A mórágyi alapszelvény és környezete

A mélységi magmás (szakmai kifejezéssel: plutoni vagy intruzív) gránit kőzetolvadéka a földkéreg több kilométeres mélységeiben képez benyomulásokat, s ott csak lassan, évmilliók alatt hűl, kristályosodik ki. A nagy mélységben megszilárduló gránitos testek csak akkor kerülnek a felszínre vagy annak közelébe, ha a felettük található rétegsorokat az erózió „letakarítja”. Hazánkban a Velencei-hegység területén, valamint a Mórágyi-rög vidékén tanulmányozhatjuk legszebben a karbon korú gránitok kőzettípusait. Írásunkban a Dél-Dunántúlon kibukkanó Mórágyi Gránit Formáció egyik legjobban megközelíthető és legtanulságosabb feltárását tanulmányozzuk, méghozzá a névadó település, Mórágy belterületén. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az egykoron svábok által lakott, csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő falucska központjából délkelet felé indulva, a Petőfi Sándor utcában (Szúnyog-völgy) találjuk azt a „zsebkendőnyi” kis feltárást, amely a Mórágyi Gránit Formáció egyik fontos alapszelvényének számít. Már itt az elején leszögeznénk, hogy az itt feltáruló gránitok természetesen nem a mai helyükön keletkeztek, hanem sok ezer kilométerre innen, ahol a területet hordozó lemeztöredék éppen aktuálisan elhelyezkedett (az Egyenlítőtől délre, valahol a mai Kongó-medence déli részén). A karbon időszakban zajló, a variszkuszi (herciniai) hegységképződéshez kapcsolódó lemeztektonikai folyamatok hatására létrejövő gránitos olvadék a földkéreg nagyobb mélységeiben jött létre ún. anatektikus olvadással (kb. 340 millió éve), s csak a későbbi eróziós folyamatok hatására került a felszín közelébe (a terület lassú emelkedésével „szinkronban”). A legújabb kutatások szerint kétféle típusú gránitos olvadék jött létre, amelyek lényegében egyszerre kristályosodtak ki a mélyben. Az olvadékok között csak részleges homogenizáció jött létre, ezért lehet megfigyelni gyakran hibrid kőzeteket. Szintén megjegyzendő, hogy a Velencei-hegységgel ellentétben itt az erősen mállott gránitos kőzetek csak a völgyekben bukkannak elő, a többi domborzati elemen (pl. dombhátak) vastag, több tíz méteres negyedidőszaki üledékes takaró (pl. lösz) fedi őket. Na de térjünk vissza a feltárásunkhoz!
A kialakított feltárás tulajdonképpen felületrajznak tekinthető, amely egyenetlen, általában nem túl meredek dőlésű felület, viszonylag kis függőleges metszetvastagsággal. A feltárás kőzetanyagát tekintve két nagy egységre osztható: az északnyugati részen található sötét színű zárványok (xenolitok) csoportjára, valamint a délkeleti részen található gránit-csoportba tartozó kőzetekre. A sötét színű zárványok csoportja különböző nagyságú és átalakultsági fokú, rendszerint alaktalan, észak–északkeleti irányú hossztengely mentén megnyúlt, néha zöldes árnyalatú kőzettestek tömegéből áll. Ezek olyan metamorfitok, amelyek tömege szolgáltatta a „kiindulási” anyagot a gránitosodás folyamatában, azaz a szelektív, anatektikus olvadás kapcsán megmaradt, gránittá át nem alakult kőzetrészek zárványaiként értelmezhetők (ennek is három típusa van). Jellemző rájuk az igen dús biotit-tartalom, a változó káliföldpát-tartalom, a szövetileg gyengébb vagy kifejezettebb palás szerkezet.
A feltárás délkeleti részének gránitos kőzetei makroszkópos jellegeik alapján öt típusba sorolhatók be, amelyek részletes elemzésétől most eltekintünk. Akad közöttük középkristályos, folyásos szerkezetű gránit, húsvörös színű, porfiroblasztos (nagy kristályok egy kisebb szemcseméretű alapanyagban) gránit vagy éppen durvakristályos gránit is. A feltárt kőzettestet egy kb. 20 cm széles, rózsaszín, finomszemcsés aplittelér szeli át, amely két keletkezési ütem terméke, azaz a hasadék kétszer nyílt fel és az olvadék kétszer nyomult bele. Az alapszelvény kőzetanyagát fejlett, többgenerációs repedéshálózat járja át, amelyet kovás–karbonátos hidroterma tölt ki.
A feltárás felett közvetlenül tanulmányozható a Geresdi-dombság gránitjait fedő pleisztocén (jégkorszaki) lösz is, amely nagy vastagságban takarja be a dombhátakon a karbon gránitot. Az alapszelvény mellett találjuk a mórágyi szintezési főalappontot is (153 m). 1949-ben egy új országos geodéziai hálózatmérés kezdődött. A hálózat kialakítása és mérése – melyet főalappontok és a hálózat tervezője után Bendefy-hálózatnak is nevezünk – 1964-ig tartott. Ennek során a nadapi főalappont mellett az ország más részein további hat új másodrendű főalappontot határoztak meg. Ezek egyike a mórágyi alappont. A gránitos térszíneken azért került sor számos alappont kijelölésére, mert az idős, tektonikailag nyugodt felszíneket „állandó magasságúnak” hitték, míg egy szép napon ki nem derült, hogy nem azok.

A feltárás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt