A Taró-völgy oldalában található karbon feltárás egy részlete

Az Északi-középhegységben emelkedő Bükk nemcsak hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége, hanem földtani értelemben is rendkívül változatos (és egyben bonyolult is). Legősibb kőzetei a földtörténeti paleozóikumban (óidőben) keletkeztek, de fő tömegét mezozós (azaz középidei, főleg triász, alárendelten jura) mészkő és dolomit építi fel, amelyek többek között a Bükk-fennsík „karsztparadicsomában” érhetők tetten. A „nagyon régi” kőzetek felkereséséhez a hegység északnyugati területeire kell elzarándokolnunk, ahol érdekes „geo-találkozásokban” lehet részünk. Egy ilyet kísérlünk meg írásukban is, ahol a Bükk legidősebb, felszínen is tanulmányozható kőzeteit keressük fel. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Bán-patak völgyében nyújtózkodó Nagyvisnyó településtől délkeletre húzódik a vadregényes Taró-völgy, melynek nyugati oldalában (Eskerenna hegyese) lemezes, palás szerkezetű, erősen gyűrt kőzettestek bukkannak elő. A hivatalos nevén Zobóhegyesei Formációt fekete, mállottan szürkészöld vagy sárga, agyagos és finomhomokos aleurolit, valamint szürke, mállottan barna homokkő rétegszerű, néhol pados-vastagpados váltakozása építi fel. Az erősen palásodott kőzettest homokköves egységei durvaszemcsések, esetenként kvarceresek, kovásodottak. A nagy kérdés viszont az, hogy mikor és milyen környezetben rakódtak le ezek az ősi kőzetek? A válasz viszont nem olyan egyszerű!
Általánosságban a geológia tudományában kijelenthető az, hogy egy üledékes kőzet minél régebben keletkezett, annál nehezebb biztos információkat állítani róla. Ez azért van, mert a kőzetet ért utólagos hatások (pl. metamorfózis, hidrotermális oldatok) felülírják azokat az eredeti bélyegeket (pl. ősmaradványok, üledékszerkezeti jegyek), amelyek alapján modellezni tudnánk annak ősföldrajzi (paleogeográfiai) környezetét és korát. Így van ez a Zobóhegyesei Formációnál is: egy-egy Crinoidea (tengeri liliom)-töredéken kívül biztos kort jelző ősmaradványt nem tartalmaz, ezért korbesorolása bizonytalan. Ha volt is az eredeti pelágikus (nyílt és mélyvízi) tengeri medenceüledékekben élőlény, annak maradványait (fosszíliáit) a kréta időszakban (kb. 118 millió éve) lezajló metamorfózis tüntette el teljesen. Ekkor alakult ki ugyanis a formáció palás és gyűrt szerkezete is.
A Zobóhegyesei Formáció korát a rétegsorban elfoglalt helyzete és hasonló jellegű, más területeken lévő földtani képződményekkel való összehasonlítás alapján jelenleg karbon korúnak tartjuk (ez kb. 320–310 millió évet jelent). Ezek alapján kijelenthető, hogy ez a képződmény a Bükk legősibb felszínen lévő képződménye!
A palás szerkezetű kőzetet és hasonló, karbon és perm korú társait Nagyvisnyó környékén évszázadokon át bányászták, és tetőfedésre használták (innen a régebbi elnevezésük is, a „zsindelypala”). Ezzel korábbi írásainkban foglalkozunk részletesebben!
Ha már Nagyvisnyó környékén járunk, és időnk engedi, érdemes meglátogatni a volt Mihalovits-féle kőfejtőt, valamint a Nagyvisnyó és Nekézseny közötti vasúti bevágásokat is. Előbbiben a perm korú, fekete színű, jól rétegzett Nagyvisnyói Mészkő Formáció képződményeit tanulmányozhatjuk, utóbbiban pedig karbon és perm üledékes kőzetekből gyűjthetünk fosszíliákat (pl. Trilobitákat).
Írásunk végén jegyeznénk meg, hogy a fent felsorolt földtani képződmények annak idején nem a mai földrajzi helyükön rakódtak le, hanem több ezer km-re innen, valahol az Egyenlítő térségében, Afrika északi partjai mentén (ahol épp a mai Bükk térségét hordozó lemeztöredék elhelyezkedett). Innen bonyolult lemeztektonikai mozgások hatására kerültek mai helyükre!

A Taró-völgyben lévő alapszelvény pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt