Kipreparált blokk- és hamuárüledékek a déznai Vár-hegy oldalában
Az Erdélyi-szigethegység nyugati peremén állnak őrt a Béli-hegység északnyugat–délkeleti csapású, sűrű erdőkkel fedett, földtudományi, kultúrtörténeti és tájképi értékekben gazdag vonulatai. A hegység délnyugati peremén bújik meg a középkori eredetű, szabályos sakktábla alaprajzú, románok által lakott kis „váras” település, Dézna. A község fölé méltóságteljesen emelkedik a 389 m magas Vár-hegy kúpja, amely a középkori Desznye (Dézna) várának jelentéktelen falmaradványait rejti. A szép kilátást adó Vár-hegyre nem csak az Árpád-kori eredetű vár romjai miatt érdemes felmászni a turistajelzéseken, hanem azokért a földtani/felszínalaktani képződményekért is, amelyek a Béli-hegység déli területeinek miocén kori vulkanizmusát mesélik el nekünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A bonyolult, takarós felépítésű Béli-hegység földtanilag rendkívül változatos: megtalálhatók itt az 500 millió éves csillámpalák csakúgy, mint a 200 millió éves mészkövek, amelyek geológiai értelemben igencsak „idősnek” számítanak. A hegység déli területeit azonban a miocén földtörténeti korban egy andezites jellegű vulkanizmus „fiatalította meg”, melynek geológiai képződményei a legtanulságosabban a Dézna település fölé emelkedő, középkori vár romjaival „koronázott” Vár-hegyen érhetők tetten. Az erózió által már erősen lepusztított vulkáni kúp anyagát különféle méretű, döntően szögletes blokkokból, szemcsékből összecementált andezites vulkáni törmelékes kőzetek építik fel, amelyek egy kb. 13–12 millió évvel ezelőtti (miocén kor szarmata korszak) heves vulkáni működés némának tűnő, de annál beszédesebb tanúi. Érdekességként jegyeznénk meg, hogy a Vár-hegy lábánál induló turistajelzés mentén azokkal a paleozós (óidei), perm időszaki palás képződményekkel is találkozhatunk, amelyekre a miocén vulkáni összlet is települ.
Az egykori vulkáni felépítményről lezúduló törmelékárak (ún. izzófelhők) a néhai legmélyebb terepalakulatok, azaz a völgyek, vízmosások vonalát követték. A törmelék megállapodása és kőzetté válása után az erózió vette át a szerepet, amely mintegy kipreparálta az egykori ősi völgyekben lerakódott blokk- és hamuárüledékek anyagát. A repedéseket később kitágította a megfagyó víz, a csapadékvíz, a szél és a gravitáció pedig elhordta a keletkező törmelékeket. Ezért áll fent az a furcsa helyzet, hogy az egykori legmélyebb völgyek ma a kiemelkedések, az egykori kiemelkedések pedig a legmélyebb pontok lettek. Ezt a folyamatot a szakirodalom geomorfológiai inverziónak, azaz „domborzatátfordulásnak” nevezi. A bizarr sziklatornyok kipreparálódásában a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hideg szakaszaiban intenzíven „működő” fagyaprózódásnak volt döntő szerepe, az ún. periglaciális („jégkörnyéki”) éghajlaton. Az egykori völgykitöltő képződmények a külső erők lepusztító tevékenységével szembeni ellenállásukat annak köszönhetik, hogy a nagyobb kőzetblokkok tágulását és zsugorodását jól tűri a cementáló, finomszemcsés kötőanyag (idegen kifejezéssel mátrix), azaz az összetömörödött vulkáni hamu. Hasonló módon keletkeztek Magyarországon a Börzsöny és a Visegrádi-hegység merész sziklatornyai is.
A sziklatornyok és a középkori vár romjai mellől csodálatos panorámában lehet részünk a Nagyalföld irányába kinyíló Zarándi-medence térségére, valamint a Zarándi-havasokra is. Túránk közben emlékezzünk meg Jókai Mórról is, aki az 1850-es évek végén járt itt, amikor meglátogatta Déznán Török Gábor barátját, aki Arad megye alispánja volt akkoriban. A déznai várról szóló legendák alapján született meg Jókai „Kurbán bég” című novellája is.
A várrom pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
