Korábbi geokéktúránk – az Országos Kéktúra útvonalán – a Kőszegi-hegység, s az egész Dunántúl legmagasabb pontján, a 882 m magas Írott-kőn fejeződött be. Ha valaki azt hiszi, hogy a kék színnel jelzett, geológiai látnivalókban gazdag hosszútávú vándorút itt véget ér, akkor nagyot téved!
1986-ban a Magyar Televízió forgatócsoportja, Rockenbauer Pál vezetésével – alapos előzetes terepbejárások után – Velem és Szekszárd között végig gyalogolva a Nyugat- és Dél-Dunántúl kies tájait, leforgatta az „És még egy millió lépés” c. televíziós filmsorozatát. Ennek az útvonalnak a nyomvonalán fejlődött ki később – kisebb-nagyobb változtatásokkal – az a napjainkban 542 km-es útvonal, amelyet a nagy előd tiszteletére Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP–DDK) névre kereszteltek el. Írásunkban ennek a hosszú vándorútnak a földtudományi/geoturisztikai értékei közül mazsolázgatunk, olyanok közül, amelyekben a kő – így vagy úgy – jelen van. Kalandra fel, irány a kövek világa!

 

Az Írott-kő metamorfitjaitól a hetési fazekasokig

A Kőszegi-hegységet a Keleti-Alpok hazánk területére „átlógó” hatalmas takarója (Pennini-egység) építi fel, amelynek eredeti magmás és üledékes kőzetei a földtörténeti mezozóikumban (középidőben, pontosabban a jurában és a krétában) létezett Pennini-óceán mélyén rakódtak le. Ezek a földtani képződmények később a földkéreg nagyobb nyomással és hőmérséklettel jellemezhető mélyebb régióiban metamorfizálódtak, s fillitté, zöldpalává és egyéb metamorf kőzetekké alakultak át. Az Írott-kő csúcsáról Bozsok felé haladva ezeken a zöldpalás metamorf összleteken „faragta ki” az erózió azokat a kalapos köveket, amelyekkel a Kőszegi-hegységről szóló korábbi geokéktúra cikkünkben már részletesen foglalkoztunk.

Kalapos-kő a RPDDK útvonala mentén (fotó: Turista Magazin)

Az erdőkkel fedett és változatos domborzatú Kőszegi-hegység vidékét Bozsok térségében hagyjuk el, ahol az eddig megszokott hegyvidéki táj megváltozik. Ennek az oka, hogy kiérkezünk azokra a hegylábfelszíni területekre, amelyeket az Alpok irányából lefutó folyók (pl. Pinka) töltögettek fel és egyengettek el kavicsos hordalékukkal a jégkorszak (pleisztocén) óta. A domborzati értelemben egyhangú térszíneken erdők és szántóföldek között haladunk, földtani látnivalók nem, de kulturálisak annál inkább várnak ránk. Gondoljunk csak Szombathely épített örökségére vagy Ják csodálatos műemlék Szent György-templomára. Egyházasrádóc után már a Rábát szegélyező, folyóvízi teraszokkal tarkított kistájon menetelünk, majd Molnaszecsődnél érjük el a folyót. Pár kilométeres séta után az Árpád-kori Döröske falucskában találjuk magunkat. Itt azonban már a Kemeneshát élénkebb domborzatú vidékén járunk.
A Kemeneshát vidéke tulajdonképpen egy “fiatal” tektonikai folyamatok által kiemelt, vastag kavicstakaróval fedett térszín, amelyet a vízfolyások aprólékosan felszabdaltak. A kis patakok völgyeiben vagy az őket elválasztó hátakon települnek azok a kis lélekszámú, egyedi hangulatú falvak, amelyek érdekes kulturális látnivalókat rejtenek. Ilyen például Döröske 13. századi román stílusú műemléktemploma, a szarvaskendi Sibrik-kúria vagy az ivánci Sigray-kastély, de ide sorolhatjuk a települések feletti szőlőhegyek zsupfedeles régi présházait is.

Őrségi kódisállás

Az említett települések után a DDK útvonala már az Őrség néprajzi vidékén hullámzik tovább (Vasi-hegyhát kistáj), vízfolyások által kísért csodaszép erdőségeken át (az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság területe). Az utunkba eső településeken (pl. Kondorfa) egy érdekes, csak erre a vidékre jellemző építészeti megoldásra lehetünk figyelmesek: a kódisállásokra. Az őrségi kisszótár szerint ezeket így fogalmazhatjuk meg: „A kódisállás előteret képez a konyha és a pitvar között. Ez tulajdonképpen a konyha elé felhúzott kicsi, oszlopokon nyugvó, háromszöges homlokzatú tornác. Ez előtt a nyitott előtér előtt pihenhettek meg a régi idők vándorai, kódisai, itt várhatták meg az eső végét vagy az éjszaka elmúltát.”

Kondorfa után már a Zala folyócska völgyébe ereszkedünk le, ahol az Őrség két legismertebb települése, Szalafő és Őriszentpéter is fekszik. Ezeken a településeken, de kiváltképp Szalafőn kiválóan megfigyelhetjük az ún. „szeres” településformát: hét dombtetőn hét szer (házcsoport) alkotja a falut. A legnyugatabbi Pityerszeren egy skanzen mutatja be eredeti helyén a fent nevezett településforma jellegzetes épületeit és használati eszközeit. Itt jegyeznénk meg, hogy Szalafő határában ered a Zala folyó is, mint ahogyan azt a település neve is sugallja. A Zala folyását követve hamarosan az Őrség „fővárosába”, Őriszentpéterre érkezünk meg. A városka legfőbb látnivalói az Árpád-kori eredetű Szent Péter-templom, valamint az attól délkeletre elhelyezkedő, 1982-ben feltárt középkori téglaégető kemence maradványai. Ez az objektum már előre vetíti, hogy az agyag a kőben szegény Zalai-dombság egyik legfontosabb nyersanyaga volt évezredek óta.
Ezt a Kerka-vidéken vagy Hetésben elterülő falvakban is tetten érhetjük, különösen Magyarszombatfán. Ez a település volt a vidék fazekasságának központja évszázadokon keresztül, hisz a rossz agyagos földek sok mindenre nem voltak jók, ellenben a fazekasok kiválóan tudták hasznosítani a nyersanyagot. Az agyagból a helyi mesterek különféle cserépedényeket készítettek, amelyeket faluról falura járva értékesítettek, általában élelmiszerre cserélve azokat. Magyarszombatfán 1944-ben még negyven fazekas (vagy helyi elnevezéssel gerencsér) dolgozott. Aki mélyebben meg akar ismerkedni az ősi mesterség rejtelmeivel, a helyi Fazekasházban nézzen szét alaposabban. A fa haranglábakkal, Árpád-kori templomokkal (pl. Velemér), népi építészeti emlékekkel „telehintett” őrségi és hetési falvakat a Zala folyó mellett fekvő Zalalövő térségében hagyjuk el, s térünk át lassan a Göcsej kies vidékére.

Velemér Árpád-kori temploma

A leírtakból láthatjuk, hogy az eddig bejárt vidéken látványos földtani értékek nem tudtak kialakulni, hisz a területet fedő fiatal és laza pleisztocén (jégkorszaki), valamint holocén (jelenkori) üledékek (pl. kavics, homok, agyag, lösz) ezt nem tették lehetővé. Ezért kemény építő- és díszítőkövekkel csak a különféle épületek falaiban találkozhatunk beépítve, s ezek közül is csak inkább az agyagból kiégetett tégla és a vályog dominálnak. De ne csüggedjünk el, hisz a Zalai-dombság keletebbi területein már találkozhatunk kalapálható kőzetekkel is!

 

A zalai olajkutaktól a zalakarosi termálvízig

A Közép–Zalai-dombság kistájon (vagy néprajzi nevén a Göcsejben) vándorolva gyakran találkozhatunk az egykori olajbányászat emlékeivel. Egy ilyen himbás olajkút (vagy szakmaibb nevén himbás rudazatos mélyszivattyús berendezés) rozsdásodó ipari emlékét tekinthetjük meg a Becsvölgyéhez tartozó Kislengyel határában. A zalai területeken az 1920-as években indult meg a kőolajkutatás, s itt mélyítették hazánk első, ipari kőolajtermelést adó fúrását, a Budafa–2 jelű kutat. Ebből 1937 novemberében indult meg az ország első, jelentős kőolajtermelése, s ehhez a kúthoz kapcsolódóan épült meg Magyarország első kőolaj csővezetéke is, Budafa (Bázakerettye) és Ortaháza között. A terület szénhidrogén bányászatának fénykorán már régen túl vagyunk, de a szakmához kapcsolódó „maradványokkal” sűrűn találkozhatunk a zalai DDK vándorlásaink során.

Himbás olajkút Kislengyel határában

A vízfolyások által erősen felszabdalt, agyagos képződményekkel fedett zalai dombok között menetelve nem csak az egykori bányászat emlékei köszönnek vissza, hanem az őrségi „szeres” településformához hasonló „szeges” településforma házcsoportjai is. Hosszú göcseji vándorlásunk során érintünk hangulatos, szép kilátást adó szőlőhegyeket, hamisítatlan zalai erdőket, kéklő felületű víztározókat (pl. Kistolmácsi-tó), „világvége hangulatú” aprófalvakat, s számos kulturális látnivalót is (pl. Homokkomárom kegytemploma, csömödéri kisvasút). A Nagykanizsától északkeletre található Nagybakónak térségében érjük el az eddigi vándorlásunk első igazi geológiai látnivalóját, egy homokkőbe mélyülő szurdokot. Szurdok a Zalai-dombságban? Ez vajon hogyan lehetséges?
A Zalai-dombság felszínét döntően a legfiatalabb földtörténeti korok, a jelenleg is zajló holocén (jelenkor), valamint a korábbi pleisztocén (jégkorszak) laza üledékei borítják (pl. kavicsos-, agyagos- és löszös képződmények). Az ezeknél mélyebben fekvő, idősebb és jóval cementáltabb (azaz keményebb) kőzetek csak olyan területeken tárulnak fel, ahol például egy vízfolyás bevágódása azokat fel tudta tárni. Ilyen hely a Nagybakónak településtől északnyugatra, forrásokkal „itatott” erdők mélyén húzódó Kőszikla-szurdok is (Zalaapáti-hát kistáj).

A Kőszikla-szurdok fenséges látványa

Itt egy időszakos vízfolyás lépést tartva a terület lassú emelkedésével mintegy „belefűrészelte” magát a földtani összletbe, elérve a mélyebb rétegtani helyzetben található, az egykori Pannon-tó parti régiójában a miocén végén lerakódott, különféle szemcseméretű és eltérő módon cementált homokkőrétegeket. A Pannon-tó egy hatalmas víztömeg volt a Kárpát-medencében, amely kb. 12 millió évvel ezelőtt fűződött le a Szarmata-tengerről, majd jelentősen kiédesedve, s később feltöltődve kb. 5 millió évvel ezelőtt tűnt el végleg a földtörténet „porondjáról” (léte a késő-miocén korhoz köthető). Feltöltődését folyók hatalmas üledékes testjeihez, azaz deltáihoz kötjük, amely itt a Kőszikla-szurdok térségében is tetten érhető, kalapálható, olykor keresztrétegzett, hullámfodros homokkövek formájában.
A képen is kiválóan látszik, hogy a jobban cementált, keményebb egységek (mivel kevésbé pusztulnak, mint „puhább” társaik) párkányokat alkotnak, amelyek alatt/felett beöblösödések jöttek létre. Az eltérő cementáltság oka, hogy a lassan betemetődő és a kőzetté válás (diagenezis) útjára lépő homokkőösszletben a meszes oldatok nem egyformán cementálták a homokkőtest egyes részeit. A kőzetfizikai tulajdonságokhoz (pl. porozitás, permeabilitás) igazodva bizonyos helyeken a kikristályosodó kalcitos cementásványok jobban „összetapasztották” a homokköveket, mint más részeken.
Később a felszín közelébe kerülő és a homokköveken átszivárgó, csapadék eredetű vizek kezdték el azt az oldási folyamatot, ami részben még ma is zajlik. A kalcittal cementált, kevésbé porózus részek útját állták az áramló fluidumoknak, míg a porózusabb részek oldása sokkal intenzívebb volt. Ennek megfelelően az oldási, mállási folyamatok kihangsúlyozták a cementációs különbségeket, amely hatására egy rendkívül változatos kőzetmorfológia alakulhatott ki. A barlangszerű üregekkel tarkított árnyas szurdok végénél (ahol a vízfolyás hátravágódása jelenleg tart) létrákon mászhatunk ki, s folytathatjuk utunkat a kék háromszög jelzés útvonalán (tanösvény). Ha időnk engedi, érdemes elsétálni a csodálatos környezetben található Eszperantó-forrásokhoz is, ahol szomjunkat olthatjuk és megpihenhetünk.

Részlet az Öröm-hegyi kulcsosházból

Ha kicsodálkoztuk magunkat a szurdokban, folytathatjuk vándorlásunkat Zalakaros felé. Közben, ha túránk úgy ütemeződik, érdemes eltölteni egy éjszakát az Öröm-hegyen álló kulcsosházban, ahol annak idején Rockenbauer Pál és csapata is megaludt. Ugyanitt találjuk a Rockenbauer-kopjafát is, ahol leróhatjuk tiszteletünket a nagy előd előtt. Zalaújlak felett elhaladva hamarosan Zalakaroson találjuk magunkat, ahol ha időnk engedi, érdemes csobbanni egyet a termálfürdő kellemes vizében. A 96°C-os termálvízre olajkutatás közben bukkantak rá 1962-ben, ennek köszönheti a település fürdővárossá fejlődését.

 

Belső-Somogy homokjától a zselici löszökig

Zalakaros után a Belső-Somogy közel sík, homokkal és egyéb folyóvízi, valamint szél által felhalmozott üledékekkel fedett vidékén kezdjük el koptatni a DDK útvonalát. Nagyszakácsi és Mesztegnyő között a Marcali-hát domborzata visz egy kis színt a relatíve egyhangú tájba. Mesztegnyő után a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet tavakkal és erdőkkel tarkított vidékén barangolhatunk, ahol még a Mesztegnyői Erdei Vasút szerelvényeivel is találkozhatunk. Látványos és tanulságos földtudományi értékekért azonban egészen a Kaposmérőnél kezdődő Zselicig kell baktatnunk.
Somogy és Baranya megyék határán, Gálosfa és Szágy települések között, a zselici erdők mélyén egy különleges és kevésbé ismert földtudományi érték rejtőzik: a Csepegő-kő. A Sárközi-erdőben található látványos földtani feltárás a DDK útvonaláról érhető el kb. 1,5 km-es kitérővel, a kék kör jelzés mentén. De mit is találunk itt?

A Csepegő-kő pannon homokkövei

A Mecsektől nyugatra elhelyezkedő Zselic dombvidékének felszínét a pleisztocén (jégkorszak) hidegebb periódusaiban képződött löszköpeny és annak lepusztult, áthalmozott, talajosodott változatai borítják. A 3–30 m közötti vastagságban változó negyedidőszaki (kvarter) üledékes rétegsor alatt viszont a Zselic fő tömegét is alkotó pannon üledékek húzódnak. Ezek a különféle szemcseösszetételű (agyagos, kőzetlisztes és homokos) képződmények a késő-miocénben itt hullámzó Pannon-tó különféle vízmélységű tartományaiban ülepedtek le. A Csepegő-kő térségében az egykori tó partmenti zónájában lerakódott, s homokkővé diagenizálódott kőzetek bukkannak a felszínre.
A homokköves összlet kibukkanását a Kistótvárosi-patak egyik időszakos mellékvizének köszönhetjük, amely a Zselic szakaszos negyedidőszaki emelkedése miatt mintegy „belefűrészelte” magát a területet borító üledékes rétegsorba. A kis vízfolyás a laza fedőtakarót átvágva elérte a mélyebb rétegtani helyzetben húzódó keményebb pannon homokkövet, amelyben kicsiny „szurdokot” alakított ki. A „szurdok” hátravágódása egy jobban cementált és keményebb homokkő rétegpadnál ért véget, amelyet a mederben áramló vizek csak egy kisebb vízesés kialakításával tudnak leküzdeni. A vízesés is, akárcsak a vízfolyás időszakos, s csak általában tavasszal nyújt megkapó látványt.
A pannon korú homokköves rétegsor és a rajta kialakult kis „szurdok” mellett egy másik érdekesség is megfigyelhető a Csepegő-kőnél, méghozzá a névadó jelenség. A területet felépítő homokkövek kőzetalkotó szemcséit karbonátos anyag (kalcit) cementálja, amely a talajon átszivárgó és szénsavassá váló víz hatására kioldódik. A homokkövön átszivárgó felszíni eredetű csapadékvizek oldogatják a kőzet karbonátos ásványait, majd ezek az arra megfelelő helyeken (pl. réteglapok felszíne, hasadékok, törések) később kicsapódnak. Ezért van az, hogy a kimállott réteg helyén kialakult üreg tetején kicsiny cseppkövek kiválása tanulmányozható, csepegő vízcseppekkel. A vízcseppek jelenléte azt mutatja meg, hogy a cseppkövek növekedése ma is aktív. A Csepegő-kő és Csepegő-kút környéke helyi természetvédelmi oltalom alatt áll.
Hasonló jelenséggel találkozhatunk a Gálosfa és Kaposgyarmat közötti erdőben is, ahol a Lozsiti-kút térsége tartogat a Csepegő-kőhöz hasonló földtudományi látnivalót. Az itteni természeti érték érdekessége, hogy a meszes homokkőből kioldódó kalcium-hidrokarbonát a homokkő meredek felületein édesvízi mészkőként (travertínóként) csapódik ki. A likacsos, porózus kőzet kiválását az ott tenyésző mohák is segítik, amelyek élettevékenységük során szén-dioxidot vonnak el a vízből, segítve a szilárd kalcium-karbonát kiválását. Ide a zöld sáv turistajelzésen térhetünk ki a DDK útvonaláról.

Löszmélyút Simonfa határában

A Zselic további szakmai érdekességei a löszmélyutak, amelyek közül a legszebbek Simonfa körül tanulmányozhatók. A jégkorszakban a légkörből kihulló kőzetliszt egy sárgás színű, lösz elnevezésű üledékké alakult. Kisebb-nagyobb feltárásaival lépten-nyomon találkozhatunk zselici utunk során. Néhol sötétebb színű, vízszintes horizontokat is felfedezhetünk a löszben, amelyek a klíma egykori melegedésére és talajosodási folyamatokra utal (ezeket paleotalajoknak hívjuk).
Hosszú DDK vándorlásunk az Írott-kőtől Abaliget vasútállomásnál ér véget, legközelebb már a Mecsek földtudományi értékekben gazdag vidéke felé kalandozunk tovább.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2021. évi májusi számában jelent meg)