A martonyi kolostor maradványai

Észak-Magyarország területén, a mindenkinek ismerősen csengő Aggteleki-karszt szomszédságában emelkedik a változatos kőzettani felépítésű és domborzatú Szalonnai-hegység elnevezésű kistájunk. A Bódva és a Rakaca vízfolyásai által körbefont, északkelet–délnyugati csapású hegység nem csak egyedülálló földtudományi és tájképi értékeket rejt, hanem bővelkedik kulturális látnivalókban is. Az Esztramossal korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. Jelen írásunkban egy olyan kolostorromot tanulmányozunk, melynek falai nyitott könyvként mutatják be a vidék (föld)történetét. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az 514 m magas Szár-hegyben tetőző, vízfolyások által felszabdalt Szalonnai-hegység a Darnó-zóna törésvonalai által közrefogott terület, melynek üledékes kőzetei a földtörténeti mezozóikumban (középidőben) képződtek. A triász időszakban a mai Szalonnai-hegységet hordozó lemeztöredék Eurázsia és Afrika „szorításában”, a Tethys elnevezésű óceán északi, tengerrel borított partvidékén helyezkedett el (természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem sok ezer kilométerre innen). A tektonikai és/vagy éghajlati folyamatok hatására, az állandóan változó tengervízmélységek közepette az évmilliók alatt nagy vastagságú, döntően karbonátos rétegsorok rakódtak le. A Szalonnai-hegység felépítésében alsó- és középső-triász törmelékes és karbonátos kőzetek (pl. homokkő, mészkő, dolomit) vesznek részt, amelyek bonyolult takarós szerkezetek formájában alkotják a terület szilárd földkérgét. A hegység fő tömegét az ún. Bódvai-egységhez tartozó, mélyebb medencében lerakódott üledékes kőzetek építik fel, míg az északkeleti Tornai- és Bódvarákói-egységeket már metamorf (azaz átalakult) képződmények alkotják. A környező folyóvölgyek fölé meredek lejtőkkel magasodó Szalonnai-hegység karsztos vidékei azonban nem csak a fent nevezett földtani képződmények feltárásait rejtik, hanem izgalmas történelmi látnivalókat is. Ha nincs időnk a feltárások végigjárásához, akkor elég csak a Martonyi fölött, az erdők mélyén megbújó egykori pálos kolostor romjait meglátogatni, hisz építőköveit tanulmányozva a terület szinte összes kőzettípusa fellelhető benne.
Az Országos Kéktúra (OKT) útvonaláról a kék és a zöld L jelzéseken elérhető romok történetének ismertetésénél Juan Cabello, László Csaba és Simon Zoltán: „A háromhegyi Boldogságos Szűz Mária pálos kolostor régészeti kutatása” c. munkáját használtuk fel: „A kolostort a Tekus fiak leszármazottai, martonyi nemesek alapították 1341 előtt. Ez évben már jelentős birtokadományban – egy nemesi telekben és kúriában – részesítette a később Háromhegyinek nevezett kolostort Zalonnai Dénesfi János fia, Mátyás. Az építkezés első szakasza már ekkor megkezdődött, majd egy szünetet és áttervezést követően a 14. század utolsó negyedében folytatódott. Írott források szerint a templomot és három oltárát 1411-ben szentelte fel János egri segédpüspök, az épületet azonban már régóta bizonyosan lakták és használták a szerzetesek. Guzsik Tamás, a pálos rend építészetének kutatója szerint az adományozások és a barátok gazdasági tevékenysége 1382 és 1480 között követhető nyomon. A klastrom nem tartozott a gazdagabb rendházak közé. 1550 körül a török vész miatt vált lakatlanná. 1569-ben a sátoraljaújhelyi pálos rendház vikáriusa eladta a hozzá tartozó ingatlanokat, a Háromhegyi klastrom nem kelt többé életre. Építőanyagát – a környező településektől távol lévén – nem hordták szét, falait, úgymond, a természet pusztította el. Először 1998-ban, majd 2000-ben, 2002-ben, és 2005-ben történt régészeti kutatás a területen. A 2008-tól 2014-ig tartó munkálatok már zömmel a helyreállításról szóltak, így lehetővé vált a templom teljes rekonstrukciója.
A Háromhegyinek nevezett kolostor Magyarország legépebben maradt pálos emléke. A kolostor gótikus stílusban épített templomának falai és diadalíve viszonylag jó állapotban megmaradt. Az egyhajós templom poligonális szentéllyel záródik. A szentélyből egy ajtó vezetett egy kis helyiségbe a sekrestye mellett, ahol egy kézmosót (lavabót) találunk. A templomhajóból a kerengőbe nyílt egy ajtó a szerzetesek számára. A külső forgalom célját szolgálta a nyugati homlokzat kapuja, efölött a homlokzaton rózsaablak helye látható, amely megvilágította a templomhajót, a templom déli falán található két mérműves ablakkal egyetemben. A tetőszerkezetet 2008-ban zsindellyel fedték be, az oromfalakat stabilizálták, a támpilléreket ismét fölépítették. Az ÁMRK régészei – Juan Cabello és Simon Zoltán – részlegesen feltárták a kolostor kerengőjét és udvarát, majd 2014 év végéig sikerült feltárni a kerengőhöz kapcsolódó helyiségeket, így a káptalantermet és az ebédlőt is. A monostor emeletes volt, az emeleti részben a szerzetesek hálótermei voltak kialakítva.”

A martonyi kolostorrom pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt