A Szársomlyó déli, “ördögszántotta” oldala
A Dél-Dunántúlon emelkedő, kiváló borairól nevezetes Villányi-hegység keleti végén áll őrt a terület legmagasabb pontja, a 442 m magas Szársomlyó (Harsányi- vagy Nagyharsányi-hegy), amely egyben hazánk legdélebbi hegycsúcsa is. A középidei karbonátos kőzetekből álló, bányászat által megcsonkított hegy számtalan földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értéket rejt (pl. Nagyharsányi-kristálybarlang, szoborpark, középkori vár maradványai, magyar kikerics), amelyek a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság féltve őrzött gyöngyszemei. Jelen írásunkban a Szársomlyó déli oldalában található felszíni karsztjelenségekkel (exokarsztokkal) ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Villányi-hegység fő tömegét a földtörténeti középidőben (azaz mezozóikumban: triász, jura és kréta) képződött karbonátos üledékes kőzetek (pl. mészkő, dolomit) alkotják. A Szársomlyót késő-jura és kora-kréta mészkőrétegek építik fel, amelyek meredeken dőlő, észak–északnyugat felé egymásra torlódott pikkelyek (Harsányhegyi-pikkely) formájában fekszenek egymáson. A sekélytengeri környezetben képződött, ősmaradványokban (pl. korallok, kagylók) gazdag, kora-kréta Nagyharsányi Mészkő Formáció nagy tisztaságú karbonátos kőzeteit a hegy nyugati végén lévő hatalmas bányában fejtik (cementipari nyersanyag), amely csak engedéllyel látogatható. A Szársomlyó keleti, Villányhoz közelebbi részén viszont egy szobrokkal díszített felhagyott kőfejtő szabadon is felkereshető, ahol a rétegsor idősebb (késő-jura) képződményeit tanulmányozhatjuk. Itt jegyeznénk meg, hogy a Szársomlyón a két világháború között bauxitot is fejtettek a németek (Harsányhegyi Bauxit Formáció), amely a késő-jura mészkő kréta időszak elején karsztosodott töbreibe hordódott bele és temetődött be. Ez volt hazánk legrégebbi és legjobb minőségű bauxit előfordulása.
Az egykori bauxittárókat is rejtő déli hegyoldalon az erózió „lepucolta” a löszös, talajosodott képződményeket, amely alól a kréta időszaki, korábban a talajtakaró alatt karsztosodott karbonátos kőzetek exhumálódtak („kitakaróztak”). Az oldódásos folyamatok a fentebb már említett Nagyharsányi Mészkő Formáció kb. 100 millió éves kőzeteiben zajlottak, amely alapvetően egy világosszürke, szürkésfehér színű, vastagpados mészkő. A kora-kréta karbonátplatformon képződött kőzet nagy tisztaságú, szinte csak kalcium-karbonátból áll (kb. 96–98%), ezért a talajon átszivárgó, majd szénsavassá váló csapadékvizek jelentős karsztosodási folyamatokat tudtak elindítani a mészkő rétegfejein, a meredek déli hegyoldalon. Itt jegyeznénk meg, hogy a kréta mészköveket fedő fiatal üledékes takaró lepusztulását természetes (pl. a terület viszonylag gyors pleisztocén kiemelkedése) és későbbi mesterséges hatások (pl. erdőirtások) is segítették. Jelenleg a nyílt karsztfelszínen sporadikus, azaz foltokban jelentkező talajborítás jellemző, döntően lágyszárú növényzettel és karsztbokorerdőkkel.
A talajtakaró alatt oldódó kréta mészkövek a szénsavas víz hatására lekerekítődtek, gömbölydeddé váltak. A Szársomlyó oldalában települő növények gyökerei a mészkőbe hatolva gyökérsavaikkal oldogatták a kőzetet, mély és kerekded gyökérkarrokat oldva ki a karbonátos kőzetben. Ezeket az erózió szintén feltárta a hegy déli, „ördögszántotta” oldalában. A mészkő rétegfejek exhumálódása után a talaj alatti intenzív mállás folyamata alábbhagyott és inkább a lefolyó vizek eróziós, koptató hatása vált a jellemzővé. A meredek kőzetfelületeken a lefolyó csapadékvíz oldó hatására gravitációs karrok keletkeztek, amely kis csatornácskák a sziklák alsó részeinek irányába általában ellaposodnak. Ez azért lehetséges, mert a lefolyó víz a lejtő irányába haladva egyre jobban telítődik karbonáttal, ezért oldóképessége egyre kisebb lesz, a formák fokozatosan elhalnak. A karros mikroformák tárházát felvonultató Szársomlyó mészköveinek felszínén olyan változatos alakú és méretű formák is előfordulnak, amelyek annak idején megmozgatták a környék népének fantáziáját is. Erre jó példa a következő nagyharsányi mese is!
„Egyszer volt, hol nem volt élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani. Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt–fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, a kakaskukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére.
Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele. Nosza, megijedt erre az öregasszony, de végső elkeseredésében pompás mentőötlete támadt. Éjfél után odament a tyúkólhoz, s elkezdett kukorékolni. A kakasok visszafeleltek neki, s csakhamar az egész falu hangos lett a kakasszótól. Az ördög nem vette észre a cselt, bukása feletti dühében elhajította az ekéjét egészen Beremendig (az ekéről lepottyant sárból lett a siklósi hegy), ő maga pedig Harkány falunál (amely a szép Harkáról kapta nevét) nyomtalanul eltűnt a föld gyomrában. Ahol lement a pokolba, a repedésen víz tört fel a felszínre, mely azóta is buzog.”
A karrmező pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
