Illancsi tájkép az Ólom-hegy csúcsáról

A magyar Nagyalföld végtelen rónaságain barangolva számtalan kistájjal találkozhatunk, amelyek természetföldrajzi jellemzői, alapvető domborzati vonásai merőben eltérnek egymástól. Gondoljunk csak például egy szinte asztallap simaságú hajdanvolt ártérre vagy éppen egy futóhomokkal fedett, buckákkal tarkított hordalékkúp felszínre. Ezen tájaknak nem csak az alapkőzetük lehet más, hanem ebből kifolyólag a talajtípusaik, a hidrológiai/hidrogeológiai jellemzőik, de még a növényzetük is. Írásunkban egy olyan alföldi kistájat mutatunk be a Duna–Tisza köze déli részén, amelyet kevesen ismernek, pedig izgalmas földtudományi és tájképi csemegéket rejteget látogatóinak. Irány az Illancs és a kövek világa, kalandra fel!

A Bácskai-síkvidék középtáj részét képező Illancs kistájat nagyjából a Sükösd, Császártöltés, Jánoshalma és Érsekcsanád települések alkotta négyszög jelöli ki. A 265 km2-es Illancs buckás felszínű, futóhomokkal fedett hordalékkúpsíkság, mely kialakulásának megértéséhez jó pár tízezer évet kell visszautaznunk az időben. A földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) végén a Duna még nem a ma ismert észak–déli tengelyén folyt, hanem a Duna–Tisza közén átlósan, északnyugat–délkeleti irányban a Dél–Tisza-völgy süllyedéke felé tartott (mai Szeged térsége). Ezért az Ős-Dunába siető, a Mecsek felől keleties irányba tartó vízfolyások és/vagy az Ős-Sárvíz akadálytalanul építhették hordalékkúpjukat a szóban forgó bácskai területeken (e vízfolyások szintén a Dél–Tisza-völgyben fejezték be útjukat). Az Ős-Duna a korábbi nyomvonalát kb. 30 ezer évvel ezelőtt hagyta le, s áthelyeződött mai helyére, a Budapest–Kalocsa–Baja tengelyre (ez a terület még napjainkban is lassan süllyed). A Duna nyugatra „csúszásának” az lett az eredménye, hogy a korábbi bácskai hordalékkúp egy kiemelt, szárazzá vált vidékké alakult, ahol a munkaképes szelek később elkezdhették ténykedésüket (legintenzívebben a késő-glaciálisban). Ekkor fejeződött be a bácskai hordalékkúp épülése, hisz a Duna elvágta a korábbi vízfolyásokat a területtől, s nyugatabbra mintegy magához vonzotta azokat. Az egykori folyómedrekből kifújt homokot a szél a hordalékkúp felszínén kezdte akkumulálni, jellegzetes futóhomokformákat alakítva ki, így például a szóban forgó Illancs területén.
A legtípusosabbak az északnyugat–délkeleti csapású garmadabuckák, amelyekhez szabálytalan alaprajzú szélbarázdák és maradékgerincek csatlakoznak. Az Illancs vidékén növényzet által kötött, félig kötött és pár hektáron kötetlen homokfelszínek is előfordulnak. A terület déli és nyugati részén a homoknál finomabb szemcseméretű, kőzetlisztből álló lösz is megjelenik. Láthatjuk tehát azt, hogy az Illancs vidékének alapját a napjainkban a Dunántúlról ismert vízfolyások rakták le vastag folyóvízi rétegsorok formájában, amelyet később a szél által szállított futóhomok és lösz fedett be. A kistáj felszínének 94%-át ebből kifolyólag homoktalajok borítják. A kevés településsel jellemezhető, ritkán lakott, periférikus kistáj erősen vízhiányos terület, amelyet komolyabban érintett az utóbbi évtizedekben zajló regionális talajvízszint süllyedés.
Érdekes az Illancs név eredete is, amelyet Nebojszki László „Illancsi pillantások” c. írásából idézünk: „Az Illancs név eredetét leginkább az ismert szólással, „illa berek, nádak erek” hozzák összefüggésbe. Az ide települt emberek hamar felismerték, itt nem lehet igazán megélni, ezért a napjainkra fennmaradt szájhagyomány szerint az éj leple alatt visszaszöktek származási helyükre, elillantak, röviden illancs: ebből lett tulajdonnévként a terület földrajzi elnevezése. A múlt emlékei, az elhagyott tanyák romjai talán legjellemzőbben a Borotáról Antallapos felé vezető út mentén maradtak meg és még ma is meghatározzák a táj képét.”
Ha az Illancs területét szeretnénk alaposabban megismerni, akkor érdemes az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalát gyalogosan vagy kerékpárral bejárni Sükösd és Érsekhalma között. Sükösdről kb. 10 km-es gyaloglással érhető el az Ólom-hegy óriási buckája, amely a maga 172,4 méterével az Alföldünk egyik legmagasabb, a Duna–Tisza köze legmagasabb kiemelkedése. Az itt található 28 m magas geodéziai mérőtoronyba felkapaszkodva (saját felelősségre) megkapó körpanorámában lehet részünk: tiszta időben a Szekszárdi-dombság és a Mecsek csúcsai is idelátszanak. Az alattunk hullámzó homokbuckás tájat akác-, fenyő- és nyárerdők borítják be.

Az Ólom-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt