Részlet a rejtelmes borsodnádasdi Temető-alatti-labirintusból

Az Északi-középhegység központi részén, a mindenki által jól ismert Mátra és Bükk hegységektől északra, azok „árnyékában” helyezkedik el a Vajdavár-hegység. A terület elnevezése és pontos lehatárolása a mai napig vitatott a szakemberek körében: nevezik a vidéket Heves-Borsodi-dombságnak, Ózd-Pétervásárai-dombságnak vagy az egyik legmagasabb csúcsa után Vajdavár-vidéknek is. A kora-miocén (pétervásárai) homokkőből álló dombok ölelésében helyezkedik el az egykoron szebb időket is látott Borsodnádasd városa. A városkában működött hazánk egyik legnagyobb lemezgyára a 19. század közepétől 1992-ig. A településtől délkeletre helyezkednek el az egykori lemezgyár siralmas képet nyújtó épületei, a gyár egykori temetőjével együtt.

A helyiek már évtizedek óta tudnak egy rejtelmes labirintusrendszerről, amely a lemezgyári temető alatt helyezkedik el, de bemerészkedni régóta senki sem mert. Egy beomlott bejárat kibontásával sikerült bejutnunk az általunk Temető-alatti-labirintusnak elnevezett járatrendszerbe, amely bejárása során döbbenetes látvány fogadott minket: több száz, több ezer méter hosszú, egymásra merőleges, trapéz alakú, több szintes járatrendszer, amelynek nem értünk a végére. A labirintus eredetéről a helyiek, sőt az írott források is igencsak hallgatnak, de egy 18. századi feljegyzés már említi, ezért nincs kizárva, hogy egy török-kori “építménnyel” van dolgunk. A labirintus eredetének kinyomozása és felmérése a jövő feladata lesz.
A labirintus falait tanulmányozva érdekes üledékes kőzettani megfigyeléseket tehetünk. A limonittal “színezett” kavicsos homok- és homokkőrétegekben tömegesen fordulnak elő kagylók összetört héjai (lumasella), amelyek az egykori nagy energiájú tengerpartra utalnak.
A történet érdekességét vagy inkább szomorúságát is mutatja az, hogy a labirintus egy faragott fülkéjében egy tíz évvel ezelőtt öngyilkos lett fiúcska búcsúleveleit találtuk meg.
A labirintus Észak-Magyarország érdekes és különleges turisztikai attrakciója lehetne, de egyelőre a bajárat megtalálása is nagy feladatnak számít!

A labirintus pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt