A Medve-sziklák az Aggteleki-karszton

Aggtelek és Jósvafő települések között félúton, a Baradla-barlang vörös-tói bejáratának közelében található a névadó Vörös-tó kicsiny vízfelülete. Az állóvíz egy oldódással kialakult dolina (vagy szép gömöri tájnyelven töbör) mélyedésében halmozódott fel a mészkő karsztos felszínén, amely nevét a környék vöröses színezetű talajainak vizet megfestő hatásától kapta (ez hazánk egyetlen állandó vizű, dolinában kialakult tava). A Vörös-tótól nyugatra, az erdő szélén gömbölyded felszínű, bizarr alakú „lyukas” sziklaképződmények késztetik megállásra az éppen arra geotúrázót. A Medve-sziklák névre hallgató „kőcsoport” egy országos szinten is egyedülálló földtudományi értéket képvisel, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Tehát kalandra fel, irány a kövek világa!

A „kőmedvék” anyagát tanulmányozva annak felszínén kipreparálódott ősmaradványokra (pl. mészalgák, Brachiopodák=”pörgekarúak”, Crinoideák=tengeri liliomok) lehetünk figyelmesek, amelyek a középső-triász tengereiben éltek (kb. 240 millió éve). A mai Aggteleki-karsztot hordozó lemeztöredék ekkor egy sekély, trópusi, jól szellőzött és átvilágított tengervízzel fedett térszín volt, ahol a selfen (vagy szakkifejezéssel karbonátplatformon) zátonyokkal határolt lagúnák világa létezett. A Medve-sziklákat is alkotó karbonátos kőzetek az egykori zátony térségében rakódtak le, az ott élő zátonylakó és zátonyalkotó élőlények meszes vázaiból, mészanyagából. A kőzetté vált (diagenizálódott) egykori meszes iszapokból létrejött mészkő kialakulása még csak-csak érthető, de vajon miért ilyen „fura” alakúak ezek a népnyelv medvékhez hasonlító sziklák?
A kulcsszó: a karsztosodás. Erről a speciális folyamatról a karbonátos kőzetekkel (pl. mészkővel) fedett területeken beszélhetünk: a lehulló csapadékvíz a talajból szén-dioxidot vesz fel, szénsavas lesz, amely oldja a mészkövet. Az előbb leírt folyamat hatására hosszú idő alatt a meszes kőzetek oldódnak, s különleges felszíni (pl. karrok, dolinák, víznyelők) és felszín alatti (pl. barlangok, zsombolyok) formakincs jön létre. Az természetesen nem is kérdéses, hogy a Medve-sziklák bizarr „kőszobrai” is oldódással jöttek létre. Viszont nem mostanában, hanem a földtörténet korábbi periódusaiban!
A Medve-sziklákat felépítő kőzetek valószínűleg a pliocén (?) időszakban, és az azt követő pleisztocénben (?) intenzíven karsztosodtak (oldódtak) az akkori klimatikus körülmények között. Később a folyamat megállt, mivel a mészkövek betemetődtek abba a vörös színű agyagos málladékba, melynek foszlányai még ma is fellelhetők a névadó Vörös-tó környékén (ez valószínűleg vulkáni tufa málladéka). A „kőbucik” napjainkban a vöröses málladékot érő erózió miatt „kidugták” abból a fejüket. Azokra a karbonátos kőzetekre, amelyek (föld)történetük során már karsztosodtak valamikor, a paleokarszt („őskarszt”) kifejezést használjuk. Ennek egy kiváló magyarországi példája a Medve-sziklák, amelyek védett objektumok („mindent a szemnek, semmit a kéznek!”)
A Vörös-tó és a Medve-sziklák meglátogatása után érdemes a Baradlában is túráznunk egyet, vagy megnézni a környék tanulságos földtani feltárásait.

A Medve-sziklák pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt