A Kis-Salgó (Boszorkány-kő) csúcsán
A Salgóbánya fölé magasodó Salgóvár maradványai egy bazaltos kőzetanyagú vulkáni kürtőkitöltésen (necken) állanak, amelyet évente a mesés körpanoráma, a vár romjai, no meg Petőfi Sándor „szelleme” miatt turisták tízezrei keresnek fel. A 625 m magas Nagy-Salgó kúpjától délre elhelyezkedő Kis-Salgó (Boszorkány-kő, Fakó Pál köve) csúcsát azonban már jóval kevesebben látogatják meg, pedig az ott feltárulkozó „geo-csemegék” sokkal izgalmasabbak és összetettebbek, mint a várrommal koronázott „nagytestvér” esetében. Írásunkban a Nagy-Salgó kialakulásával szorosan összefüggő Boszorkány-kő létrejöttével és földtudományi/geoturisztikai értékeivel (Novohrad–Nógrád Geopark) ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Salgótarján szűkebb-tágabb környezetében, az 550 km2-es kiterjedésű Nógrád–Gömöri-bazaltvidéken a bazaltos jellegű vulkanizmus a miocén kor legvégén indult, s a pliocénen át egészen a pleisztocénig tartott. A hat fázisban lezajlott vulkáni tevékenység kb. 8 millió éve kezdődött el (a mai szlovákiai területeken, a Cseres-hegység vidékén), s kisebb-nagyobb megszakításokkal pár százezer évvel ezelőtt ért véget. Ezen hosszú időszak alatt tufagyűrűkkel szegélyezett lávatavak, lávaárak és lávatakarók jöttek létre, amelyek későbbi lepusztulásával rendkívül változatos és látványos formakincs alakult ki. Ezek közé tartozik a Nagy- és a Kis-Salgó vidéke is, ahol a vulkanizmus kb. 5,2 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti pliocén időszak legelején zajlott le (a legidősebb az itteni magyarországi bazaltos vulkáni felépítmények közül). A Boszorkány-kő nem más, mint a Nagy-Salgó egy sugárirányú törése mentén kialakult hasadékvulkán lepusztult, kipreparálódott kürtőkitöltése, ahol a vulkáni működés két ütemben zajlott le. A vulkanizmus első szakaszában egy északészaknyugat–déldélkeleti csapású hasadék mentén robbanásos jellegű kitörések indultak meg, amelyek hatására a hasadék körül különféle méretű szemcsékből álló piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetösszlet jött létre. A tufás, lapillites „alapanyagba” a mélyből idősebb kőzetek (pl. tarkaagyag, homokkő, riolittufa) darabjai ágyazódtak be, amelyek a hő hatására megpörkölődtek. Ez azért lehetséges, mert a földkéreg mélyéről felnyomuló forró bazaltos magma egy kb. 18–15 millió évvel ezelőtt lerakódott üledékes rétegsoron hatolt át. A működés második fázisában izzó bazaltláva nyomult fel a vulkáni törmeléksánccal körülvett hasadékba, amely mintegy kitöltötte azt, s lassan kihűlt, kikristályosodott. Az elmúlt kb. 5 millió évben a külső erők (pl. a víz különböző halmazállapotai, tömegmozgások) a „tufagyűrűt” már szinte teljesen lepusztították, a kürtőkitöltés azon részei maradtak csak meg, amelyeket a lávabenyomulás megszilárdított (és természetesen maga a lávatest bazaltkőzetei).
A napjainkban egy hosszan elnyúló, hármas csúcsban tetőző gerinc formájában mutatkozó Kis-Salgón (571 m) egy 13 táblából álló geológiai tanösvény mentén tanulmányozhatjuk (nyugatról dél felé haladva) a hegyet felépítő különféle kőzettípusokat (Salgóvári Bazalt Formáció). Az első nyolc tábla mentén a Kis-Salgót felépítő vulkáni törmelékes kőzetösszlet különböző „alkotóelemeit” tanulmányozhatjuk. Ilyenek például a vulkáni salakok, a lávafoszlányok, a vulkáni bombák, a hamu, az ásványi szemcsék és a különféle üledékes zárványok. Ezek közül a legnagyobb méretű „szemcsék” a bombák, amelyek a levegőben repülő, gömbölydeddé váló lávadarabokból jöttek létre (méretük 64 mm feletti). A többnyire vöröses és feketés színezetű, könnyű, porózus szerkezetű vulkáni salak a gáz- és gőzdús, „felhabzó” bazaltos lávából alakult ki. Szintén hólyagos–porózus szerkezetűek, de a salaknál kisebb méretűek a lávafoszlányok, amelyek a vulkáni működés során kiszórt kőzetolvadékból alakulnak ki. A legkisebb szemcséket a könnyen pusztuló piroklasztikus összletben a 2 mm alatti vulkáni hamu és a robbanások során felszakított ásványszemcsék képviselik. Az üledékes zárványokról fennebb már esett szó.
A 9. állomástól a bazaltos lávakőzetek különféle kifejlődéseit tanulmányozhatjuk. Ide tartoznak a hűlési zsugorodás miatt az egykori hűtő felületre merőlegesen kialakuló oszlopos bazaltok, amelyeknél a Kis-Salgón inkább a négyszögletes forma tanulmányozható, az öt- és hatszöges csak elvétve. Egy érdekes jelenség a bazalt kukoricacsövesedése (murvásodása) is. A hasadékba és a felszínre nyomult bazaltos kőzetolvadék annak idején viszonylag gyorsan kihűlt, és kikristályosodtak belőle a kőzetalkotó ásványok. Később a felszínen található kőzet lassú kristályosodása tovább zajlott, amelyet a napsugárzás miatt kialakuló hőingadozás (kitágulás és zsugorodás) tovább fokozott. A kialakuló feszültségek miatt először fehéres színű kristályos gócok (a nefelin elnevezésű földpátpótló) alakultak ki a sötétszürke/fekete bazalt felszínen (ezek a „ragyák”), amelyek később kipattogzottak (ilyenkor már „napszúrásos” vagy „kukoricacsöves” bazaltnak hívjuk). A hegy tetőszintjében a bazaltos lávakőzetek enyhén dőlő, lemezes és vékonypados kifejlődéseit tanulmányozhatjuk (déli csúcs), helyenként erősen hajlott, ív alakú szabályos formában (északi csúcs). Ezen szerkezetek kialakulásának is a hűléshez van közük, hisz a lassan kikristályosodó bazaltos olvadéktömeg felszíni, gyorsabban hűlő részei a hűtő felülettel (azaz a légkörrel) közel párhuzamos orientációt vettek fel. A 12. táblánál a sötét színű, tömött szövetű üde bazaltkő, míg a 13. táblánál egy bazalttelér anyaga tanulmányozható.
Érdekes adalék, hogy a lapos tetejű csúcsot egykoron boszorkánygyűlések, boszorkánytáncok színhelyének tartották. Egy monda szerint a hegy alatti faluban élő Mari nénit boszorkánynak tartotta a falu népe és elkergette. A néni a Kis-Salgó alatti kis barlangba költözött és ott tengette élete hátralevő részét. Azóta hívják a sziklát Boszorkány-kőnek, a kis üreget pedig Mari-nene-lyukának.
A szép körpanorámát adó Kis-Salgó csúcsa a Nagy-Salgó irányából a piros rom (PL) jelzésen érhető el, érintve a „dicsőséges” Tanácsköztársaságnak emléket állító emlékmű maradványait.
A Boszorkány-kő pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
