Részlet a tihanyi Aranyházról
Hazánk első tájvédelmi körzete 1952-ben a Tihanyi-félszigeten jött létre, amely 1997-ben része lett a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, 2003-ban pedig Európa Diplomával jutalmazták a földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag területet. A Tihanyi-félsziget 2012 óta a Bakony–Balaton Geopark egyik féltve őrzött „geo-paradicsoma”, ahol egymást érik a földtani (geológiai) és felszínalaktani (geomorfológiai) látnivalók. Nem is beszélve arról az ezer éves épített örökségről (pl. bencés apátság), amely évente százezreket vonz a levendulaillattal „átitatott” félszigetre. Írásunkban a heves vulkáni robbanások által felépített Tihanyi-félsziget egy olyan időszakába tekintünk be, amikor is gejzírkúpok működtek a vidékén. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A mai Tihanyi-félsziget térségében a vulkáni működés kb. 8–7,5 millió évvel ezelőtt, a miocén földtörténeti kor kései szakaszában indult be. Ekkor természetesen híre-hamva sem volt még a Balatonnak, hanem a térséget a Pannon-tó, ill. az azt töltögető folyók deltasíkságai foglalták el. A heves robbanásos (idegen kifejezéssel freatomagmás) vulkáni működés annak volt köszönhető, hogy a mélyben a tűz és a víz kölcsönhatása zajlott le. A vízzel átitatott pannon üledékeken, majd később a triász karsztvizes karbonátokon áttörő izzó bazaltos magma irtózatos erejű robbanásokkal emelkedett a felszínre, melynek hatására különféle szemcseátmérőkkel jellemezhető vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzetek (pl. bazalttufa, lapillitufa, tufabreccsa) jöttek létre. Az ún. (tihanyi) maar-típusú vulkáni működés során nagy mennyiségű és jelentős vastagságú vulkanikus anyag került a felszínre, amely nagy mennyiségben tartalmazza a mélyben elhelyezkedő idősebb kőzetek (pl. permi vörös homokkő, triász mészkő, pannon homokkő) felszakított darabjait. A félszigeten feltáruló vulkanoklasztikus képződmények (Tapolcai Bazalt Formáció) látványos és tanulságos feltárásokban érhetők tetten (pl. Kiserdő-tető, Barátlakások), amelyekkel későbbi cikkeinkben foglalkozunk.
A Tihanyi-félsziget nem csak a vulkanikus eredetű földtani képződményeiről, hanem a vulkáni működés után kialakult ún. posztvulkáni (utóvulkáni) üledékes kőzeteiről is nevezetes. Ezeknek a szárazföldi kovaüledékeknek két alapvető típusát különíthetjük el Tihanyban: a néhai hévforrások kürtői körül kiváló gejziriteket (pontosabban hévforrásüledékeket), valamint az egykori vulkáni kráterekben megülő tavak vizében lerakódó kovás–karbonátos tavi üledékeket. A továbbiakban az egykori hévforrások lerakódásaival foglalkozunk. Kb. 5–4 millió évvel ezelőtt – jóval a vulkáni működés befejeződése után –, törésvonalak mentén hévforrások oldott anyagokban gazdag melegvizei törtek fel a mélyből, kiterjedt gejzírmezőt hozva létre (a mai Nyereg-hegytől az Akasztó-hegyig). A felszínre lehulló csapadékvíz a kőzet hasadékrendszerén át a mélybe szivárgott, s a még teljesen ki nem hűlt magma által felmelegítve újra a felszín felé vette az irányt. Hosszú útja közben kioldotta a mélyben települő triász mészkőből és dolomitból a karbonátokat, amely a felszínre érkező hévizekből újra kicsapódott a nyomás- és hőmérsékletcsökkenés miatt, a kovával egyetemben. Az egykori kis krátertavakban a kalcit és a dolomit kiválása rétegesen, lemezesen történt, míg a forráskürtők környezetében ezt erőteljes átkovásodás kísérte (ezen kovaüledékek inkább tömeges kifejlődésűek voltak). A kovával átitatott forrásmészkövek helyenként vöröses színezetűvé váltak, amelyet a hévizekkel együtt feláramló vasoxid-ásványok okoztak. A szakemberek véleménye megoszlik abban, hogy a hévízforrásokból alakultak-e ki kisebb tavak a gejzírkürtők körül vagy a néhai maar-krátert kitöltő tóban zajlottak le a fent vázolt folyamatok.
A valaha kb. 150 kovás forráskúpból napjainkra már csak kb. 50 maradt meg, hisz a kemény és ellenálló hévforrásüledékeket elbányászták az idők folyamán (pl. malomkő, kaszakő). A tájból gerincként kipreparálódott kovás vonulatok maradványait tanulmányozva több helyen feltárul az egykori hévforrások kürtője, csatornája is, amelyek különféle metszetekben tanulmányozhatók. Szintén ritkaságnak számítanak a forráskúp-barlangok (pl. Kerék–hegyi- és Hármas–hegyi-gejzírüreg), amelyek közül a legismertebb a bencés apátság szomszédságában nyíló Forrás-barlang. Itt jegyeznénk meg, hogy több szerző a tihanyi gejzírkúpokat az USA-ban található Yellowstone Nemzeti Parkban találhatóakhoz hasonlítja, de valószínűleg az itteni felépítmények nem voltak valódi gejzírkúpok, hanem csak meleg vizet szolgáltató hévforrások (a gejzírkúpok időszakosan, szabályszerűen meleg vizet kilövellő utóvulkáni képződmények).
A csatolt képen a Tihanyi-félsziget legismertebb és leglátványosabb kovás hévforrás-centruma, az Aranyház egy részlete látható, amely találó nevét a felületén megtelepülő sárga zuzmókról kapta. A Tihany központjából a sárga kereszt jelzésen elérhető, a Belső-tótól délre emelkedő földtudományi érték tetejéről csodálatos panorámában lehet részünk, például az apátság felé. Az Aranyház kúpján több kisebb-nagyobb nemkarsztos barlangüregecske is nyílik, amelyek befoglaló kőzetei maguk a hévforrásüledékek.
A Tihanyi-félszigeten kívül kovás anyagot szolgáltató hévforrások a Zempléni-hegységben (vagy ahogyan a geológusok hívják: Tokaji-hegység) és a Mátrában is működtek.
Az Aranyház pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
