Visegrádi- és Budai-hegység, Pilis

A Börzsöny erdőkkel fedett kialudt vulkánjáról Nagymarosnál érkezünk le a Dunához. Az Északi-középhegységben eddig legyalogolt 500 km után átkompozunk a folyón Visegrádra, és már a földrajzi értelemben vett Dunántúli-középhegység területén járunk. A Börzsöny „testvére”, a Visegrádi-hegység még a korábbi túránkról jól megszokott vulkanikus kőzetekből áll, de a Pilis, majd a Budai-hegység területén már az üledékes mészkő és dolomit válik uralkodóvá.
A három hegységben kb. 100 km-t kell baktatnunk az OKT-n, de az utunkba eső földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékek mindenért kárpótolnak. Ősi völgykitöltő vulkanikus kőzetek bástyái, mészkőbe mélyülő szurdokok, barlangok sötéten ásító bejáratai és bizarr alakú sziklaképződmények várnak ránk a Visegrádi-hegység, a Pilis és a Budai-hegység végigjárása során. Fedezzünk hát fel együtt a három hegység mesélő kövei közül egy csokorra valót! Kalandra fel, irány a kövek világa!

A terület legidősebb, felszínen is tanulmányozható kőzetei a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában (kb. 220–200 millió éve) rakódtak le, a Tethysnek nevezett ősi óceán (üledékgyűjtő) hatalmas selfjén. A különféle karbonátos üledékes kőzetek (pl. mészkő, dolomit) a Pilisben (pl. a pilisszentkereszti Szurdokban vagy a Kevély-vonulatban), ill. a Budai-hegységben (pl. Nagy-Szénás) bukkannak elő látványos földtani feltárások formájában. A három hegység területének kéktúra útvonalai mellett fiatalabb (jura és kréta) középidei kőzetekkel nem találkozunk, a földtörténeti kainozóikum (újidő) is csak „foltokban” képviselteti magát, egy-egy eocén vagy oligocén kibukkanás formájában.
Az imént említett üledékes kőzeteket törte át és fedte be a miocén közepén, a bádeni korszakban (kb. 16,5 millió évvel ezelőtt) beinduló vulkanizmus kőzetanyaga, amely a Visegrádi-hegységet is felépítette. A kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított, andezites jellegű vulkanizmus lávakőzeteket és robbanásos eredetű (piroklasztikus) termékeket is produkált, amelyek többek között a Dobogó-kő térségében tanulmányozhatók, például hatalmas kőbástyák vulkanitjain keresztül.
A táj mai arculatát meghatározó komolyabb felszínátalakulás az utóbbi pár millió évben érte a vidéket: a több száz méteres kiemelkedés, a változó éghajlat vezérelte lepusztulás, a törésvonalak menti elmozdulások, a vízfolyások eróziója a területet alaposan felszabdalt rögvidékké változtatták. Erre csak hab volt a tortán az utóbbi évezredek emberi tájátalakító tevékenysége, amelyen a legjelentősebb „lenyomatot” a 20. század bányászata (pl. mészkő, agyag, barnakőszén, andezit) hagyta.

 

Ősi vulkánok nyomában: a Thirring- és a Zsivány-sziklák

A Visegrádi-hegység területén a Dunától kb. 25 km-t kell gyalogolnunk az első látványosabb földtudományi értékekért, de természetesen út közben is akadnak megállásra késztető, főleg kulturális látnivalókat felvonultató helyszínek (pl. visegrádi Fellegvár; Nagy-Villám: Zsitvay-kilátó; Borjú-fő; Sikáros). Ne feledjünk el utunk során a bélyegzőfüzetünk megfelelő négyzeteibe pecsételni sem (Visegrád, Nagy-Villám, Pap-réti erdészház, Pilisszentlászló, Sikárosi erdészház, Dobogókő).
Dobogókőre, a magyar turistáskodás „bölcsőjébe” érkezve érdemes egy kicsit megpihenni a kilátóban, s alaposabban szemügyre venni a tájat. A Visegrádi-hegység legmagasabb pontjáról (699 m) észak felé tekintve nyugalmat sugározó, erdőkkel fedett vulkáni kúpok sorakoznak, amelyek azonban nem voltak mindig ilyen csendesek. A Visegrádi-hegységet felépítő vulkáni működés a területen a Börzsönnyel nagyjából egy időben indult be (kb. 16,5 millió éve, a középső-miocén bádeni korszakában), s kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 14,5 millió évvel ezelőtt ért véget. A mélyből feltörő magmák képződése a Kárpát–Pannon térség kőzetlemezeinek mozgásával, s mai földrajzi helyükre kerülésével hozhatók összefüggésbe.

A kezdetben sekélytengeri környezetben zajló vulkanizmus során a mai Visegrádi-hegység helyén egy kb. 1500 m magas, szabályos alakú vulkáni felépítmény jött létre, amelyet „Keserűs-hegyi vulkánnak” neveztek el a szakemberek. A sűrűn folyó (viszkózus), andezites jellegű lávát produkáló tűzhányóból a frissen kiömlő forró kőzetolvadék nem folyt szét, hanem csak mintegy „hozzáforrt” a kürtő felső pereméhez, egyre meredekebbé, s instabilabbá téve azt. Az ún. lávadómokból álló meredek vulkáni felépítmény északi oldala a vulkanizmus vége felé megcsúszott, hatalmas lejtőösszeomlás formájában leszakadt, s a mélybe szánkázott. E folyamat eredményeként jött létre az az óriási patkó alakú kaldera, amely a műholdfelvételeken és a vízhálózat mintázatában is szépen kirajzolódik. Az észak felé nyitott patkónak is volt szerepe többek között abban, hogy a Duna a mai „nyomvonalán” halad (ennek részleteivel a börzsönyi geokéktúra cikkünkben foglalkoztunk).
A vulkáni felépítményről lezúduló törmelékárak (ún. izzófelhők) az egykori legmélyebb terepalakulatok, azaz a völgyek, vízmosások vonalát követték. A törmelék megállapodása és kőzetté válása után az erózió vette át a szerepet, amely mintegy kipreparálta az egykori ősi völgyekben lerakódott blokk- és hamuárüledékek anyagát. Ezért áll fent az a furcsa helyzet, hogy az egykori legmélyebb völgyek ma a kiemelkedések, az egykori kiemelkedések pedig a legmélyebb pontok. Ezt a folyamatot a szakirodalom geomorfológiai inverziónak, azaz „domborzatátfordulásnak” nevezi.

Az előzőekből következik, hogy a Dobogó-kő északi oldalában őrt álló, a külső erők (pl. fagyaprózódás) által a „puhább” környezetéből kipreparált Thirring-sziklák, valamint a kék útvonal mentén fekvő Zsivány-sziklák ősi völgyekben lerakódott blokk- és hamuárüledékek maradványai. A bizarr sziklatornyok anyagát tanulmányozva azokban változó méretű és színű, többnyire szögletes kőzettörmelékeket láthatunk, közöttük gázkiszökési csatornákkal. Hasonló folyamatok eredményeként keletkezett a Visegrádi-hegység többi csodálatos „kőbástyája” is, amelyek közül a legismertebbek talán a Vadálló-kövek, valamint a Rám-hegy sziklaképződményei. A fent leírt típusú vulkanikus összletbe vágódott bele a Rám-szakadékot „kifűrészelő” kis vízfolyás is.
Itt jegyeznénk meg, hogy a „Keserűs-hegyi vulkán” működésekor nem a mai Dobogó-kő környéke volt a legmagasabb terület, hanem a mai Prédikálószék–Keserűs-hegy térsége). A Dobogó-kő térsége csak a későbbi szerkezeti mozgások hatására emelkedett ki 700 méteres tengerszint feletti magasságba.

 

Trópusi lagúnák üledékei között: a pilisszentkereszti Szurdok

A dobogókői nézelődés, bélyegzés és vércukorszint-helyreállítás után a Zsivány-sziklák érintésével érkezünk meg a Dera- vagy Kovácsi-patak mellett fekvő, az egykoron fakitermeléssel és mészégetéssel foglalkozó, szlovák népesség által lakott Pilisszentkeresztre (bélyegzőhely). A Dera-patak képezi a földrajzi és egyben a földtani határt is a Visegrádi-hegység és a Pilis között, ahol már nem miocén vulkanikus kőzeteken járunk, hanem döntően triász mészköveken és dolomitokon. A településtől délkeleti irányban tárul fel egy csodálatos kis szurdok, amelyben kéktúrázva évszázmilliókkal ezelőtti földtani eseményekkel és kőzeteivel ismerkedhetünk meg.
Az aszimmetrikusan kibillent sasbércek (vagy idegen kifejezéssel horsztok) sorozatából álló Pilist a Visegrádi-hegységnél kb. 200 millió évvel idősebb kőzetek építik fel. A mai hegység területét hordozó lemeztöredék (az ún. Dunántúli–középhegységi-egység) a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában a Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer kilométerre innen). Hosszú idő alatt a 200 méternél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott vízben hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok hatására kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre. Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására a tengerszint periodikus ingadozásai miatt a hatalmas tengerparti síkságon korábban lerakódott mésziszapok szárazra kerültek, s átdolomitosodtak, a kalcium-karbonát ásványok (pl. kalcit) kristályrácsába beépülő magnézium-ionok hatására (a dolomit ugyanis ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát). Így alakultak ki azok a több száz, de akár ezer méter vastag karbonátos kőzetösszletek, amelyek a Pilis fő alkotói. A Pilisszentkereszt melletti Szurdokban az ún. Dachsteini Mészkővel találkozhatunk, míg később (pl. a Kevély-vonulatban) a Fődolomit válik uralkodóvá.

A település határában folydogáló Dera-patak az utóbbi néhány millió évben a lassan emelkedő mészkőterületbe, azzal lépést tartva mintegy bevágódott, létrehozván így a természetes földtani feltárások sorozataként értelmezhető Szurdokot. A tanösvénnyel, hidakkal és pihenőhelyekkel ékesített völgyben sétálva tehát tanulmányozhatjuk a kb. 210 millió évvel ezelőtt, a Tethys különféle vízmélységeiben lerakódott karbonátos kőzettípusokat. A geológiai egyik alaptörvénye azt mondja ki, hogy minden üledék eredetileg vízszintesen rakódik le, s csak a későbbi szerkezeti mozgások hatására billen ki bizonyos mértékben. Erre ékes bizonyítékokat találunk a Szurdokban is, ahol a triász mészköveket kialakulásuk után jóval később (a kréta időszakban, kb. 90–80 millió éve) olyan erőhatások érték, amelyek azokat északias irányba billentették ki, kb. 50°-al. Itt jegyeznénk meg, hogy a Dera-patak útját a Szurdokban törésvonalak jelezték előre, ezt szakmai nyelven úgy mondjuk, hogy a völgy tektonikusan preformált volt.
A kis üregekkel, kőfülkékkel tarkított Szurdok keleti végében, egy hajdani kis kőfejtőben a Dachsteini Mészkőre települő fiatalabb eocén és oligocén üledékeket is tanulmányozhatjuk, amelyekkel azonban későbbi kéktúra vándorlásaink során még találkozunk. A mészégetésben hajdanán jeleskedő pilisszentkeresztiek a jó minőségű triász mészköveket használták fel munkájuk során, mely mészégető kemencék maradványaival a Szurdok nyugati bejárata közelében futhatunk össze.

 

A teve és a triász Fődolomit esete

Pilisszentkereszt után hosszú, „településmentes” vándorlás vár ránk Csobánkáig, amely út során már többször testközelbe kerülhetünk a szurdokban látott triász kőzeteknél jóval fiatalabbakkal, amelyek különféle oligocén korú homokkövek, ill. nagyobb szemcseméretű konglomerátumok. Csobánka térségében azonban ismét fehéren „világító” vad sziklaleszakadásokkal (pl. Oszoly-csúcs, Kevély-vonulat) találjuk szembe magunkat, amelyek szintén triász mészkövekből és dolomitokból állnak. A misztikus Szent-kút és Csobánka között – ha időnk és energiánk engedi – kitérőt tehetünk a Macska-barlanghoz is, amely tulajdonképpen nem más, mint egy víznyelő.
A korábban már említett Dachsteini Mészkő és Fődolomit felszínét koptatva érhetünk fel a szép kilátóhelyekkel tarkított Kis- és Nagy-Kevély gerincére, ahol több helyen barlangok (pl. Mackó-barlang – ez kicsi kitérő, Nagy–Kevélyi-kőfülke) is utunkat állják. A Kis-Kevélyre való feltérés előtt (még Csobánka határában) egy felhagyott kőfejtővel is találkozhatunk, ahol régebben a Fődolomitot bányászták. A Kevély-nyeregben, a volt turistaháznál való bélyegzés után kb. 1,5 km-t gyalogolva az OKT útvonalán, bizarr sziklaképződmények szegődnek mellénk: a Teve-sziklákhoz érkeztünk. A névadó állathoz hasonlító formák valamiért keményebbek, ellenállóbbak, mint a környezetükben lévő más kőzetek, ezért azokat az „idő vasfoga” nem pusztította le oly mértékben. De vajon miben különbözik a kőzet a Teve-sziklák esetében?

A fent nevezett helyen a Fődolomit elnevezésű kőzet erősen összetört (idegen kifejezéssel breccsásodott) és helyenként porló rétegei bukkannak elő, amelyek a korábban már emlegetett Tethys selfjén rakódtak le, mint mésziszap, s csak a későbbi kőzetté válási folyamatok közben dolomitosodtak át. A dolomit kialakulása után a törésekkel átjárt kőzetet helyenként a mélyből feláramló forróvizes oldatok járták át, amelyekből különféle ásványok (pl. kalcit) váltak ki, erősebben cementálva a töredezett, breccsásodott kőzettesteket. A cementáltabb zónák az idők folyamán jobban ellenálltak a külső erők lepusztító tevékenységének, mint a kevésbé cementált, „puhább”, porló dolomitok, s mintegy kipreparálódtak azokból. A sziklacsoport térségében megfigyelhető a dolomitok enyhén rózsaszínes, vöröses színe is, amelyet a hévizekkel együtt feláramlott vasoxid-ásványok okoznak.
A Teve-szikláktól keletre található kőzetfal érdekes geológiai rétegsort tár fel: a már korábban említett Fődolomit fehéres színű kőzeteire vörösesbarna rétegek települnek, amelyekről egyértelműen látszik, hogy eltérő típusú. Ez nem más, mint a Pilis és a Budai-hegység területén jelentős felszíni elterjedésű, oligocén korú Hárshegyi Homokkő, melynek kavicsos, kovával cementált összletét több helyen bányászták a környéken. A Fődolomit és a Hárshegyi Homokkő között kb. 180 millió év korkülönbség van, azaz ekkora időszak geológiai képződményei hiányoznak a területről, a korábbi földtörténeti korok intenzív eróziója miatt.
A kis barlangüregekkel tarkított Teve-szikláktól érdemes elsétálni az innen északnyugatra található „Egri vár” maradványaihoz is, ahol az „Egri csillagok” klasszikusát forgatták az 1960-as évek második felében.

 

Nem ehető (kő)gomba Piliscsaba mellett!

A Pilisborosjenő után következő Köves-bérc térségének felhagyott bányagödreiben a korábban már emlegetett Hárshegyi Homokkövet tanulmányozhatjuk. Az Országos Kéktúra pilisi szakasza (noha Piliscsaba után még visszatér egy kicsit a hegységbe) az Aranyhegyi-patak völgyében ér véget, amely egyben határt is képez a Pilis és a Budai-hegység rögei között. Az oligocén Kiscelli Agyagot bányászó Rozália téglagyár (bélyegzőhely) mellett hatolunk be a Budai-hegység sűrűn beépített területére, ahol Budapest határán és néha belterületén tekergünk majd. A kilátóhelyekkel tarkított Budai-hegységi szakaszon döntően triász kőzetekkel találkozunk, melyeknek egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája a Máriaremete határában futó, barlangokkal ékesített Remete-szurdok. Az Ördög-árok vize által kivájt szurdok kőzetanyagával (Dachsteini Mészkő) már találkoztunk a Pilisszentkereszt melletti Szurdokban is. A Budapesttel határos részeken több helyen is (Virágos-hegy, Hármashatár-hegy, Hűvösvölgy) kell bélyegeznünk, ne feledjük el!

A Remete-szurdok után már elhagyjuk Budapestet, s a triász dolomitokkal fedett, pompás kilátásokat adó Zsíros-hegy (bélyegzőhely) és az „Európa Diplomás” Nagy-Szénás megmászása után Piliscsaba határában találjuk magunkat, ahol különleges földtani csemegék várnak ránk. A településtől délre elterülő erdőben találjuk a Csabai-gomba névre hallgató bizarr sziklaalakzatot: a gomba ez esetben nem ehető, mert kemény kőzetből áll, és több méter magas!
Ha a sziklaképződmény anyagát közelebbről tanulmányozzuk, akkor észrevehetjük, hogy az különféle méretű, alakú (pl. lekerekített vagy szögletes) és anyagú (pl. márga, dolomit, mészkő) törmelékekből cementálódott össze. A terület földtani térképét tanulmányozva az oligocén korú Hárshegyi Homokkő Formáció üledékeit fedezhetjük fel azon. Az oligocén (kb. 35–30 millió éves) képződmények itt közvetlenül települnek a triász alaphegységi kőzetekre. Ez ősföldrajzi vonatkozásban azt jelenti, hogy a visszatérő oligocén tenger, a Paratethys partját a 180 millió évvel korábban képződött mészkövek és dolomit alkották. A tengervíz hullámzása bontotta a partokat és áthalmozta azok anyagát, miközben formálta, kerekítette kőzetszemcséit. Így jött létre a Hárshegyi Homokkő ún. bázisképződménye, amelyet durvaszemű kőzetdarabok és kavicsok alkotnak.
A későbbi kőzetté válási (diagenetikus) folyamatok során a törmelékes üledékes összlet egyes részei eltérő módon cementálódtak. A gomba alak annak köszönhető, hogy a karcsúbb rész gyengébben cementált szemcséi kevésbé álltak ellen a külső erők (pl. víz, szél, jég) lepusztító tevékenységének, mint a cementáltabb felső részek. A vöröses, narancsos elszíneződéseket utólagos oldatmozgások hozták létre, amely során különféle (pl. vas-oxid) ásványok váltak ki.

A Csabai-gombától nem messze található a Csabai-torony vagy Ördögoltár is, amely a környezeténél jobban cementált triász Fődolomitból áll. Piliscsaba (bélyegzés) után még hosszú vándorlás vár ránk ismét a Pilis triász mészkövei és dolomitjai között. Klastrompuszta (bélyegzőhely) környékén a Klastrom- és a Csévi-szirtek, Kesztölc felett pedig a Kétágú-hegy és a Fehér-szirt sziklaképződményei késztetnek csodálkozásra. Hosszú Visegrádi-hegységi, Pilisi és Budai-hegységi vándorlásunkat a Gerecse lábánál, az egykori szénmedence központjában elhelyezkedő Dorogon (bélyegzőhely) fejezzük be.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2020. évi áprilisi számában jelent meg)