Részlet a bugaci “buckavidékről”

A Duna-Tisza közi síkvidék Bugaci-homokhát elnevezésű kistájának északkeleti részén helyezkedik el Bugac. A feltételezhetően a kunok által alapított, Árpád-kori település 1950-ig Kecskemét városához tartozott. Végeláthatatlan pusztaságain évszázadokig legeltetés folyt, mely tájképhez mindig hozzátartoztak a csikósok, és persze a kihagyhatatlan gémeskutak is. Napjainkban a település és térsége a pusztai turizmus egyik fellegvára. Határában helyezkedik el az a homokvidék is, amely a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság egyik féltve őrzött gyöngyszeme. Ismerkedjünk hát meg a homokbuckák világával, kalandra fel, irány a „kövek” világa!

A Duna és a Tisza között az Ős-Duna, valamint a mellékfolyói hatalmas üledékes testet (azaz hordalékkúpot) építettek ki a földtörténeti jégkorszakban (pleisztocénben). Ezt a térszínt a folyó kb. 30 ezer évvel ezelőtt elhagyta, s áthelyeződött a mai helyére, a Budapest–Kalocsa–Baja tengelyre (ez a terület még napjainkban is lassan süllyed). A Duna nyugatra „csúszásának” az lett az eredménye, hogy a korábbi hordalékkúp egy kiemelt, szárazzá vált vidékké alakult, ahol a munkaképes szelek nyomban elkezdhették ténykedésüket (legintenzívebben 27–22 ezer év között).
A szél általi (idegen kifejezéssel eolikus) felszínformálás hatására a Kiskunság homokkal fedett részein változatos és izgalmas eolikus formakincs alakult ki. A homokfelszíneken végigszáguldó szelek hosszú (kb. 100–500 m), keskeny (kb. 25–200 m) és mély (kb. 8–10 m) szélbarázdákat vájtak ki, melyek végénél a barázdák anyagából ún. garmadák (vagy garmadabuckák) épültek fel (10–300 m-es átlagos gerinchossz, 2,5–10 m-es magasság). A szélbarázdák között pedig az eredeti felszín magasságát tükröző maradékgerincek őrződtek meg. Az intenzív és tartós szelek hatására a garmadák gyakran „elszakadtak” barázdájuktól, s garmadamezőket alakítottak ki, vagy parabolabuckákká alakultak.
A homokfelszíneken az azóta eltelt idő alatt többször megindult a homokmozgás (pl. éghajlati változások hatására: hidegebb és szárazabb klíma), hisz a növényzet ritkulása vagy eltűnése kedvez az eolikus folyamatoknak. Az utóbbi pár ezer évben nem csak az éghajlat, hanem az ember is igencsak beleszólt a terület felszínfejlődésébe: a történelmi erdőirtások (pl. török-kor), a nomád népek vándorlásai, katonai „cselekmények” többször a homokmozgás megindulását eredményezték.
A képen a bugaci homokvidék egy jellemző tájképe látható, növényzettel félig kötött és kötött homokfelszínekkel, jellegzetes fás- és lágyszárúakkal (pl. fehér nyár, boróka).
Napjainkra a homokmozgás már megállt, Fülöpháza környékén találunk kis foltokat, ahol még napjainkban is aktív eolikus felszínformálás folyik. Ezzel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Figyelem! A homokvidék csak engedéllyel és vezetővel látogatható (kivéve természetesen a tanösvényeket és a jelzett turistautakat)!

A buckavidék pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt