A legendás aradi Szabadság-szobor sziluettje

Az Alföld és az Erdélyi-szigethegység találkozásánál, a Maros mellett, fontos utak kereszteződésében fekszik a 160 ezres lakosságú Arad. A sokat szenvedett történelmi magyar város ma Románia nyugati részének egyik “betondzsungele”. A városon a legtöbb magyar turista csak átviharzik Torockó vagy Székelyföld felé igyekezve, pedig a város tartogat jó néhány, a magyar történelemhez kapcsolódó emléket is. Ezek közül a leghírhedtebb és az utóbbi időkben legtöbbet emlegetett emlékmű a Szabadság-szobor kompozíciója.

A szobor elkészítésével eredetileg Huszár Adolfot bízták meg, aki az 1885-ös halála miatt nem tudta tervét kivitelezni. Helyette Zala György alkotta meg a heroikus szoborkompozíciót, melynek felavatására 1890. október 6-án került sor az akkori Szabadság téren (ma a tér az 1848-49-es szabadságharc “magyargyilkosának”, Avram Iancunak a nevét viseli). A szobor avatásakor ott voltak az aradi vértanúk özvegyei, valamint Klapka György tábornok is.
Trianon után a történelem vihara elsöpörte a szobrot a Szabadság térről: 1925-ben elszállították a magyar időkre emlékeztető szobrot, amelynek innentől kezdődött el a hányatott sorsa, kálváriája. 1999-ig különféle helyeken tárolták a szoboregyüttest, amelyen komoly sérülések keletkeztek. A restaurálása után 2004-ben állították fel végre a szobrot Szabadság téri eredeti helyén. Sajnos azóta többször is vandálok áldozata lett az alkotás: 2015-ben festékszóróval a román zászló színeire fújták le a bronz domborműveket, valamint magyarellenes feliratok is kerültek mellé.
A szoborcsoport jelképe a magyar ezer éves múltnak, az aradi magyar közösség élni akarásának, de egyben a magyar-román békés egymás mellett élésének is.

A szobor pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt