Részlet a gyantai mészárlás emlékművéről
A mai Románia nyugati felében, a történelmi Partium területén, nem messze a Fekete-Köröstől fekszik a főleg magyarok lakta csendes kis település, Gyanta. A szebb időket is látott falucska központjában magasodik a monumentális református templom, melynek tövében emlékmű áll, rajta koszorúkkal. A kő alján tábla áll, a következő felirattal: “Imé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket én népem. (Ezékiel 37:12)”. Az emlékmű egy 1944-es tragédiának állít emléket, amelyről a konfliktuskutató.hu segítségét hívva emlékezünk meg.
“A nagyrészt magyarlakta bihari falu a második bécsi döntés után román fennhatóság alatt maradt. A lakosok egyharmada ezt követően Magyarországra menekült. 1944. szeptember 14-én a honvédség aradi offenzívája nyomán Gyanta magyar kézre került. 1944. szeptember 20-23 között a magyar hadsereget kiszorították Arad térségéből. A magyar utóvédek szeptember 24-én délután néhány órás heves utcai harc után feladták a Fekete-Körös völgyében fekvő falut. A bevonuló román hadsereg harmadik hegyivadász hadosztályának katonái nyomában megérkeztek a „voluntárokból”, azaz környékbeli önkéntesekből alakított Someşul zászlóalj (más adatok szerint a szovjet fogolytáborokban toborzott önkéntesekből alakult Tudor Vladimirescu hadosztály) emberei, Teodor Brîndea őrnagy (más források szerint százados) vezetésével. Azzal vádolták a helyieket, hogy fraternizáltak a visszavonuló magyar katonákkal, illetve a románokra lőttek. Parancsnokuk utasítására az óvóhelyekről kikergetett embereket részben a helyszínen, részben a temető árkában lőttek agyon. 41 helybéli magyar lakost, egy (vegyes házasságban élő és családját védelmező) románt és két magyar katonát mészároltak le. A vérengzés legfiatalabb áldozata egy kétéves kislány, a legidősebb egy 71 éves férfi volt. Sokakat bántalmaztak, a nőket megerőszakolták. Felégették a százötven éves református parókiát, kegyszerekkel, értékes könyvtárával és iratanyagával együtt. A falut kirabolták és felgyújtották, az állatállományt elhajtották. A helyi románok egy része próbált segíteni az áldozatokon. Az augusztus végén a román hatóságok által internált Boros Ferenc lelkész családját például a falu orvosa bújtatta el.
A történtek évtizedeken keresztül tabutémának számítottak. A történteket Köteles Pál, a falu szülötte “Hotel Kárpátia” című regényében, a vérengzést gyermekként túlélő Boros Zoltán “Fekete vasárnap” című dokumentumfilmjében (1993) örökítette meg. Az első helyi megemlékezésre csak 2000-ben került sor. 2004-ben emléktáblát állítottak az áldozatoknak, amelyre 48 nevet róttak.”
Emlékezzünk meg lehajtott fővel a 45 áldozatról és imádkozzunk azért, hogy ilyen borzalmak soha ne történjenek meg többé!
Az emlékmű pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
