A Csóványos melletti Korona-kő

A Börzsöny legmagasabb pontja a 938 m magas, kilátóval koronázott Csóványos. Az innen megszemlélt csodálatos körpanoráma után az Országos Kéktúra ösvényén délnyugat felé, a Nagy-Hideg-hegy irányába indulunk. A turistaúton bandukolva bizarr, égbetörő sziklaképződményekre lehetünk figyelmesek, amelyek a Nagy-Hideg-hegyig elkísérnek minket. Ilyen például nem messze a Csóványostól található Korona-kő, vagy tovább haladva a Katalin-szikla és a Szabó-kövek. De vajon hogyan is alakulhattak ki ezek a sziklaóriások?

A hegység központi részének felépülésére a börzsönyi vulkanizmus utolsó fázisában (kb. 14–13 millió évvel ezelőtt) került sor, amikor is több vulkáni kitörési centrum alkotta andezites lávadóm-együttes alakult ki. A lávadóm gyakorlatilag a lávaöntés egy speciális formája, amikor a vulkáni kúp kráteréből kitüremkedő viszkózus (sűrűn folyós) láva nem folyik szét, hanem gyakorlatilag „hozzáforr” a vulkán tetejéhez, egyre meredekebbé és instabillá téve azt.
Az instabillá váló börzsönyi lávadómok saját súlyuk miatt egymás után omlottak össze, melyek anyagából ún. izzófelhők alakultak ki. A hatalmas, egy tömegben lezúduló izzó áradatok a terep mélypontjait (pl. a vulkánok oldalában található völgyeket, vízmosásokat) követték, s belőlük ún. blokk- és hamuárüledékek rakódtak le. Ezek az üledékek rosszul osztályozottak: ezt azt jelenti, hogy az autónyi blokkoktól a legfinomabb vulkáni porig szinte minden szemcseméret megtalálható bennük, alapvetően szögletes, tehát nem lekerekített szemcsék formájában.
A látványos sziklaképződmények tehát úgy értelmezhetők, hogy az egykoron jóval magasabb vulkáni felépítmény kráterei felől érkező izzófelhők anyaga az egykori völgyek tengelyét követve zúdult alá, majd állapodott meg a vulkán középső-alsó részén. Ennek megfelelően napjainkban a sziklák tövében kuksolva egy ősi völgy mélyén állunk, ahonnan az egykori völgykitöltő blokk- és hamuárüledékeket az erózió preparálta ki környezetükből.
A sziklatornyok kipreparálódásában a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hideg szakaszaiban intenzíven „működő” fagyaprózódásnak volt döntő szerepe, az ún. periglaciális („jégkörnyéki”) éghajlaton. Az egykori völgykitöltő képződmények a külső erők lepusztító tevékenységével szembeni ellenállásukat annak köszönhetik, hogy a nagyobb kőzetblokkok tágulását és zsugorodását jól tűri a cementáló, finomszemcsés kötőanyag (idegen kifejezéssel mátrix), azaz az összetömörödött vulkáni hamu. Természetesen börzsönyi vándorlásaink során nem csak ezekkel a kőzettípusokkal találkozunk, hanem az egykori andezites lávaárak erózió által megbontott kőzettestei is szép számmal képviseltetik magukat.
Az akár 1500 m-es magasságot is elérő Magas-Börzsöny felépítményét a vulkanizmus befejeződése után a külső erők (pl. víz, jég) lepusztító tevékenysége formálta tovább. A tektonikus mozgások (emelkedések és süllyedések), a változó éghajlati körülményekhez igazodó felszínlepusztulás hatására az ősvulkán magasságából több száz métert veszített, így ma már az 1000 métert sem éri el.

A Korona-kő pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt