A Széchenyi-emlékoszlop Kőszegremete határában

A Nagyalföld és a Kárpátok belső vulkanikus vonulatának “határmezsgyéje”, Észak-Erdély dimbes-dombos vidéke földtani, földrajzi és etnikai szempontból is rendkívül tarka vidék. A Szamos és a Túr folyók által uralt területen a síksági térszínből kúp alakú, erdőkkel, szőlőkkel és gyümölcsösökkel borított vulkanikus „előhegyek” emelkednek ki, melyek között településekkel „kibélelt” medencék és völgyek sorjáznak. A döntően románok lakta néprajzi vidéken (a tulajdonképpeni Avasságban) csak szórvány magyar falvakat találunk, amelyek közül az egyik Kőszegremete. De miért is oly különleges ez a kicsiny, református magyarok lakta település? Írásunkból többek között ez is kiderül, kalandra fel, irány a kövek világa!

A középkori eredetű falucska déli részén, a Domokos-dombon, egy óriási cseresznyefa árnyékában egy 6 m magas obeliszk nyújtózik az ég felé, rajta egy bajszos-szakállas ember portréjával. Az emlékmű nem más, mint Erdély egyetlen szabadtéri Széchenyi-emlékműve, amely az állítás sorrendjében a 3. (vagy a 4.) volt a világon. De miért pont itt? Az érdekes történetet Hoffmann Anna (maszol.ro) cikkéből idézzük:
“Bár a legnagyobb magyar soha nem járt az Avasban (Szatmár megyében is csak párszor, a Károlyi grófok nagykárolyi kastélyában), olyannyira elevenen élt a kőszegremeteiek lelkében, hogy alig egy évvel halálát követően, 1861-ben egy maréknyi hazafi, Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi emlékoszlopot emelnek. S pár hónap múlva már állt is a falu fölötti Domokos-dombon a hat méter magas kőobeliszk, a „Nagyok közt is a legnagyobbnak, dicső emléket!” állítva. A kőszegremeteiek akkor még nem tudták, hogy a csodálatos, s földrajzi szempontból is szép-szabályos avasi medence fölé emelkedő obeliszk a történelmi Magyarország egyik legelső Széchenyi-emlékműve lesz, s mind a mai napig Erdély egyetlen szabadtéri mementója.
Az emlékmű 157 éves fennállása alatt kétszer volt veszélyben: az 1940-es bécsi döntés előtt, amikor a kivonuló román határőrök le akarták dönteni, ám három pár lóval sem sikerült elhúzatni – a feldühödött határőr kapitány szétverette az oszlop eredeti, 1861-es állítására emlékeztető márványtáblát (ezt egy év múlva helyettesítették); másodszor Ceauşescu akarta lerombolni, ám erre szerencsére nem került már sor. Az obeliszk jelenlegi lánckerítése 1990-ben, Széchenyi gróf halálának 150. évfordulója alkalmából készült, az oszlop déli oldalán található dombormű pedig a szatmári származású, nyíregyházi szobrászművész, Zagyva László alkotása és ajándéka.”
Az emlékoszlopnál minden ősszel megemlékezést tart a környék maroknyi magyar népe.

Az emlékmű pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg (részben): Veres Zsolt