A kishartyáni Kőlyuk-oldal
A nógrádi megyeszékhelytől, Salgótarjántól nyugatra, dombok ölelésében, a Ménes-patak mentén fekszik az aprócska település, Kishartyán. Sóshartyán felé elkanyarodva, a római katolikus templom és temető után bal kéz felé egy romantikus völgy hívogat sétára, melynek nyugalmát és meghittségét már évszázadokkal ezelőtt felismerték. A Kő-völgyben kereshető fel a Novohrad–Nógrád Geopark egyik féltve őrzött gyöngyszeme, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőlyuk-oldal. A zöld kereszt turistajelzés mentén elérhető látnivaló nem csak földtani és felszínalaktani érték, hanem kultúrtörténeti is. Írásunkban ennek nyomába eredünk, kalandra fel, irány a kövek világa!
A Kishartyán környéki, vízfolyások által aprólékosan, „sakktáblaszerűen” felszabdalt dombvidék (Litke–Etesi-dombság kistáj) felépítésében oligocén és miocén törmelékes üledékes képződmények vesznek részt. A Kő-völgy térségében a kora-miocén (eggenburgi korszak; kb. 23–19 millió éves) Pétervásárai Homokkő Formáció rétegei bukkannak elő, méghozzá igen látványos formában. A döntően finom- és durvaszemcsés homokkőösszlet az egykoron itt hullámzó, árapály uralta Paratethys partmenti–sekélytengeri zónájában rakódott le. A formációt a felszínen általában sárga, szürkésfehér vagy zöldesszürke színű, karbonátos kötőanyagú, különféle mértékben cementált homokkő alkotja, konglomerátum-betelepülésekkel. A Pétervásárai Homokkővel fedett területeken szembeötlő a változatos és látványos formakincs, melynek létrejötte a homokkövek eltérő cementáltságával, és az ehhez kapcsolódó mállási folyamatokkal van összefüggésben. A szelektív denudáció („válogató lepusztítás”; pl. víz, szél, jég) „áldásos tevékenységét” mi sem bizonyítja jobban, mint a Kőlyuk-oldal kb. 300 m hosszú és kb. 30–40 m magas tagolt homokkőfala.
A természetes geológiai feltárás a sekélytengeri homokkő üledékciklusát két eltérő szelvényben mutatja be, amelyeket egy vető választ el egymástól. A keleti sziklafalban keresztrétegzést mutató, felfelé csökkenő szemcseméretű (a nagyon durvától a középszemű homokkőig) és vékonyodó üledékes rétegek tanulmányozhatók. A nyugati fal felfelé vékonyodó és durvuló rétegekből áll. A homokköves összlet felszínén helyenként jól megfigyelhető egy pár mm vastag ún. mállási kéreg is, amely jóval sötétebb a homokkő eredeti, sárgás színénél. A kéreg a homokkő mállásának hatására, az abból kioldódó és újra kicsapódó kalcitból és gipszből jön létre. Jellegzetes sötét színét a gipszkristályokba ágyazott szennyező szemcséknek köszönheti.
A homokkőfal felső harmadában tátong a sziklafal névadó képződménye, a Kőlyuk vagy Remete-barlang. Az üregrendszer pontos kialakításának dátumát nem ismerjük (talán már a tatárok és törökök idejében menedékként használhatta a helyi lakosság?), de valószínű, hogy a kevésbé cementált homokkő kimállásával keletkezett természetes üregek továbbmélyítésével „faragták” ki. A 19. század végéig remeték lakták, akiknek a Kőlyuk az „összkomfortot” is köszönheti. A háromosztatú lakóbarlang a következő helyiségekből tevődik össze: egy 6×5 m alapterületű nyitott előtérből (nappali tartózkodási hely, tűzrakó- és tüzelőtároló hely), egy 6 m hosszú, 2 m széles és 2 m magas teremből (éjszakai pihenőhely ablakkal), valamint egy 5 m hosszú és mintegy 1,5 m magas kisebb üregből (élelmiszer és ivóvíz tárolása). A barlangot a kőfalon mélyített lépcsőkön lehetett (és lehet ma is) elérni és baj esetén a csúcs irányába lehetett elhagyni, egy kapaszkodókkal ellátott feljárón keresztül. A járatok összhosszúsága kb. 16–17 m. A barlanglakás falán egy vető menti kb. 30 cm-es elmozdulást is tanulmányozhatunk, amelyre ismertetőtábla hívja fel a figyelmet.
Akinek a Kőlyuk-oldalnál megtetszik a miocén homokkő csodálatos formakincse, keresse fel a többi hasonlóan lenyűgöző helyszínt is (pl. Terény: Peres-hegy; Istenmezeje: Noé szőlője; Bárna: Szer-kő; Bükkszenterzsébet: Nagy-kő; Tarnalelesz: Pes-kő).
A Kőlyuk-oldal pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
