Őrségi kódisállás

Hazánk egy csodálatos és kevésbé ismert tája a nyugati határszélen fekvő Őrség. A kis faluk romlatlan levegője, a népi építészet, az ember és a táj harmóniája jellemzi a területet.

Az őrségi falvak felkeresése közben gyakran találkozhatunk régi portákkal, amelyek homlokzatán egy olyan építészeti megoldást fedezhetünk fel, amely csak erre a tájra jellemző. A nevük kódisállás. Az őrségi kisszótár szerint ezeket így fogalmazhatjuk meg: “A kódisállás előteret képez a konyha és a pitvar között. Ez tulajdonképpen a konyha elé felhúzott kicsi, oszlopokon nyugvó, háromszöges homlokzatú tornác. Azt is mondhatnánk, hogy ez a nemesi kúria formáinak szerény anyagi eszközökkel megvalósított utánzása. Ez előtt a nyitott előtér előtt pihenhettek meg a régi idők vándorai, “kódisai”, itt várhatták meg az eső végét, vagy az éjszaka elmúltát.”
A képen látható kódisállás a Dél-dunántúli Kéktúra teljesítése közben készült (2010), a Vas megyei Kondorfán.

A kódisállás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt