Részlet a vadregényes Rám-szakadékból
A miocén kori vulkanikus kőzetekből álló Visegrádi-hegység számos földtudományi/geoturisztikai attrakcióval kényezteti el az ösvényeit járó turistákat. Ezek között meg kell említenünk a Holdvilág-árok misztikus szurdokát, a pomázi Kő-hegy „kalapos köveit” (pl. Napóleon kalapja), a Dobogó-kő térségének bizarr sziklamonstrumait (pl. Zsivány– és Thirring-sziklák) vagy a Prédikálószéken „égbe kiáltó” Vadálló-köveket. A felsorolást végigböngészve a legtöbb olvasónknak hiányérzete lehet, hisz kimaradt az ikonikus, s szinte mindenki számára ismerősen csengő Rám-szakadék. Ez nem véletlen, hisz oldalunk még nem foglalkozott ezzel a káprázatos földtudományi értékkel, amelyet most pótolni szeretnénk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Visegrádi-hegységet felépítő vulkáni működés a Börzsönnyel nagyjából egy időben indult be (kb. 16,5 millió éve, a középső-miocén bádeni korszakában), s kisebb-nagyobb megszakításokkal kb. 14,5 millió évvel ezelőtt ért véget. A mélyből feltörő magmák képződése a Kárpát-Pannon térség kőzetlemezeinek mozgásával, s mai földrajzi helyükre kerülésével hozhatók összefüggésbe. A kezdetben sekélytengeri környezetben zajló vulkanizmus során a mai Visegrádi-hegység helyén egy kb. 1500 m magas, szabályos alakú vulkáni felépítmény jött létre, amelyet „Keserűs-hegyi vulkánnak” neveztek el a szakemberek. A sűrűn folyó (viszkózus), andezites és dácitos jellegű lávát produkáló tűzhányóból a frissen kiömlő forró kőzetolvadék nem folyt szét, hanem „csak hozzáforrt” a kürtő felső pereméhez, egyre meredekebbé, s instabilabbá téve azt. Az ún. lávadómokból álló meredek vulkáni felépítmény északi oldala a vulkanizmus vége felé megcsúszott, hatalmas lejtőösszeomlás formájában leszakadt, s a mélybe „szánkázott”. E folyamat eredményeként jött létre az az óriási patkó alakú kaldera, amely a műholdfelvételeken és a vízhálózat mintázatában is szépen kirajzolódik. Az észak felé nyitott patkónak is volt szerepe többek között abban, hogy a Duna a mai „nyomvonalán” halad.
A vulkáni felépítményről lezúduló törmelékárak (ún. izzófelhők) az egykori legmélyebb terepalakulatok, azaz a völgyek, vízmosások vonalát követték. A törmelék megállapodása és kőzetté válása után az erózió vette át a szerepet, amely mintegy kipreparálta az egykori ősi völgyekben lerakódott blokk- és hamuárüledékek anyagát. Ezért áll fent az a furcsa helyzet, hogy az egykori legmélyebb völgyek ma a kiemelkedések, az egykori kiemelkedések pedig a legmélyebb pontok. Ezt a folyamatot a szakirodalom geomorfológiai inverziónak, azaz „domborzatátfordulásnak” nevezi. Így formálódtak ki a cikk elején emlegetett merész sziklaképződmények is, például a Prédikálószék vagy Dobogó-kő térségében.
Ebbe a kaotikus szövetű, osztályozatlan (azaz mindenféle szemcseméretet tartalmazó), vastag piroklasztikus kőzetösszletbe (hivatalos nevén: Holdvilágárki Dácittufa Formáció) vágódott bele a Rám-szakadékot kialakító kis vízfolyás is, amely létrehozta hazánk egyik leglátványosabb és talán legkalandosabban bejárható szurdokvölgyét (kb. 1,5 km hosszúságban). A patak bevágódását segítette az elmúlt pár millió évben a terület lassú emelkedése, valamint a klímaváltozás vezérelte felszínlepusztulás típusának és mértékének folyamatos változása (pl. nagyobb vízhozamú periódusok a vízfolyás életében) is. A rozsdamentes acélból készült létrákkal és korlátokkal (korábban láncokkal) „megtámogatott” Rám-szakadék bejárása során tehát természetes geológiai feltárások sorozatában haladunk végig, amelyet helyenként 20–25 m-es vastagságban tanulmányozhatunk. A szakadék falait, ill. annak repedéseit a víz eróziós tevékenysége mellett a megfagyó víz térfogatnövekedése és a növényi gyökerek is pusztítják, tágítják.
Az egykori tűzhányó belsejébe mélyen bevágódott Rám-szakadék függőleges falait tanulmányozva szögletes és kerekded kőzetdarabokra is figyelmesek lehetünk, amelyek az egykori vulkáni felépítmény összetett folyamatairól és felépítéséről árulkodnak. A szögletes kőzetdarabok a vulkáni kúp oldalában (az ősvölgyekben) gravitációsan leszánkázó törmelékárak anyagát képezik (nem teljesen helyesen mondva: piroklasztikus breccsa), míg a lekerekítettek az egykori völgyekben lerakódott törmelékek időszakos vízfolyások általi feldolgozásából, szállításából származnak. Ezek az üledékek szépen mutatják, hogy egy (réteg)vulkán életében az aktív, kitöréses szakaszok váltakoznak az eróziós, lepusztulásos epizódokkal, amelyek a lerakódó üledékek összetételében is megmutatkoznak. A Rám-szakadék alsó részén feltárulnak a vulkáni működés legidősebb kőzetei is: a világos színű horzsakövek itt homokkőbe ágyazódnak, tehát a fent emlegetett izzóárak sekélytengeri környezetbe zúdulhattak bele.
A Rám-szakadék a Duna partján fekvő Dömösről a zöld sáv turistajelzésen (ez az ajánlott haladási irány a torlódások elkerülése végett), Dobogó-kő irányából pedig a sárga sáv vagy a zöld négyzet turistajelzéseken át közelíthető meg. A csúszós, meredek ösvényeken figyeljünk magunkra és mások testi épségére is!
Ha a Rám-szakadékban „rákapunk” a vulkanikus kőzetekbe mélyülő szurdokok bejárására, akkor nézzük meg a Holdvilág-árkot, a Lukács-árkot vagy épp a Salabasina-árkot is.
A Rám-szakadék pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
