A Velencei-tó látképe a hegység felől
Budapest és a Balaton között félúton helyezkedik el a maga 24 km2-es területével a Velencei-tó, amely hazánk harmadik legnagyobb méretű természetes tava. Vízgyűjtő területe körülbelül akkora, mint maga a Balaton víztükre (602 km2), s az Észak-Mezőföld, a Velencei-hegység, valamint a Vértes déli lejtőinek vizeit gyűjti össze. A változatos földtani felépítésű (pl. paleozós gránit és pala, mezozós mészkő és dolomit, pannon törmelékes üledékes kőzetek) és domborzatú vízgyűjtővel rendelkező sekély tó vidékét nyaranta fürdőzők lepik el, akik csobbanás közben nem biztos, hogy elgondolkodnak a tó kialakulásának és későbbi „életének” problémakörén. Ehhez a fürdés közbeni morfondírozáshoz adna rövid írásunk egy kis szakmai háttértudást. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az állóvíz kialakulásának kutatásával a 20. század közepén kezdtek el komolyabban foglalkozni a szakemberek, akik közül többen is a földtörténeti pleisztocén (jégkorszak) elejére helyezték a Velencei-tó süllyedék rendszerének létrejöttét. A későbbi évtizedek tavi fúrásai, s azok részletes vizsgálatai (pl. pollenanalitika) azonban kiderítették, hogy a Velencei-tó átfúrt legidősebb üledékei a pleisztocén legvége (würm glaciális) és a holocén (jelenkor) legeleje között kezdtek el lerakódni (kb. 15–10 ezer évvel ezelőtt). A tavi rétegsorokat átharántoló fúrások anyagainak vizsgálatát jelentősen nehezítette, hogy annak jelentős része pollensteril volt, amely a tó többszöri kiszáradásával hozható összefüggésbe (ugyanis a korábban lerakódott pollenek feloxidálódtak és/vagy a szél elhordta őket). Ezen kutatások derítettek fényt arra is, hogy a Velencei-tó medrében a vízborítás mélysége sohasem lehetett több 1,2–1,5 méternél, noha területe egykoron jóval nagyobb volt a ma ismert kiterjedésénél (pl. délen egészen Seregélyes településig ért). A tó hosszú és keskeny árkos süllyedék rendszerét szerkezeti mozgások és eróziós folyamatok (pl. a szél okozta defláció) közösen alakították ki a jégkorszak végére. A tómedencét meghatározó szerkezeti vonalak a Dunántúli-középhegység csapásirányában húzódó északkelet–délnyugati, és az erre merőleges északnyugat–délkeleti irányokat követik.
A Császár-víz és a Vereb–Pázmándi-vízfolyás által táplált, s a Dinnyés–Kajtori-csatornán keresztül megcsapolt sekély állóvíz vízháztartását alapvetően a csapadékvíz mennyisége befolyásolja, amely miatt az meglehetősen kiegyensúlyozatlan. Mivel ez nem csak napjainkban van így, ezért nem véletlen, hogy a Velencei-tó létezése során legalább 14-szer kiszáradt (legutóbb 1866 és 1870 között), összhangban a melegebb és szárazabb klímaperiódusok kialakulásával.
Érdekes a tó medrében lerakódott üledékes rétegek kérdésköre is. A Velencei-tó üledékei az elmúlt évezredekben egy nagyon sekélyvizű tóban halmozódtak fel, melynek mértéke és minősége térben, ill. időben is változó volt, természetesen „karöltve” a klímaváltozások hatásaival. A tó mederkotrásoktól mentes zugaiban 1999-ben mélyült két mederfúrás (Vetó-1: 1,6 m; Vetó-2: 2,7 m), amelyekből a szakemberek négy üledéktípust különítettek el (lentről felfelé haladva): meszes, kőzetlisztes agyag; erősen meszes agyagos kőzetliszt és kőzetliszt; agyagos kőzetliszt; valamint tőzeges kőzetliszt. Az üledékes rétegek ásványtani összetételében jelentős szerepet játszanak az autochton (helyben képződött) és az allochton (beszállítódott) ásványok is. Általánosságban elmondható, hogy a rétegsorokban felfelé haladva egyre jelentősebb szerepet játszanak a karbonátos, valamint a helyben képződött ásványok is.
A fentiekből tehát láthatjuk, hogy a földtani értelemben rendkívül fiatal Velencei-tó teljes létezése során egy nagy oldottanyag-tartalmú, sekélyvizű tó volt, amely többször ki is száradt. A napjainkban erősen bolygatott, évtizedek óta kotort tó felszínének 9 km2-ét nádas borítja, trofitása a mezotróf és a mezo-eutróf közötti átmeneti állapotban van. Ez azt jelenti, hogy az évente lerakódó kb. 1–6 mm vastag friss üledékréteg, valamint az élővilág miatt a tó pár ezer év múlva már nem igazán lesz alkalmas strandolásra: nyílt vízfelületei eltűnnek, s a tófejlődés mocsári, majd lápi állapotába lép.
A Velencei-tó pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
