Előző cikkünkben a pilisi geokéktúránkat Dorogon fejeztük be, az egykori szénmedence központjában. A javarészt triász mészkövekkel borított eddigi utunk folytatásában „földtani kísérőink” ismét az üledékes kőzetek lesznek, de a geológia kicsit már sokoldalúbb arcát mutatja felénk. A sasbércekkel, medencékkel és árkokkal ékes rögvidéki tájban barangolva a kéktúra útvonala érint volt bányásztelepüléseket, vallási kegyhelyeket, odvas barlangüregeket, várromokkal koronázott sasbérceket, elhagyatott, egykoron virágzó falvakat és persze sok-sok geológiai látnivalót is. Egy dolog biztos: a közel 120 km-es gerecsei és vértesi kéktúrázásunk során nem fogunk unatkozni és ismételten rájöhetünk arra, hogy kicsiny hazánk rendkívül gazdag földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékekben. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Gerecse és a Vértes kéktúra útvonalai által érintett területek döntő részét a földtörténeti triász időszakban (kb. 220–210 millió éve) képződött karbonátos üledékes kőzetek építik fel, amelyek között a mészkövet és a dolomitot kell külön kiemelnünk. A mai Dunántúli-középhegység területét hordozó lemeztöredék a triászban a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő nyugati elvégződésénél helyezkedett el, az Afrikai-kőzetlemez északi peremén. Az évmilliók alatt a sekélytengerekkel borított selfeken hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amely egy része dolomitosodott, majd később a kőzetté válási (diagenetikus) folyamatok során kemény kőzettestekké cementálódott össze. Ezek a kőzetek lesznek szinte végig az útitársaink a Gerecsében és a Vértesben, a legtöbb földtudományi érték is e geológiai képződményeken formálódott ki.
A triász kőzetek mellett a Gerecsében (Pusztamarót és Tardos térségében) már megjelennek a jura időszaki vörös ammoniteszes mészkövek is („vörös márvány”), amelyek már évezredek óta közkedvelt építő- és díszítőkövek a vidéken. A juránál fiatalabb kréta időszaki kőzetek csak foltokban fordulnak elő az OKT útvonalai mentén, akárcsak a harmadidőszaki, azaz tercier (pl. eocén, oligocén) képződmények. Kivételt képez az eocén kor elején képződött szárazföldi trópusi málladék, az alumínium érce, a bauxit, amelyet Gánt térségében tudunk majd közelebbről szemügyre venni.
A legfiatalabb földtani képződmények a negyedidőszakban (azaz a kvarterben) lerakódott, majd talajosodott löszök és löszszerű üledékek, amelyeket például útbevágásokban, mélyutakban szemlélhetünk meg. A travertínó (édesvízi mészkő) szintén a legutóbbi korok geológiai „termékei” közé tartozik, amely a karsztforrások környezetében napjainkban is képződik.
Az elmúlt évszázadok emberi tevékenysége is jelentősen rányomta a bélyegét a Gerecse és Vértes vidékére. A barnakőszén, a bauxit és a kő bányászata hegyeket bontott le, meddőhányókat és mély tájsebeket alakított ki, amelyek a terület leglátványosabb és egyben legtanulságosabb földtani feltárásai.

 

Vándorlás a Keleti-Gerecse sasbércein

A dorogi vasútállomáson történő bélyegzés után pár perc alatt a városka központjában találjuk magunkat. A településről elnevezett szénmedencében már évszázadok óta ismertek voltak a szénkibúvások, de az eocén–oligocén korú kőszenek iparszerű bányászata csak a 19. század közepén kezdődött el. Dorog 1896-tól – a vasútvonal megépülésétől – vált a szénmedence központi településévé, amelyben pezsgő ipari, oktatási és kulturális élet bontakozott ki. Sajnos a bányák napjainkra már bezártak, de az egykori bányászmúlt dicső emlékezete lépten-nyomon visszaköszön vándorlásunk során (pl. bányavállalat volt irodaháza a bányászjelképpel, Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, Bányásztemplom, Jubileumi aknatorony, „homokvasút” töltése, meddőhányók).

A Jubileumi aknatorony Dorog felett

A Pilis és a Gerecse „szorításában” elhelyezkedő Dorogról nyugatias égtájban startolunk el, s hosszú emelkedőkkel, a kereszttel koronázott Nagy-Gete (456 m) tömbje felé vesszük az irányt. A Keleti-Gerecse törésvonalakkal „sakktáblaszerűen” felszabdalt vidéke a táj fölé markánsan emelkedő sasbércek (idegen kifejezéssel horsztok) aszimmetrikusan kibillent vonulataiból áll, amelyek között bezökkent medencék helyezkednek el. A sasbércek anyaga a Kő-hegy kivételével a késő-triász korú Dachsteini Mészkő Formáció, melynek fehéres–szürkés, vastagpados kifejlődésű karbonátos kőzeteivel a Pilis és a Budai-hegység területén is találkoztunk már. Ez a kőzet alkotja keletről nyugat felé sorolva a Nagy-Gete, az Öreg-kő, a Hegyes-kő, a Kis-kő és a bajóti Öreg-kő sasbérceit, amelyek egyben csodálatos panorámát adó kilátóhelyek is. A sasbércek közötti medencéket nagy vastagságú harmadidőszaki (pl. eocén, oligocén) üledékes rétegsorok „bélelik ki”, amelyek többek között a korábban bányászott műrevaló barnakőszén telepeket is rejtik. Ezekben a medencékben találhatók a Gerecse települései, valamint itt zajlik a mezőgazdasági tevékenység (szántóföldek) is. Itt jegyeznénk meg, hogy a korábban felsorolt sasbérceket is befedték ezek a triásznál jóval fiatalabb üledékek, de a törésvonalak mentén kiemelkedő horsztokról az erózió „lepucolta” azokat, rétegeik a fent nevezett hegyek „szoknyáin” találhatók csak meg.

Kilátás a Nagy-Getéről a Keleti-Gerecse sasbércei felé

A tokodi bélyegzés és felfrissülés után, a Hegyes-kő és a Kis-kő „becserkészését” követően az Únyi-patak völgyébe ereszkedünk le. A tokodi pincéknél a bélyegzés mellett ne feledjünk el betérni valamelyik hangulatos borospincébe, s megkóstolni a „hegy levét” sem. Ezen folyékony bioüzemanyag meghajtásával érkezhetünk fel a vad sziklaleszakadásokkal tarkított Kő-hegy (Kőszikla) csúcsára, amely azonban kakukktojásnak számít a Keleti-Gerecse triász sasbércei között. Anyaga ugyanis a travertínó (népies elnevezéssel „darázskő”), amely egykoron a Duna szintjében működő hévforrások táplálta tóban rakódott le.
A porózus, likacsos édesvízi mészkő 15–25 m-es vastagságban borítja a Kő-hegy „sapkáját”, amelyet az utóbbi pár millió év tektonikus mozgásai emeltek fel a magasba (297 m) a Duna szintjéből. Kutatások kimutatták, hogy a Gerecse bércei között a földtörténeti pliocén és pleisztocén időszakokban közel 50 darab hévforrás működött, amelyekből kb. 120 millió m3 karbonátos anyag csapódott ki. A szuszogtató után a Kőszikla kelet és északkelet felé néző vad szilatornyairól csodálatos panorámában lehet részünk: a Felvidék hegyei mellett szépen látszik az esztergomi Bazilika, a Pilis és a Visegrádi-hegység, de a Börzsöny és előterében a Helembai-hegység vulkanikus vonulatai is könnyedén kivehetők. Érdemes a kősziklák anyagát közelebbről is tanulmányozni, hisz az egykori hévforrás tóban élt növények karbonáttal bekérgezett maradványait is megfigyelhetjük benne.
A Kő-hegy platójáról jelentős szintvesztéssel ereszkedünk le az egykori kis szénbányász településre, Mogyorósbányára (bélyegzőhely). A szép természeti környezetben elhelyezkedő falucskában már csak köztéri alkotások emlékeztetnek a dicső bányászmúltra (1828–1993), amely egykoron Mogyorósbánya legtöbb családjának kenyéradója volt. Itt jegyeznénk meg, hogy a település határában mélyített egykori VI. sz. lejtakna közel 40 évig az ifjú bányász tanoncok úgynevezett tanbányája volt, ahol a szakma rejtelmeit tudták elsajátítani munkába lépésük előtt.

Naplemente előtt a bajóti Öreg-kő triász sasbércén

A településről meredek kaptatóval érkezünk fel a természetvédelmi oltalom alatt álló bajóti Öreg-kőre, amelyet a már korábban emlegetett triász mészkő alkot. Az Öreg-kő barlangjairól és zsombolyairól (aknabarlangjairól) nevezetes, amelyek közül a leglátványosabb és talán legismertebb a Jankovich-barlang. A 10 m-es magasságú/szélességű bejárattal rendelkező és 8 m-es kürtővel a felszínre nyíló hatalmas barlang oldalfalain a vastagpados Dachsteini Mészkő Formáció rétegei tanulmányozhatók kiválóan. A fokozottan védett barlang fontos régészeti lelőhely is, hisz az őskőkor emberének leletanyagát (pl. lándzsahegyek, csiszolt csontpálca, szarvascsontból készített síp) tárták fel benne.

 

A gerecsei „vörös márvány” nyomában

Az Öreg-kő után Péliföldszentkeresztre ereszkedünk le (bélyegzőhely), ahol a szaléziak által működtetett rendház és templom tekinthető meg, a Szent-kút csodatévő forrásával egyetemben. Érdekesség, hogy az egyházi épületegyüttes falai között a szocializmus évtizedei alatt vájárképző iskola működött, ill. fogház, melynek lakói a környék szénbányáiban dolgoztak. Innen különösebb látnivaló nem vár ránk, amíg meg nem érkezünk a gerecsei „vörös márvány” hazájának számító Központi-Gerecse bércei közé, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó Gerecsei Tájvédelmi Körzetbe.
Az egykoron uradalmi cselédek lakta, 1970-ig keskeny nyomközű vasúttal is rendelkező hegyi telep, Pusztamarót neve sajnos a magyar történelembe is beírta magát. 1526 őszén, a mohácsi csatavesztés után menekülő magyar hadak és civil lakosság sánccá erősített szekérvárat alakítottak ki Marót térségében. A törökök hatalmas haddal támadtak az „erősségre”, amely harcok során kb. 25 ezer magyar lelte halálát (köztük sok nő és gyermek). Szomorú mementóként a 2003-ban felállított szoborkompozíció emlékeztet a véres eseményre, a néhai település kicsiny temetője mellett. Ne feledjünk el bélyegezni sem.

A pusztamaróti csata emlékműve

Pusztamarót és Tardos között vándorolva több olyan helyszínt is érintünk (pl. Kis-Gerecse volt kőfejtője, tardosi Bánya-hegy térsége), ahol feltárulnak azok a vöröses színű mészköves, márgás rétegsorok, amelyek kőzetei már a római-kor óta használatban vannak. A Keleti-Gerecse leírásánál már említettük, hogy az ott feltáruló triász mészkövek egy hatalmas sekélytengeri selfen, szakmai kifejezéssel karbonátplatformon rakódtak le. Az egykori Afrika és Eurázsia kontinensei között helyet foglaló Tethys-óceán fokozatos kinyílása miatt olyan tektonikai események vették kezdetét a jura időszak elején, amelyek a korábban egységes platform szétdarabolódásához vezettek. Ennek a mobilitásnak az lett az eredménye, hogy tenger alatti magaslatok és árkok jöttek létre, amelyeket meredek tektonikus lejtők kötöttek össze.
Az árkokban rakódtak le azok a mélytengeri, döntően vöröses színű, változó agyagtartalmú karbonátos rétegsorok, melynek kőzeteit nem teljesen helyesen „vörös márványnak” nevezzük. A vasoxid-tartalom miatt vöröses színű, kemény, tömött szövetű mészkő első ránézésre valóban a márványhoz hasonlít (főleg felcsiszolva), de mivel az nem metamorf (azaz átalakult) kőzet, kőzettani értelemben nem használhatjuk rá ezen elnevezést. A vörös mészkő jellegzetes ősmaradványai az egykori tengerekben élt, többnyire ragadozó életmódot folytató fejlábúak (puhatestűek törzse), az ammoniteszek csigaházhoz hasonlító kőbelei, amelyek díszes maradványai tucatjával gyűjthetők az egyes rétegekből (innen az ilyen típusú kőzetek szép szakmai elnevezése is: „ammonitico rosso”). A dekoratív vörös mészköveket már a rómaiak is fejtették, de a magyar középkori egyházi és világi építészetünk is szívesen használta őket (pl. Hunyadi Mátyás visegrádi kútja, esztergomi Bakócz-kápolna). A történelmi bányák nagyrészt már a feledés homályába merültek, de a szigorúan védett Pisznicén (csak engedéllyel látogatható), a Kis-Gerecse oldalában (sziklamászó hely) vagy a tardosi Bánya-hegyen (ma is aktív külfejtés) még találkozhatunk a bányászat finoman szólva is tájformáló nyomaival.

Ammoniteszek a vörös mészkőben, a Kis-Gerecse oldalában

Ha időnk engedi, érdemes kitérőt tennünk az OKT útvonaláról a hegység legmagasabb csúcsára, a 633 m magas Nagy-Gerecsére, ahol egy geodéziai mérőtoronyból szemlélhetjük a körülöttünk elterülő rögvidék lenyűgöző panorámáját. A kéktúra útvonala nem megy fel a Nagy-Gerecsére, hanem azt kikerüli észak felől, több kisebb-nagyobb látnivalót (pl. Serédi-kastély, Sandl-hárs) és bélyegzőhelyet (Gerecse üdülő, Bánya-hegyi erdészház) is érintve.
A Bánya-hegy térségétől még kb. 30 km-es vándorlás vár ránk a Gerecsei-kismedencék és a Nyugati-Gerecse déli területén, ahol azonban különösebb földtani látnivalók már nem nagyon várnak ránk. Koldusszálláson és a Somlyón található kulcsosháznál az üres helyeket töltsük ki bélyegzéssel füzetünkben, hogy Szárligeten, a Gerecse és a Vértes között elterülő településen már nyugodt szívvel jelenthessük ki, hogy „megvolt a Gerecse is!”. Itt a Tatai-árokban fekvő Szárligeten fejezzük be gerecsei szakaszunkat, amely tektonikus törésvonal egyben a Gerecse és Vértes közötti határvonalat is jelenti.

 

Geológusszemmel a Vértes-fennsíkon

A szárligeti bélyegzés és készletfeltöltés után lassan elhagyjuk a Gerecse vidékét és a Vértes-fennsík kistájon folytatjuk geokéktúránkat. Első földtudományi látnivalónkkal Csákányospuszta után találkozhatunk: a törésvonalat követő Mária-szakadékot egy időszakos vízfolyás mélyítette ki a triász időszak végén keletkezett Dachsteini Mészkő Formációban. A csapadékos időben a mészkő vastag padjain lecsordogáló vizek, a hűs és árnyas szurdok hangulata teszi a kis barlangüregekkel tarkított Mária-szakadékot vértesi kéktúránk egyik felejthetetlen szakaszává.

A Mária-szakadék mészkőpadjai

A szurdok elhagyása után az erdő mélyén nem csak misztikus, fába faragott arcokkal (amely az egész Vértesre olyannyira jellemző), hanem egy kicsiny temető régi sírjaival is találkozhatunk. Itt feküdt a 18. században alapított Körtvélyespuszta, amely tulajdonképpen az egykori Esterházy uradalom majorsága volt. Az elnéptelenedett településre a temetőjén kívül szép neve emlékeztet, helyén ma ifjúsági tábor és kicsiny kápolna áll. Pár kilométeres séta után üszkös, de még így romjaiban is lenyűgöző „kőhalomhoz” érkezünk, a Vitányvár maradványaihoz. A tatárjárás után a Csák nemzetség egyik tagja által épített erősség a 16. század végén pusztult el, köveit a környékbeli építkezésekhez hordták szét. A vértesi várromok falait tanulmányozva a hegységet felépítő kőzetek köszönnek vissza ránk, amelyek döntően triász időszaki mészkövek és dolomitok, de eocén is akad közöttük.
A Rockenbauer Pál emlékfa, a Szarvas-, valamint a Mátyás-kút érintésével lassan, de biztosan Várgesztes településre futunk be (bélyegzőhely). De mielőtt ezt megtennénk, ne feledjük el körbeszemlélni a tájat a településtől északi irányban emelkedő Zsigmond-kőről, amely csak pár perces kitérő az OKT útvonaláról. A Gesztesi-patak mentén fekvő kis település legfőbb látnivalója a 14. században épült gótikus vár, valamint a vártól kőhajításnyira tátongó kicsiny Gesztesi-kőfülke Szűz Máriával védett sziklaürege. A Vértesben a kevésbé jól oldódó dolomitban csak kisebb barlangok, kőfülkék tudtak kiformálódni, azok is csak inkább törésvonalak menti aprózódással, kifagyással. Várgesztesről még jó pár órás túra vár ránk Kőhányáspuszta (bélyegzőhely) érintésével Gántig, amely útszakaszon Oroszlánkő-vára, az Oroszlánkői-barlang, valamint Mindszentpuszta romos épületei késztetnek megállásra (itt bélyegeznünk is kell).
Gánt térségében, ha időnk engedi, érdemes akár egy napot is rászánni azokra az óriási és színes külfejtésekre, ahol évtizedekig folyt az alumínium ércének, a bauxitnak a bányászata. A triász időszaki karbonátos kőzetek a földtörténeti eocén korban szárazra kerültek, s trópusi, csapadékos klímán erőteljes mállásnak indultak. Az ún. laterites mállás során alumíniumban dús, agyaghoz hasonlító küllemű bauxit keletkezett, amely a karsztos térszín mélyedéseibe hordódott bele, majd eocén tavi–tengeri rétegsorokkal temetődött be. A Gánttól délre elhelyezkedő Bagoly-hegyen kezdődött el a termelés az 1920-as években, amelyeket további külfejtések megnyitása követett. Ma már nincs bányászkodás, de érdemes a volt Bagoly-hegyi bánya helyén kialakított Bauxitföldtani Parkba kitérőt tennünk, nem fogjuk megbánni. A gánti pihenő és bélyegzés után Csókakő felé vesszük az irányt. Érdemes kicsit megállnunk a kihalt település, Kápolnapuszta apró temetőjében, amely egy 1945-ös tragédiáról mesél: március 16-án a szovjet Vörös Hadsereg katonái egy fosztogatások miatti feljelentést megtorolva kivégezték a település szinte teljes férfi lakosságát!

Részlet a gánti Bagoly-hegyi külfejtésből

A vértesi vándorlásunk további szakaszában is a késő-triász korú Fődolomit Formáció képződményei lesznek hű útitársaink, amelyek Kőhányáspuszta óta kitartóan velünk vannak. A könnyen murvásodó, rideg, törésekkel szabdalt dolomitban kisebb-nagyobb kőfülkék erodálódtak ki, s a jobban cementált egységekből merész sziklaképződmények formálódtak ki.
Pár óra séta múlva a Vértes délnyugati tektonikus peremén (a Vértesi Tájvédelmi Körzet területén), a Móri-árok felett találjuk magunkat, Csókakő térségében. A nemrégiben csodálatosan felújított középkori erősségből megkapó látványban lehet részünk például a következő úticélunk, a Bakony felé.
Csókakő térségének földtana is érdekes: korábban már szóltunk arról, hogy a triász self a jura időszak elején blokkokra darabolódott, s benne hatalmas árkok, hasadékok alakultak ki. Egy ilyen óriáshasadék volt a mai Móri-árok térsége is, amely többször aktiválódott a földtörténetben. Ennek nyomait a vörös mészkővel kitöltött hasadékok, a tektonikai felületek, a felmorzsolódott kőzetek és az egymáson elmozdult blokkok őrzik. Egy ilyen tektonikus blokkon állanak a középkori vár maradványai is. Egy szerkezeti sík mentén oldódott ki a Kőlyuk-völgy oldalában tátongó barlangocska is, amely az OKT útvonaláról kisebb kitérővel érhető el.
Itt, a Móri-árok peremén elhelyezkedő Csókakőn fejezzük be hosszú vándorlásunkat, s készülünk fel lélekben és testben a következő bakonyi szakaszunkra.

 

Írta és fotók: Veres Zsolt geológus (a teljes cikk a Turista Magazin 2020. évi július–augusztusi összevont számában jelent meg)