A Dunakanyar látképe a Julianus-kilátóból

Hazánk egyik legfestőibb és legismertebb turisztikai térsége a Dunakanyar, ahol például Visegrád, Dömös, Zebegény vagy Nagymaros mind-mind ismerősen csengő településnevek lehetnek. Dunakanyari kirándulásaink során viszont kevés helyről szemlélhetjük „felülről” úgy a tájat, hogy rálássunk arra az óriási kanyarra, amit a Duna leír. Ilyen hely például a Börzsöny déli peremén őrt álló Hegyes-tető (Julianus-kilátó) vagy a Visegrádi-hegységben emelkedő Prédikálószék. A méltóságteljes Dunát szemlélve azt gondolhatjuk, hogy a folyó mindig is itt volt, s körülöttünk minden állandó. Ezt emberi léptékben gondolkozva talán kijelenthetjük, de évmilliók távlatából tanulmányozva a folyamatokat ez egyáltalán nem igaz!

A földtörténeti pliocén korban (kb. 5,3–2,5 millió évvel ezelőtt) a Duna még nem a Visegrádi-szorosban folyt, hanem a Dunántúlon délies irányba tartott a mai Horvátország északi részén elhelyezkedő, a Pannon-tó utódjának számító Horvát-Szlavón-tó irányába. A később bekövetkezett szerkezeti események miatt (bizonyos területek emelkedtek, míg mások süllyedtek) a Duna a pliocén végén vagy a pleisztocén elején jelenhetett meg a Dunakanyar térségében, kb. 2,5–2 millió évvel ezelőtt. Ekkor a terület természetesen nem így nézett ki, mint napjainkban: a Dunát 10–15 km széles tengeri üledékekkel feltöltött síkság kísérte, amelyet a Börzsöny és a Visegrádi-hegység mindössze pár száz méterrel kiemelkedő, erősen lepusztult vulkánjai öveztek. A Dunakanyar látképében ma meghatározó Szent Mihály-hegy mindössze kb. 50–100 m-re dughatta ki a „fejét” a laza üledékek takarója alól.
A komolyabb változás a pleisztocénben (jégkorszakban) vette kezdetét: hiába a vulkánok további lepusztulása a változó éghajlat hatására, a függőleges kéregmozgások miatt a Dunakanyar térségét legalább 300 m-es kiemelkedés érte, viszonylag gyors tempóban. Az emelkedő területtel lépést tartva a Duna lassan belefűrészelte magát a Börzsöny és a Visegrádi-hegység kemény vulkáni kőzeteibe, s az utóbbi 300 ezer évben létrehozta hazánk egyik legkiesebb táját, a folyóteraszokkal kísért Dunakanyart. A kiemelkedés még ma is tart (kb. 2 mm/év), s ezzel párhuzamosan természetesen a Duna mélyebbre vágódása.
De miért Dunakanyar a Dunakanyar? A tájat szemlélve láthatjuk, hogy a folyó a Szent Mihály-hegyet nemes egyszerűséggel kikerüli, egy U alakú kanyart írva le. Ennek az oka, hogy a Duna a területre kerülésekor olyan alacsonyabb és könnyebben „leküzdhető” helyeket keresett, ahol kifolyást tudott találni a Nagyalföld irányába. A Szent Mihály-hegy anyaga kemény andezitbreccsa, amit a Duna inkább kikerült, minthogy átfűrészelte volna. Az iránymutatást segítette a Visegrádi-hegységben található hatalmas, tömegmozgás által kialakult, észak felé nyitott patkó is, amely kb. 15 millió éve jött létre a középső-miocén vulkanizmus során.
Szerencsére nem épültek meg a Dunakanyarban azok a vízügyi létesítmények sem, amelyek végleg elcsúfították volna hazánk egyik legkiesebb vidékét. Ezért élvezzük ki gyalog, bicikli- vagy lóháton, ill. hajón azokat a turisztikai attrakciókat, amelyeket az öreg Duna és térsége kínál.

A Dunakanyar (Hegyes-tető, Julianus-kilátó) pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt