A Vadvirág utcai feltárás egy részlete

A Balatonalmádiban található Vadvirág utcában nem egy költő szülőháza, hanem egy védett földtani feltárás található. Tekintsük meg most ezt közösen, és szólaltassuk meg az ott található “mesélő köveket”. Kalandra fel!

A Balaton-felvidék felszínének földtani felépítésében döntően különféle tengeri üledékes kőzetek (pl. mészkő, dolomit, márga, homokkő) vesznek részt, melyek a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában képződtek (kb. 250-210 millió évvel ezelőtt). Ezen mezozós kőzetek mellett előfordulnak idősebb, paleozós (óidei) kőzetek is, amelyek már jóval kisebb területi elterjedésűek. Közöttük akadnak enyhén metamorfizálódott (átalakult) képződmények (pl. különféle agyagpalák vagy metavulkanitok), de ide tartoznak a szárazföldi, folyóvízi környezetben lerakódott vörös homokkövek is. A Balatonalmádihoz tartozó Vörösberénybe nem csak a szép erődtemploma miatt érdemes ellátogatni, hanem azért is, mert a fent nevezett két földtörténeti idő határa itt tetten érhető kézzel fogható, “kalapálható” kőzettestek formájában.
A Malom-völgy oldalában, a Vadvirág utca bevágásának alsó 2 méteres szakaszában vöröses színű, keresztrétegzett homokkő- és aleurolitrétegek tárulnak fel. A szárazföldi, sivatagi és félsivatagi környezetben lerakódott, a vasoxid-ásványok (pl. hematit) miatt vöröses árnyalatú folyóvízi képződmények a földtörténeti paleozóikumban, a perm időszak legvégén rakódtak le (kb. 250 millió évvel ezelőtt). A rákövetkező, már nem vörös színű üledékes képződmények viszont már sekélytengeri eredetűek, és a triász időszak legelejét képviselik (azaz a mezozóikumot). A rétegek anyaga dolomitos aleurolit, dolomitos homokkő, homokos dolomit, homokkő és aleurolit.
A védett és látványos feltárás jelentősége tehát abban áll, hogy a Föld (és egyben a Balaton-felvidék) földtörténetének egy olyan epizódját rögzíti, amikor egy globális tengerelöntés következett be a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő partvidékén. Kevés olyan hely van az országban (sőt a világon is), ahol ez az esemény (és egyben a perm/triász határ) a szemünk elé tárulhat. Ezért érdemes ellátogatni a Vadvirág utcába!
Itt jegyeznénk meg, hogy a fent nevezett perm/triász szárazföldi határ a Balaton-felvidéken több helyen is tetten érhető. Az egyik legklasszikusabb feltárás Csopak és Balatonarács között, egy vasúti feltárásban kereshető fel, de a Káli-medencében is található egy.
A feltárásoknál ne feledjük: mindent a szemnek, semmit a kalapácsnak!

A feltárás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt