Jura homokkőbe mélyülő szurdok Mecseknádasd határában

Baranya megyében, a Kelet-Mecsek lábánál, festői környezetben fekszik a svábok által lakott település, Mecseknádasd. A területet csak felszínesen ismerők Óbánya felé térnek le, átsuhannak a falun és igyekeznek a romantikus Óbányai-völgy felé. Azonban Mecseknádasd közvetlen környéke is tartogat jó néhány természeti és kulturális látnivalót. Ezek közül mi a településtől délnyugatra fekvő, kevesek által ismert névtelen szurdokot keressük fel. Kalandra fel!

A Kelet-Mecsek erdővel fedett, vízfolyásokkal szabdalt vidékét főleg jura és kréta időszaki üledékes (és kisebb mértékben vulkanikus) kőzetek alkotják, de a peremeken megjelennek a jóval fiatalabb, döntően miocén törmelékes üledékek/üledékes kőzetek is. Mecseknádasd környékét alapvetően a jura időszak mélyebb üledékgyűjtőiben képződött mészkövek, márgák és homokkövek alkotják, valamint ezek “keverék-kőzetei”. Ezekbe vágódott bele az a kis időszakos vízfolyás is, amely a rovat tárgyát képező szurdokot is létrehozta.
Mecseknádasdot elhagyva a 6-os úton Pécs felé, egy Árpád-kori templom előtt haladunk el, amely után egy hatalmas U-alakú kanyar következik. Ebből közelíthető meg a szurdok, de a forgalom és a parkolási lehetőség hiánya miatt érdemes a templom előtt parkolni és onnan gyalogosan, a szalagkorlát mellett megközelíteni az objektumot. A völgytalpon sétálva láthatjuk annak nyomait, hogy a hóolvadás és a nagyobb csapadékok után komoly eróziós tevékenységet fejt ki a benne áramló vízfolyás. Beljebb haladva a szurdok képe egyre vadabbá változik: meredek, sziklás völgyoldalak, köves patakmeder és látványos mederlépcsők fogadnak minket.
A terület lassú emelkedése miatt az elmúlt pár millió évben a vízfolyás belevágódott, belefűrészelte magát az itt található jura időszaki üledékes kőzetekbe. Ennek hatására látványos természetes geológiai feltárások sorozata jött létre, amely lehetőséget biztosít a kőzetsorozatok részletes tanulmányozására. A völgyben egyébként az alsó-jura korú Mecseknádasdi Homokkő Formáció gradációt (felfelé finomodó szemcseösszetételű) mutató, látványosan rétegzett horizontjai bukkannak elő. Ez a képződmény egy mélyebb üledékgyűjtőben rakódott le, amelybe a magasabb térszínek felől gravitációs tömegmozgások útján került be az üledék, mészanyaggal keveredve. A formáció védett alapszelvénye a völgy elején található.
A kis szurdok a Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzet (Duna-Dráva Nemzeti Park) része, ezért óvjuk, védjük a természet értékeit!

A szurdok pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt