A Katalin-forrás, mögötte a beomlott táró
A Börzsöny erdőkkel fedett vulkáni kúpjainak nyugati peremén, a Börzsöny-patak mellett, festői környezetben fekszik a műemlékekben gazdag ősi kis bányászfalu, Nagybörzsöny. Ma kb. 600 fő lakja a települést, de nem volt ez mindig így: a középkorban jelentős lakossággal rendelkező bányavároska volt az akkoriban a Deutsch–Pilsen névre hallgató Nagybörzsöny. Valószínűleg a 13. században érkeztek Nagybörzsönybe azok a német nyelvű hospesek, akik jelentős bányászati tudást és kultúrát hozván magukkal, felvirágoztatták a település bányászatát (is). A nemes- és színesfémércekben gazdag hegyek miatt a következő mondás terjedt el akkoriban: „Az aranyborjúnak csak a farka van Selmecbányán, a feje a Börzsönybe ér”. Írásunkban a település környezetében elhelyezkedő érctartalmú kőzettestek kialakulásának nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A mai Börzsöny térségében a középső-miocén bádeni korszakában, kb. 16,5–16 millió évvel ezelőtt kezdődött el a vulkanizmus (méghozzá sekélytengeri környezetben), s kisebb-nagyobb megszakításokkal 2,5–3 millió éven át tartott. A Kárpát–Pannon térség lemeztektonikai folyamatai által generált vulkanizmus során éppúgy keletkeztek kiömlési (effuzív) vulkanikus kőzetek (pl. andezit, dácit), mint törmelékesek (azaz piroklasztikusok; pl. andezittufa, dácittufa), bár utóbbiak előfordulása alárendeltebb. A csendesebb, lávát szolgáltató és a hevesebb, robbanásos vulkáni működések előtt, és azok lezárulta után tengeri üledékes kőzetek is lerakódtak (pl. agyagkő, márga, homokkő, mészkő), amelyek főleg a hegység peremein bukkannak a felszínre. A vulkanizmus szüneteiben és annak befejeződésével, utóvulkáni folyamatok hatására jelentős ércképző folyamatok zajlottak le, amelyek évszázados bányászatának emlékei a legszebben Nagybörzsöny térségében tanulmányozhatók.
A szilárd földkéreg különböző hőmérsékletű és mélységű zónáiban zajló, magmás folyamatokhoz köthető ércképző folyamatok közül a nagybörzsönyi az ún. teléres megjelenésű hidrotermális érctelepek csoportjába tartozik. Ez azt jelenti, hogy az ércásványokat is hordozó, magas hőmérsékletű (kb. 200–300°C), a többé-kevésbé már megszilárdult magma hője által felfűtött hidrotermális fluidumok (gőzök és oldatok) a különféle típusú és méretű repedések, hasadékok mentén áramlottak fel a mélyből, s váltak, kristályosodtak ki azokban. A pár kilométeres mélységben zajló ércképző folyamatok során a kőzetek repedéseiben zónás–sávos felépítésű, érc- és egyéb meddő ásványok által kitöltött telérek jöttek létre. Ezek a magas érctartalmú telérek voltak Nagybörzsöny térségében a bányászat tárgyai, már egészen a 13. század óta.
A Nagybörzsönytől keleti irányban, a Kuruc-patak, Bányapuszta, Fagyosasszony és Rózsahegy térségében előforduló ércdúsulásoknak három típusát különítették el eddig a szakemberek (az érctestek döntően rétegvulkáni, erősen elbontott andezitekhez és dácitokhoz kötődnek). A felszínhez legközelebb egy ún. epitermális teléres ércesedés alakult ki, amely aranyat, ezüstöt és színesfémérceket (pl. ólom, cink) tartalmaz. Mélyebben már mezotermális teléres telepek alakultak ki: ebben az egységben a központi, rézben gazdagabb részt szélesebb ólom- és ezüstdúsulás övezi, a szegélyeken pedig cink és mangán dúsul. Ez alatt jött létre a „gyenge” porfíros rézércesedés, melyben molibdén- és ezüstnyomok is vannak. Az ércásványok a magmás kőzetekben fészkekben, erekben és impregnációk formájában fordulnak elő. Itt jegyeznénk meg, hogy az esetek döntő többségében az ércásványok nem „magukban”, terméselemek formájában fordulnak elő (mint pl. az arany), hanem vegyületek kristályrácsában. A rezet például a kalkopirit (CuFeS2), az ólmot a galenit (PbS), a cinket pedig szfalerit (ZnS) hordozza.
A nagybörzsönyi érctelepek bányászata már a 14–15. században folyt. Első virágkora Luxemburgi Zsigmondhoz köthető, aki 1416-ban bányajogot adományozott a településnek. Ez a dinamikus fejlődés kb. 50 évre rá megállt, s a második komolyabb fejlődési szakasz csak Mária Terézia uralkodása idején (1770-es évek) indult be, majd megint hanyatlani kezdett. A 19. és a 20. századokban kisebb-nagyobb kutatások zajlottak a területen (1948–1956, 1970–1980), de a termelés újból sohasem indult be. 1990-ben külföldi érdeklődésre újranyitották az Alsó–Rózsa-tárót, s megindult a kutatás, de komolyabb (gazdaságos) eredményeket ez sem hozott. Tudománytörténeti érdekesség, hogy Nagybörzsöny közeléből származott az az ércdarab, amelyből Kitaibel Pál 1789-ben elkülönítette a tellúr elnevezésű kémiai elemet.
Az ércekben gazdag történelmi bányaterület napjainkban turista- és erdészeti utak mentén járható be, ahol még gyűjtögethetünk ásványokat az egykori tárók és meddőhányóik környezetéből. A képen a „Börzsönyi Kék” mellett elhelyezkedő Katalin-forrás látható, fölötte pedig egy beomlott táró maradványa. A forrás vize ún. öregségi víz, amely nem más, mint a táró által „leszívott” és külvilágra vezetett felszín alatti víz. A táró által fellazított kőzettest irányában a felszín alatti vizek könnyebben tudnak szivárogni, ezért lehetséges az, hogy egykori tárókból, bányavágatokból forrásvizek fakadnak. Sok esetben ezen vizek a „hegy gyomrában” lévő érctest mállása miatt savas kémhatásúak, oldott fémvegyületekben gazdagok, ezért fogyasztásuk nem ajánlott!
A település környéke számtalan olyan turisztikai attrakciót rejt, amelyet azonban nyugodt szívvel ajánlhatunk nem csak ásványgyűjtőknek: az Árpád-kori Szent István-templom, a Bányásztemplom, egy működő vízimalom, a Gazdaház vagy éppen az erdei kisvasút Nagyirtáspusztára induló szakasza.
A Katalin-forrás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
