A Hidasi-völgy kréta márgarétegeinek kibukkanása

A Keleti-Mecsekben húzódó vadregényes Hidasi-völgy völgyfője közelében, egy kis északi mellékvölgy bevágásában rétegzett üledékes kőzetek bukkannak a felszínre. Míg a laikus túrázó kényelmesen elsétál mellettük, a geotúrázó megáll, s meghallgatja a mesélő kövek üzenetét. Mindezt teheti azért, mert a Hidasi-völgyben található vízfolyások bevágódásukkal természetes geológiai feltárások sorozatát hozták létre, amelyek nyitott könyvként mesélnek az elmúlt évszázmilliók földtani eseményeiről. Írásunkban a fent nevezett földtani feltárással foglalkozunk: kalandra fel, irány a kövek világa!

A Mecsek hegység fő tömegét döntően a földtörténeti mezozóikumban (középidőben) képződött üledékes (és magmás) kőzetek építik fel: míg a Nyugati-Mecsekben inkább a triász időszaki kőzetek, addig a Keleti-Mecsekben a jura és kréta földtani képződmények a meghatározók. Az eltérő vízmélységekben lerakódott tengeri üledékes kőzetek különféle típusai bukkannak elő a hegység romantikus szurdokvölgyeiben is, amelyek közé kora-kréta bázikus magmás kőzettestek települnek, szintén változatos kifejlődésben. Ezen rétegsorok legjobban a közel kelet-nyugati csapású vízfolyások völgyeiben tanulmányozhatók, látványos és tanulságos természetes földtani feltárások formájában.
A bevezetésben említett kis völgyecske északi oldalában a kréta időszak első felében (valangini korszak, kb. 140–130 millió éve), tengeri környezetben lerakódott Hidasivölgyi Márga Formáció rétegei bukkannak elő, kb. 12 m-es vastagságban. A jellemző kőzettípusok az agyag- és karbonáttartalom, valamint a szemcseméret függvényében a márga, a mészmárga és az aleurolitmárga, elvétve egy-egy ammonitesszel. Itt jegyeznénk meg, hogy a márga egy átmenet az agyagos és karbonátos kőzetek között, jellemzően kb. 40–60%-os karbonáttartalommal. A rétegsort alaposabban tanulmányozva azonban bazaltból (egy bázikus kiömlési magmás kőzetből) álló gradált (azaz felfelé finomodó szemcseméretű) betelepüléseket is észrevehetünk, amelyek szemcsemérete nagyjából a homok és kavics tartományban mozog. De vajon hogyan kerülhettek egymás „mellé” ezek a különféle üledékes és magmás kőzetek? A válasz a Mecsek földtani fejlődéstörténetében rejlik!
Az Atlanti-óceán szakaszos kinyílása miatt a mai Mecseket hordozó, tengervízzel és vastag üledéktakaróval borított kontinentális aljzaton extenziós (húzásos) eredetű hasadékok jelentek meg a kréta időszak elején. A kivékonyodó és a tektonikus aktivitás miatt felhasadozó földkéreg alatt a földköpeny anyaga részlegesen megolvadt (kb. 60–80 km-es mélységben), s bázikus (alacsony szilíciumdioxid-tartalmú) kemizmusú, bazaltos összetételű olvadéktestek indultak meg a felszín felé. A forró kőzetolvadék egy része érte csak el a tengervizet, más része a hidratált üledékekbe nyomult, s azokkal elkeveredett. A tenger aljzatára kiömlő vulkáni anyagokból hosszú idő alatt a tenger szintje fölé emelkedő vulkánok „nőttek” ki, amelyek oldalában korallzátonyok épültek fel (mecseki típusú atollok). A vulkáni felépítmények közötti medencékben pedig márgás üledékek rakódtak le.
Láthatjuk tehát, hogy a szóban forgó földtani alapszelvény márgás, „bazaltszemcsés” rétegsora egy vulkánokkal övezett tengermedencében rakódott le, ill. a vulkánok alsó, ellaposodó „szoknyáján”, valamikor a kréta időszak első felében. Az eddigiek is jól mutatják azt, hogy miért érdemes megállni egy-egy földtani feltárásnál és meghallgatni a kövek meséjét!
A képre tekintve észrevehetünk a háttérben egy görbe törzsű „részeg” bükkfát is, amely az életéért küzdve kapaszkodik a meredek lejtőn. A törzsében a deformáció azért alakult ki, mert a „talpa alatt” lévő talajjal keveredett lejtőtörmelék lassú mozgásban, kúszásban van, amelyet a mindig egyenesen felfelé törekvő fa próbál ellensúlyozni, kialakítván a görbületet.
Ha időnk és energiánk engedi, érdemes végigbaktatni a Hidasi-völgyön, ahol többek között gyűjthetünk ammoniteszt vagy megcsodálhatjuk a Csurgó látványos travertínó-kiválását is.

A feltárás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt