Részlet a Kővágóörs melletti “kőtengerből”

A Káli-medence déli peremén, egy kovásodott homokkőből felépülő vonulaton helyezkedik el az ősi település, Kővágóörs. Az évezredek óta lakott vidéken őrt álló, egykoron mezővárosi ranggal és alispáni székhellyel „megáldott” községben már a rómaiak is bányásztak/faragtak követ, amelyet a középkorban folytatott az itt élő népesség. A malomkő bányászatáról híres település – melynek nevében is benne foglaltatik a kőfejtés, kővágás tudománya – lakói egykoron messze földön híresek voltak arról, hogy mesterien bánnak a kővel. Írásunkban ezen ősi tevékenység földtani alapjait tisztázzuk le, hisz a kovás homokkövek nélkül Kővágóörs neve sem lett volna olyan híres a történelemben. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A homokkövek kialakulásának megértéséhez kb. 10 millió évet kell visszaugranunk az időben, a földtörténeti miocén kor kései szakaszába. Ekkor a mai Káli-medence területén a Pannon-tó vize hullámzott, amelybe északkelet felől egy hatalmas félszigetként „lógott be” a Dunántúli-középhegység vidéke. A Pannon-tó parti övezetében rakódott le a kőtengerek homokos és kavicsos alapanyaga, melynek szemcséit a hullámmozgás és a parti áramlások mozgatták, koptatták, s osztályozták méret szerint. Az ún. Kállai Kavics Formáció üledékei egy korábbi, oligocén kori folyóvízi törmelékes üledékes összlet újbóli áthalmozásából származnak, amelyet vízfolyások szállítottak a néhai Pannon-tó partjára. A metamorf kőzetekből származó szemcsék anyaga szinte teljes egészében homok és kavics szemcsenagyságú, fehér, rózsaszín és sötétszürke kvarcit, amelyeket kova (SiO2) cementál össze. A tisztán csak kvarcitból álló üledékes összlet kialakításában nem csak a vízmozgás „szortírozó” hatásának volt szerepe, hanem azoknak a mocsári eredetű szerves savaknak is, amelyek feloldották a szilícium-dioxidtól különböző szemcsék anyagát. Az egykori erős vízmozgásról a kőtengerek anyagában is felfedezhető keresztrétegződés és zsindelyesen elhelyezkedő kavicsrétegek árulkodnak. A homokkőbe zárt ősmaradványok (pl. aleppói fenyő növénymaradványok) vizsgálatai alapján kb. 10 millió éve, az egykori Pannon-tó partján mediterrán, macchia-szerű növényzet uralkodott, amely évi kb. 15–18°C-os középhőmérsékletet jelez. A korábban említett szemcséket „összetapasztó” kovás cementációnak nagyon fontos szerepe volt a kőtengerek kialakításában. De vajon honnan jött a kova?
A kova eredete napjainkban is erősen megosztja a szakembereket. Korábban a környék bazaltos vulkanizmusához kapcsolódó utóvulkáni kovás oldatokhoz kötötték a kovás cementáció kialakulását, míg mások a Pannon-tó vízszintesése következtében megélénkülő forrástevékenységhez. Az újabb kutatások szerint a kova a meleg–nedves és meleg–száraz évszakok váltakozása következtében ingadozó talajvízből vált ki, amely kovakiválásokat a szakirodalom silcretek-nek nevezzük. A felszín alatti vizek a nagyobb porozitású és permeabilitású részeket jobban átjárták, „kicsapva” a szemcsék közötti pórusokban a kovát. Ezek a kovás cementációjú egységek jobban ellenálltak az elmúlt évmilliók eróziójának, mint a kevésbé cementáltak („puhábbak”). Ennek az lett az eredménye, hogy a nem kovás részeket az erózió (pl. a jégkorszakokban itt „száguldozó” munkaképes szelek) elhordta, míg a kovás részeket bizarr sziklatömbökként hagyta itt az utókornak. A szél munkájáról a fényesre mart/csiszolt, barázdált kőzetfelszínek és a „félbevágott” kavicsok tanúskodnak. Érdekes mikroformák még az ún. madáritatók is, amelyeket a növényi eredetű humuszsavak oldottak ki a kőzet felszínén. Megfigyelhetünk még szabályos és kerekded, alkarnyi vastagságú „csöveket” is a homokkőben, amelyeket az egykori növényi gyökerek savai oldogattak ki (gyökérkarrok). Hasonló kovás homokkőből álló kőtengereket kereshetünk fel még Szentbékkálla, Mindszentkálla és Salföld határában is. Az egykori kőtengerekből a néhai bányászat már sajnos csak mutatóban hagyott meg kisebbeket, hisz a kovás homokkövek alkalmasak voltak például malomkövek, kaszakövek és egyéb szerszámok készítésére is. Érdekesség, hogy a kőtenger kifejezés nem egészen pontos, hisz a valódi kőtengerek a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) fagyaprózódása során jöttek létre. Mivel a Káli-medencében található „kőtengerek” nem így alakultak ki, ezért rájuk csak a pszeudo-kőtenger, azaz az ál-kőtenger kifejezést használhatjuk.
Kővágóörsön sétálva számtalan helyen találkozhatunk beépítve építő- és díszítőkő gyanánt azokkal a pannon korú kovás homokkövekkel, amelyek az egykori malomkőbányászat nyersanyagát adták. Igazán látványos formában azonban a település északkeleti határában tanulmányozhatjuk azt, a Felső-Kőhátnak nevezett területen, amely napjainkra már védett. A Káli-medence déli peremének összefüggő kovás vonulatából mára már csak ez maradt meg az utókor számára. Ne feledjük: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”!

A kőtenger pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt