Derenki “életkép”

Hazánk északi részén, a szlovák határ közelében, erdők mélyén, a világ végén kis romfalu bújik meg: Derenk. Ha túrázás közben erre járunk, akkor fűvel és gazzal benőtt egykori házak helyeit fedezhetjük fel, kicsit távolabb a turistajelzéstől egy kis temető fejfái bámulnak némán és fájdalmasan a tájra. Mi történhetett az egykor virágzó kis faluval? Miért pusztult el? Ki pusztította el? A németek, az oroszok? Egyik sem: a magyarok, Horthy Miklós parancsára.

A kis falu már a középkor óta létezett, amely a 18. század háborúi miatt elnéptelenedett. Ekkor szervezett telepítések útján szepességi, felvidéki gorálok érkeztek, akik gyakorlatilag lengyelek voltak. A szorgos és dolgos emberek virágzó települést hoztak létre, amelyben templom is állott. Az itt élőknek az erdők adták a megélhetést: vadásztak, faszenet és meszet égettek, fából eszközöket készítettek.
A település tragédiája a II. világháború alatt következett be. Azt gondolhatnánk, hogy a harcok során pusztult el. Ez viszont nem így volt. Hazánk dicsőséges kormányzójának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak még arra is volt gondja, hogy a háborús időkben egyik kedvenc szenvedélyének, a vadászatnak hódoljon. A derenki területen egy medvevadászati rezervátumot, összefüggő vadászterületet kívánt létrehozni. Ennek volt az akadálya a kis falucska, Derenk.
A falu népét először próbálták meggyőzni, hogy költözzön el, mert egy másik településen új házhelyet és házat ajánlottak nekik. Ők viszont nem akarták elhagyni ősi földjüket. A történet vége az lett, hogy 1943-ban a falucska lakóit kitelepítették, az épületeket lerombolták. A leszármazottak ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén szétszórva élnek, de egy évben egy alkalommal visszatérnek, hogy megemlékezzenek. 2008 óta kis emlékhelyet hoztak létre (felújítások, múzeum, feszületek) a területen.
A tragédia az, hogy Horthy medvéskertje soha nem valósult meg!

Ajánlott olvasmány: Szűts László: A kormányzó úr medvéi

Derenk helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt