Részlet a Hallstatti Mészkő alapszelvényéből

Az Aggteleki-karszt területét több ezer méteres vastagságban a földtörténeti mezozóikumban (középidőben) képződött üledékes kőzetek építik fel. A döntően triász időszaki rétegsorokban találunk homokkövet, aleurolitot, agyagkövet és márgát is, de alapvetően a különféle karbonátos kőzetek (pl. mészkő, dolomit) dominálnak. A jól oldódó triász mészköveknek köszönhető az a gazdag felszíni (pl. karrok, víznyelők, dolinák, uvalák) és felszín alatti (pl. barlangok, zsombolyok) karsztos formakincs is, amely a területet az UNESCO Világörökség részévé avanzsálta. A számtalan üledékes kőzetformáció a felszínen természetes (pl. patakvölgyek) és mesterséges (pl. egykori bányák, útbevágások) földtani feltárások formájában tanulmányozható, amelyek közül napjainkra a legtöbb már védett geológiai alapszelvény. Írásunkban a földtani értelemben vett Aggtelek-Rudabányai-egység késő-triászába utazunk vissza, ahol egy különleges küllemű mészkő feltárását tanulmányozzuk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Perkupa és Szőlősardó települések között félúton, a Rét-patak folyásirány szerinti bal oldalán, az országút bevágásában vöröses színezetű kőzetekre lehetünk figyelmesek, amelyekben kisebb-nagyobb szürke „bucik úsznak”. Itt bukkan elő a késő-triász korú (kb. 215 millió éves) Hallstatti Mészkő Formáció egyik kifejlődése (Lásziforrási Tagozat), amely a terület hosszú és izgalmas földtörténetének egy kis „szeletét” tárja fel.
A triász időszakban a mai Aggteleki-karsztot hordozó lemeztöredék Eurázsia és Afrika „szorításában”, a Tethys elnevezésű óceán északi, tengerrel borított partvidékén helyezkedett el (természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem sok ezer kilométerre innen). A tektonikai és/vagy éghajlati folyamatok hatására, a folyamatosan változó tengervíz-mélységek közepette az évmilliók alatt nagy vastagságú, döntően karbonátos rétegsorok ülepedtek le. Egy mélyebb (pelágikus) tengermedencében rakódott le az a mészkő is, amely a feltárásban kibukkan, s szakmai kőzettani elnevezéssel a mészkőbreccsa névre hallgat. De vajon milyen üledékképződési környezetben alakulhatott ki a képen is látható kőzettípus?
A triász időszak végén a Tethys szakaszos kinyílása miatt aktív tektonikai folyamatok kezdődtek, amelyek hatására sűrűn ismétlődő földrengések rázták meg a területet. A félig-meddig kőzetté vált meszes iszapok a tenger változatos domborzatú aljzatán felszakadoztak, s gravitációsan mozogva áthalmozódtak a mélyebb térszínek felé (ezeket az áthalmozott „üledék-darabokat” litoklasztoknak nevezzük). A Hallstatti Mészkő esetében a fehéres-szürkés színű mészkő-litoklasztok egy vöröses meszes-agyagos iszapba ágyazódtak be. Így jött létre később az a mészkőbreccsa, amelyet a fent nevezett feltárásban is megtekinthetünk. A vörös szín az egykori üledékgyűjtő jó oxigén-ellátottságára utal (tenger alatti áramlatok), hisz a vas csak oxigén jelenlétében tud feloxidálódni, s ily színárnyalatot „produkálni”. A beágyazott litoklasztokat tanulmányozva látható, hogy azok nem jól koptatottak, amely egyértelműen jelzi azok rövid szállítási távolságát.
A helyenként növényzettel fedett feltárás tanulmányozása közben itt se feledjük el: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”!

A  feltárás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt