A Papsoka templomrom látképe

A sokak által ismert és kedvelt Balatonfüred északnyugati részén, a Balatonszőlős felé vezető út mentén romos falak állnak őrt, s vigyázzák az izraelita temetőben nyugvók örök álmát. Az Árpád-kori Papsoka falucska egykori templomának maradványai nem csak közel ezer év történelméről, hanem a falába épített kőzeteken keresztül évmilliók földtani eseményeitől is mesélnek az arra járóknak. Szólaltassuk hát meg az ódon falakat, nem feledvén az ősi római mondást: “saxa loquuntur”, azaz a “kövek mesélnek”. Kalandra fel!

Az egykori Papsoka település Szent Mihály tiszteletére emelt templomának őse a 12. században épülhetett egy római villa alapjainak felhasználásával. Ezt az ősi román stílusú templomot a rákövetkező évszázadokban többször bővítették, a 15. században gótikus stílusban átépítették és kerítőfallal övezték (védelmi célzattal). A török időkben elpusztult templom köveit később a helybéli lakosság építkezésekhez hordta szét. Az ősi település neve arra utal, hogy az a “papok birtoka” volt, azaz a tihanyi apátságé, s lakói az apátságot kiszolgáló szolganépek voltak. A hosszú évszázadok építkezései, bővítései miatt a templom falában szépen tanulmányozhatjuk Balatonfüred térségének kőzettípusait.
Az ódon falakat szemlélve könnyen felismerhetjük a Balaton-felvidékre oly jellemző vörös homokkövet, amely a templom legidősebb természetes építőköve. A perm időszak végén (kb. 270-250 millió éve), sivatagi-félsivatagi éghajlaton, egy folyóvízi rendszerben lerakódott törmelékes üledékes összlet a színét a benne finoman eloszlatott vasoxid-ásványoknak (pl. hematit) köszönheti. A vörös homokkő általánosan elterjedt képződmény a felszínen Aszófő és Balatonfűzfő között, így Füred térségében is. Mívesen megmunkált formában láthatjuk ezt a kőzetet a papsokai romban beépítve, méghozzá az egykori belső gótikus keresztboltozat megmaradt pilléreiben.
A templomrom fő tömegét az ún. Füredi Mészkő alkotja, amely a középső- és késő-triász határán képződött (kb. 240-230 millió éve), egy pelágikus (nyílt és mélyebb vízi) medencében. A szürke színű, gumós felszínű, több-kevesebb tűzkövet is tartalmazó kőzetet több helyen is fejtették Balatonfüred térségében, legismertebb feltárása az innen nem messze található Száka-hegyen található (itt földtani tanösvény mutatja be a “geo-látnivalókat”). A falakban alárendeltebb mennyiségben triász dolomit is előfordul, amely a mikrorepedésekkel átjárt, “rideg viselkedéséről” ismerhető fel (szintén több helyen fejtették/fejtik a dolomitot a térségben).
A fiatalabb földtani korokat a bazaltlapilli képviseli, amely közel 8-7 millió évével (késő-miocén) a Tihanyban lezajló vulkanizmus szószólója (és onnan is kerülhetett ide). A 2-64 mm átmérőjű szemcsékből álló, sötét színű kőzet jól elüt a templomfal többi kőzetétől, és a korábban említett vörös homokkő pillérek felső folytatásában tanulmányozható. A legfiatalabb földtani képződmény az ún. travertínó (édesvízi mészkő), amely lyukacsos, növénymaradványokat is tartalmazó szerkezetéről könnyedén felismerhető. Az édesvízi mészkövek a késő-miocén végén, és a pleisztocénben (jégkorszakban) keletkeztek, felszíni előfordulásuk pedig Nagyvázsony, Balatonalmádi és Felsőörs térségében jellemző.
Láthatjuk tehát, hogy egy középkori épület falait tanulmányozva egy szűkebb terület földtani képződményeit is megismerhetjük. Vajon mi motiválta őseinket, hogy ezen kőzeteket használják fel templomuk falaiban? A válasz összetett: szempont volt a kőzetek közelsége, szépsége/egyedisége, megmunkálhatósága, de gazdasági/kulturális folyamatok is beleszólhattak a kiválasztásba.

A templomrom pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt