A bajóti Öreg-kő vastagpados mészkövei
Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala Dorog és Bajót között döntően triász időszaki kőzetekből álló, a tektonikai mozgások által kiemelt és kibillentett sasbérceken (horsztokon) halad (kivétel a mogyorósbányai Kőszikla, amely pliocén travertínóból áll). Ezen triász sasbércek közül a legnyugatabbi a Bajót település felett őrt álló Öreg-kő. A barlangokkal és zsombolyokkal tarkított, már 1941 óta természetvédelmi oltalom alatt álló, 374 m magas bajóti Öreg-kő számtalan olyan földtudományi/geoturisztikai értéket rejt, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Írásunkban ezeket vesszük lajstromba. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az Öreg-kő fő tömegét triász kőzetek alkotják, ennél fiatalabb földtani képződmények (pl. jura, eocén, oligocén) csak foltokban fordulnak elő a térségben. A triász sasbércet körülölelő térszíneken pleisztocén (jégkorszaki) lösz, valamint lejtőlösz „simítják el” a tájat, fedik be az idősebb képződményeket. Az Öreg-kő földtudományi értékei a triász Dachsteini Mészkő Formáció üledékes rétegsorában fejlődtek ki. A Gerecse területét hordozó lemeztöredék (az ún. Dunántúli–középhegységi-egység) a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában a Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától). Hosszú idő alatt a 200 méternél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott vízben hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok hatására kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre. Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására a tengerszint periodikus ingadozásai miatt az egykori hatalmas tengerparti síkságokon, a különböző vízmélységekben a karbonátos üledékek többféle típusa rakódott le a rétegsorokban, amelyet Lofer-ciklusoknak nevezünk. A Dachsteini Mészkő elnevezése az Alpokból származik (Északi-Mészkőalpok), hisz a földtörténet korábbi fázisaiban a mai Dunántúli-középhegység területe az Alpokkal egy ősföldrajzi környezetben helyezkedett el, s fejlődött. A nagy vastagságú (akár 1000 m is) karbonátos kőzetösszletet a földtörténet későbbi szakaszaiban különféle deformációk érték (pl. törések menti elmozdulások, gyűrődések), amelyek a Dunántúli-középhegység kiemelt rögeiben (pl. a szóban forgó Öreg-kövön), bezökkent medencéiben és árkaiban köszönnek vissza.
A szép kilátást adó Öreg-kő tetején sétálva a Dachsteini Mészkő egyik terepen is jól megfigyelhető jellegzetessége az ún. vastagpadosság. Ez azt jelenti, hogy egy kőzettestet távolabbról szemlélve kb. 1 méteres vastagságú horizontális (vízszintes) síkok mentén a mészkő nagyobb egységekre, azaz padokra tagolódik. A padok nem kőzetrétegtani (litosztratigráfiai) egységek (mint például a rétegek), hanem a terepi geológusok egyik „módszere” a homogénnek tűnő üledékes kőzetsorozatok tagolására, leírására. A padok határai az üledékképződés során fellépő rövidebb-hosszabb eseményeket jelentik, amelyek lehetnek a szedimentációban bekövetkező anyagi változások (pl. az üledék típusának megváltozása), üledékképződési szünetek vagy eróziós felszínek, illetve ezek kombinációi.
Az Öreg-kő igazi geoturisztikai attrakciói a hegyen nagy számban előforduló barlangok és zsombolyok. Ezek közül a legmonumentálisabb és leglátványosabb a fokozottan védett Jankovich-barlang, amely az Öreg-kő keleti oldalában tátong. Az összes járataival együtt 88 m hosszú barlang gömbfülkékkel, gömbüstökkel tarkított járatait a mélyből feláramló melegebb karsztvizek oldották ki a mészkőben. A tektonikus mozgások által a magasba emelt, felszakadt, elaggott barlang 10 m magas és széles bejárattal rendelkezik, s 8 m-es átmérőjű kürtővel nyílik a felszínre (ez 20 m magasan van). A 19. században itt zajló kőbányászat által megbolygatott Jankovich-barlang igazi rejtett értékei azonban csak a 20. század elején láttak napvilágot. Ennek részleteit a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapjának információi segítségével idézzük fel: „Az a gondolat, hogy itt akár ősember is lakhatott, Baits György Bajót jegyzőjének a fejében is megfordulhatott, ezért hívta fel rá a barlangkutatók figyelmét. Az első ásatásra 1913-ban került sor, és már ennek során számos csont és cserépmaradvány, köztük nagy mennyiségű barlangi medvecsont került innen elő. Az első ásatást még számos további, összesen kilenc követte. A legnagyobb tudományos szenzációnak a barlang hátsó részében megnyílt belső terem feltárása számított. Ez a hátsó, mélyebb szinten elhelyezkedő terem valamikor a jégkorszak végén a sok behullott kőzettörmelékről és agyagtól elzáródhatott, és mintegy 3000 éven keresztül teljesen érintetlen maradt. Ennek köszönhetően a neander-völgyi ősember által használt többféle kőeszköz, jáspis lándzsahegy és barlangi medve fogából készült pengék kerültek innen elő sértetlenül. Régészeti jelentőségét jól mutatja, hogy az itt talált leletanyagról egy különálló őskőkori kultúra, – a Jankovichien – kapta a nevét. A barlang elnevezése pedig Hillebrand Jenőtől, az ásatásokat vezető régésztől ered, aki a munkálatokat anyagilag támogató, és a barlangot személyesen is meglátogató Jankovich Béla kultuszminiszter tiszteletére keresztelte át a barlangot.”
A bajóti Öreg-kő barlangjai közül meg kell említenünk még a Kis–kőoldal-barlangot, melyet 1927-ben fedeztek fel. Régészeti feltárása során pleisztocén (jégkorszaki) emlősfauna és ősemberek által készített kőeszközök is előkerültek. A Szalay Ákos-fülke (Öreg–kői-üreg vagy Öreg–kői-kőfülke) a Jankovich-barlangtól északra nyíló, 6 m hosszú, embermagasságú üreg. A Baits György-barlang Bajót egykori jegyzőjének nevét viseli, s összeköttetésben van a Jankovich-barlanggal egy kürtőn keresztül. Két függőleges aknabarlangot (zsombolyt) is rejt az Öreg-kő, amelyek közül az 1. számú zsomboly falait barit-, gipsz-, kalcit- és aragonit-kristályok tarkítják.
Az Öreg-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
