Részlet a reneszánsz egeresi Bocskai-várkastélyból

Korábbi cikkünkben már részletesen foglalkoztunk az Egeres határában húzódó egykori bányaterülettel, ahol a Kék Lagúna elnevezésű látványos bányató is felkereshető. A földtudományi értékek megtekintése után azonban érdemes kicsit elidőzni a szebb napokat is látott Egeres településen, ahol a magyar történelem dicső és olykor sötét múltja is visszaköszön, egy-egy mesélő kő formájában. Járjuk hát be közösen a történelem rögös útját Bocskai István fejedelemtől egészen a gonosz 20. századig. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Kolozs megye északi részén, az Erdélyi-medence vízfolyások által felszabdalt dombvidékén, a Nádas-völgyében fekszik a „Czifra Kalotaszeg” egyik nagyobb települése, Egeres. A napjainkban már javarészt románok lakta nagyközség több évezredes múltra tekint vissza, határában a rómaiak által hátrahagyott régészeti leleteket tártak fel. A 13. században már mezővárosi ranggal rendelkező Egeres déli részén növényzettel benőtt ódon várkastély maradványai magasodnak a kiskertek fölé, amelyek a dicső magyar múltról mesélnek szemlélőjének.
„A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban mezővárosként szerepel, a 14. század folyamán a Benedek-rend tulajdona, s azután az almási vár birtokába kerül.
A falu nevezetessége az 1572-ben Bocskai György (Bocskai István fejedelem apja) által építtetett várkastély. 1594-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem Csáky Istvánnak adományozta, majd Bocskai István szerezte meg, aki Bánffy Lászlóra és a Haller családra hagyta végrendeletében. A Hallerek birtokolták a 18. században. Már a 20. század elején romos állapotba került, de 1948-ig lakták még. Azóta a reneszánsz stílusú épület rohamos hanyatlásnak indult, ma már csak halvány nyomait látjuk a néhai díszítéseknek, szobáknak. Nemcsak bozót, hanem rengeteg szemét veszi körül a romokat, bőven jut belőle a megmaradt földalatti kamrákba is.
Az északról és délről patakoktól körülfolyt alacsony dombon álló építmény ma igen romos állapotban van, noha a 19. században erre járt Kőváry László történész még öt szobáját épen találta. A mai formájában emeletnyi magasságban fennmaradt épületen kolozsvári kőfaragók által készített reneszánsz ajtó- és ablakkeretek, a pártázat maradéka tanúskodik arról, hogy fénykorában igényes kivitelezésű palota állhatott itt. A középkorban a domb közelében, mely magaslatot most a kastélyrom három oldalon még meglévő falai uralnak, annak aljában haladt a Várad–Kolozsvár főút. A várkastély téglalap alaprajzú, sarkain négyszög tornyokkal erősített épületének belső és külső elrendezéséről egy 1699-ből (a Gyulaffiak birtoklásának idejéből) való összeírás segítségével kaphatunk némi eligazítást.
Ekkor a kastély körül palánk húzódott, melyen egyszerű deszkakapun lehetett a külső udvarba jutni, ahol gazdasági épületek, főleg istállók kaptak helyet. A belső udvarba, és ezen át a főépületbe tartók egy leereszthető fahídon át jutottak a külsőnél erősebb fakapuhoz, melyen keresztül a boltíves, kőből való kapuközibe értek. Itt az őrző darabontok tüzelő kéménye és balról a tömlöcök pitvarába nyíló, lakattal zárható ajtó állt. Ezen pitvaron túl az un. felső, valamint a belső tömlöcök helyezkedtek el (ez utóbbiban, a tömlöc fenekén egy 16 személyes, tölgyfából készült kaloda állt). A tömlöcök után a porkolábok háza következett, majd a kapuköziből kiérve egy balra eső falépcsőn a tornácra, onnan pedig boltíves szobákba lehetett jutni. A várkastély emelete és földszinti része konyhákra, kamrákra, ebédlőre, az úr és az asszony szobáira, árnyékszékekre, stb. voltak felosztva, alul természetesen a pincéknek jutott hely. A leírás szerint a palota mögött, déli irányban gyümölcsös és veteményeskert terült el” (forrás: varak.hu).
A romok megtekintése után az iskola mellett elhaladva, a főútról kelet felé kiágazó Templom utcában juthatunk fel a középkori eredetű református templomhoz. A templom hajója a 13. századi, míg szentélye a 15. században épült. Az épület belsejében történő séta közben figyelmesek lehetünk egy gótikus, finom faragású, kőből készült szentségtartóra (1493), a szószék mellett pedig egy reneszánsz ajtókeretre. A szentély déli falán Bocskai Gábor sírfelirata látható 1616-ból, aki Bocskai István bátyja volt.
A templom mellől szemlélve a tájat Egeres egy 20. századi tragédiája elevenedhet meg képzeletben annak a fejében, aki utána olvasott a település történetének. „1944. október 25-re a szovjet és a román hadsereg Erdély egész területét megszállta. A front átvonulása után, 1944. szeptember végétől a román katonaság, csendőrség és az irreguláris fegyveres alakulatok, sok helyütt a helyi románság támogatásával sorozatos megtorló akciókat hajtottak végre a magyar polgári lakosok ellen. A legtöbb gyilkosság az önkéntesekből verbuválódott Maniu-gárda tagjainak nevéhez fűződik.
1944. október 21-én a Maniu-gárda négy tagja Hartia őrmester vezetésével helyi szociáldemokrata érzelmű munkásokat hurcolt el, akik korábban fegyverrel védték meg a kolozsvári villanytelepet a visszavonuló németekkel szemben. Az ürügy állítólag a vörös zászló kitűzése volt. 22-én hajnalban a szomszédos Ferencbányáról további embereket vittek el. A gárdisták és helyi román segítőik a városon kívülre hurcolták a túszokat, ahol kirabolták és agyonlőtték őket. Levetkőztetett holttesteiket az erdő szélén hagyták. Az áldozatok száma 13 fő volt. (A szociáldemokrata sajtó 14, Bethlen Béla kormánybiztos emlékirata 17 áldozatról tud)” (forrás: konfliktuskutato.hu). Hasonló események játszódtak le a Nagyszalontától nem messze található Gyantán és Mezőbikácson is.
Egeresen az 1944-es eseményekről napjainkban semmilyen emlékmű, köztéri alkotás nem emlékezik meg!

A Bocskai-várkastély pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt