nyitott könyvként mutatva be az évmilliók történéseit. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Visegrádi-hegységet felépítő vulkáni működés a Börzsönnyel nagyjából egy időben indult be (kb. 16,5 millió éve, a középső-miocén bádeni korszakában), s kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 14,5 millió évvel ezelőtt ért véget. A Kárpát–Pannon térséget alkotó lemeztöredékek ekkor már nagyjából a mai helyükön voltak, s lassú kivékonyodásuk miatt húzásos (extenziós) feszültségek alakultak ki bennük. Ezeknek az lett az eredménye, hogy a létrejövő húzásos eredetű repedések, hasadékok mentén viszonylag gyorsan fel tudott áramlani a mélyből a viszkózus andezites és dácitos magma (egy sekély magmakamrában való „pihenés” nélkül), s be tudta indítani a térség vulkanizmusát.
A Kiskovácsiból induló piros kereszt jelzésen haladva, a Domini-patak bevágódása által kialakított északkelet–délnyugati irányú völgyben eleinte még a vulkanizmust megelőző sekélytengeri üledékekkel találkozhatunk. A kora-miocén (eggenburgi) Budafoki Formáció névre hallgató törmelékes üledékes képződmények (pl. lignitcsíkos homok és agyag, kvarckavics-betelepülésekkel) egy sekély tengerparton rakódtak le, az árapályövben, ill. az árapályöv alatt, ahol például Ostrea-kagylók is éltek. Az első vulkanikus eredetű törmelékes (piroklasztikus) rétegek a Domini-forrás térségében jelennek meg, amelyek a kb. 16,5–16 millió évvel ezelőtt beinduló vulkáni működés első képződményei voltak. Ezek nem mások, mint 2 mm alatti hamuszemcsékből álló dácitos tufarétegek és 2–64 mm közötti szemcsékből álló lapillitufa-rétegek. A tufarétegeket tanulmányozva abban kerekded „tufagalacsinok”, ún. akkréciós lapillik figyelhetők meg, amelyek a forró magma és a víz heves kölcsönhatásának eredményeként jöttek létre. A földkéreg mélyéről feláramló magma ugyanis nagy víztartalmú tengeri üledékekkel találkozott, amely a magma és a környező kőzetek szétrobbanásához vezetett (ún. freatomagmás kitörés). A vízgőzben és az apró vulkáni szemcsékben gazdag kitörési oszlopban a szemcsék összetapadtak, s gömb alakú, koncentrikus „tufagyöngyöket” hoztak létre.
Az árokban tovább sétálva már azokkal a vulkanikus képződményekkel találkozhatunk, amelyek a tenger szintje fölé emelkedő, egyre intenzívebben működő lávadómokból, pontosabban azok összeomlásából származnak. A vulkáni működés során a Visegrádi-hegység helyén egy kb. 1500 m magas, szabályos alakú vulkáni felépítmény jött létre. A sűrűn folyó (viszkózus), andezites és dácitos jellegű lávát produkáló tűzhányó oldalainak meredekké és instabillá válása miatt onnan pusztító törmelékárak (ún. izzófelhők) zúdultak le, amelyek az egykori legmélyebb terepalakulatok, azaz a völgyek, vízmosások vonalát követték. A blokk- és hamuárüledékekkel kitöltött völgyekben megállapodott és kőzetté vált vulkáni törmelékes összletet később az erózió merész sziklatornyokként preparálta ki (pl. Vadálló-kövek, Thirring– és Zsivány-sziklák, pomázi Kő-hegy). Ezeknek a sekélytengerbe zúduló törmelékáraknak az anyagát tanulmányozhatjuk a Holdvilág-árok végénél, ahol a völgy bevágódása éppen tart (a csapadékos időben itt egy vízesés alakul ki). A kőzetfalba vájva egy kora középkori táró sötéten ásító szájára is figyelmesek lehetünk, amelyet a legenda szerint arany után kutatva hajtottak ki. Valószínűbb azonban, hogy gránát-bányászat miatt nyithatták annak idején, hisz például a vöröses színű almandint féldrágakőként díszítésre használták. A függőleges sziklafalat tanulmányozva érdekes kis csatornácskákat vehetünk észre, amelyekben nagyobb méretű vulkáni szemcsék „ülnek”. Ezeken az ún. gázkiszökési csatornákon keresztül távoztak a forró vulkáni összletből a tömörödés hatására a gázok, kifújva magukkal az apróbb szemcséket, otthagyva a nagyobbakat. Itt jegyeznénk meg, hogy a szurdokban feltáruló piroklasztikus kőzetösszlet hivatalosan a Holdvilágárki Dácittufa Formáció névre hallgat.
A meredek Meteor-létrán mászhatunk ki az egykori „tufabányához”, ahol klasszikus ignimbriteket, azaz horzsakőtartalmú vulkáni törmelékár-üledékeket találunk (ezek már szárazföldi térszínen rakódtak le). Itt jegyeznénk meg (de hosszasan nem térnénk ki rá), hogy a Holdvilág-árok a magyarok egyik ősi kultuszhelye is: az árok északnyugati fala felett feltárt járatrendszer egyesek szerint Árpád vezér sírkamrája. A fent megnevezett ignimbrites kőzetfalnál találjuk a mesterséges Remete-barlang (Weislich-barlang) bejáratát, valamint kaptárkőfülkéket is. Erről a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapja a következőket írja: „A Holdvilág-árokban két sziklában láthatóak befaragások: a Kissziklában egy, a Nagysziklában pedig nyolc fülke található. Valamennyi fülke kopott, keretük sehol sem maradt meg. A Nagyszikla bányája vélhetően római kori bányászat emlékét őrzi, a fülkék és a barlang pedig kora középkori eredetűek. A sziklában több helyen rovásjel vésések láthatók. A területen három barlang található: az időszakos vízesés alatt két nyílás van, melyek egyike, a szurdok délkeleti falában nyíló, Y alakú üreg teljes egészében mesterséges kialakítású. A Nagyszikla jobboldali falában kürtős barlang nyílik, mely szintén mesterséges.”
A Holdvilág-árok pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
