Kilátás a Kőszikláról Esztergom felé

Az Országos Kéktúra útvonala a Gerecsében (Dorog és Szárliget között) több jelentős szintkülönbséget is felvonultató sasbércet hág meg. Ilyen például a Nagy-Gete, a Hegyes-kő, a bajóti Öreg-kő, valamint a Somlyó is. Az imént felsorolt csúcsok tengeri eredetű, döntően a triász időszaki (kb. 210–200 millió éves) Dachsteini Mészkőből állnak, amelyek vastagpadosságukkal és olykor jelentős ősmaradvány-tartalmukkal (pl. Megalodus kagylófélék) tűnnek ki a többi üledékes kőzet közül. A triász sasbércek között azonban van egy „kakukktojás”, amelyet jóval fiatalabb kőzetek építenek fel. Írásunkban a Tokod és Mogyorósbánya között emelkedő Kő-hegy (Kőszikla) kialakulásának nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Gerecse bércei között (csak az északi részeken) több, mint 50 édesvízi mészkő (vagy szép idegen kifejezéssel travertínó) feltárása ismert, amelyeket ősi, évmilliókkal ezelőtt működött (paleo)hévforrások raktak le. A kb. 41 darab paleoforrás közül 10 a pliocénben, míg a maradék 31 a negyedidőszakban működhetett, amely során kb. 120 millió m3 karbonát csapódott. Ezek a források a Duna egykori szintjében fakadtak, s mivel karbonátos vízadó kőzetekből (pl. mészkő, dolomit) áramlottak ki, rendkívül magas volt az oldott kalciumkarbonát-tartalmuk. A hegy „gyomrából” kiérkező forrásokból a megváltozó nyomás- és hőmérsékleti viszonyok miatt az oldott mészanyag kicsapódása kezdődött meg, amelyet a jelen lévő növényzet (pl. mohák) széndioxid-elvonó képessége csak fokozott. A folyamat hatására hosszú idő alatt a forrásokkal tarkított melegvizes tavi környezetekben változatos alakú és méretű travertínó-testek alakultak ki. A kis sűrűségű, porózus, likacsos kőzet (népi elnevezéssel: „darázskő”) szerkezetét az elbomló növényi maradványoknak köszönheti, hisz a kis üregek, likacsok az egykori elbomlott növényzet helyeit jelentik. Egy nagyobb méretű hévforrástó medrében rakódott le a földtörténeti pliocén időszakban (pliocén=kb. 5,4–2,5 millió év) az a kb. 15–25 m vastagságú tavi karbonátos édesvízi mészkőtest is, amely a Kő-hegy „sapkáját” alkotja napjainkban.
Ez a tó viszont természetesen nem a csúcs mai magasságában volt, hanem a Duna egykori szintjében. De akkor vajon hogyan került a mai közel 300 méteres magasságába? A válasz a szerkezeti mozgásokban keresendő: a Kőszikla térsége az elmúlt pár millió évben (döntően a pleisztocénben, azaz a jégkorszakban) a tektonikai mozgások hatására kiemelkedett, s ma magasan a Duna szintje felett őrzi a tájat.
A Kő-hegy édesvízi mészköve kb. 15–25 m vastagságban települ a hegy tetején az idősebb kőzetekre, de lecsúszott blokkjai megtalálhatóak a hegy alatti patakvölgyekben is. A mészkő alapvetően kompakt, vastagpados, helyenként vékonypados megjelenésű, jól rétegzett, több cm-es növényi- és kagylómaradványokat is tartalmaz. A repedések kitágulásával (pl. megfagyó víz feszítő ereje, karsztos oldódás, tömegmozgások) az egységes édesvízi mészkőből álló plató feldarabolódott, tornyokra „hasadozott”, melyek tetejéről megkapó kilátásban lehet részünk (pl. Esztergom, a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny felé).
A Kőszikla Mogyorósbánya és a tokodi pincék felől is könnyen megközelíthető, az Országos Kéktúra (OKT) és a Mária út ösvényein keresztül.

A Kő-hegy (Kőszikla) pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt