A Csobánc látképe a Köves-hegy/Láz-tető nyergéből
A Tapolcai-medence északkeleti peremén áll őrt a Csobánc. A “tanúhegy” kialakulása kb. 3,5 millió évvel ezelőtt kezdődött el heves robbanásos törmelékszórással, melynek eredményeként egy gyűrű alakú törmeléksánc jött létre a kráter körül. A következő működési szakaszban forró bazaltos láva nyomult fel a mélyből, és kitöltötte a tufagyűrű belsejét, egy lávatavat hozva létre. A működés záró szakaszában pedig vulkáni salakból álló kúpok jöttek létre.
Az „idő vasfoga” (pl. szél, víz) az elmúlt pár millió évben lepusztította az egykori tufagyűrűt, valamint a „bazaltlepény” környezetében található puhább üledékeket is, amelyek az egykoron itt hullámzó Pannon-tóban rakódtak le. A folyamat eredménye az lett, hogy a bazaltsapka megóvta az alatta lévő kőzeteket az eróziótól, s így megőrződhetett az eredeti ősfelszín magassága („tanúhegyek”). Kicsit furcsán hangozhat, de a működésükkor ezek a vulkánok az akkori felszín legmélyebb pontjai voltak, azonban a körülöttük lévő felszín lepusztulása miatt mára a térszín legmagasabb kiemelkedéseivé váltak.
Csobánc vára a legtöbb magyar kővárhoz hasonlóan a tatárjárás utáni évtizedekben épült, a diszeli nemesek jóvoltából. A források alapján biztosan tudjuk, hogy az 1300-as években már a Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdona volt, amely kitartott egészen a 17. század második feléig. A várat már a 15. század végétől erősítgetni kezdték a környéken megélénkülő háborús cselekmények miatt, de igazi hadiszerepe csak a 16. század közepétől jött el, amikor is Buda 1541. évi eleste után végvár lett. A törökök több ízben is ostrom alá vették Csobáncot, de hála meredek hegyoldalainak, erős falainak és Gyulaffy László hős védéseinek, ezek sikertelenek voltak. Gyulaffy László korának legyőzhetetlen bajvívója volt, többek között ő végzett Hegyesd török parancsnokával, Bajaziddal is 1562 márciusában. Még ez év áprilisában Csobánc várából indult az a sereg is, amely öt napi ostrom után kiverte a törököket hegyesdi fészkükből.
Csobánc 1669-ban az Esterházy család tulajdonába került át, majd később a Rákóczi-szabadságharc ideje alatt hol kuruc, hol labanc kézen volt. Leghősiesebb napja 1707. február 25-e volt, amikor is egy maroknyi csapat (köztük nők és gyerekek is) aratott győzelmet a túlerőben lévő osztrák császári sereg ellen, az élükön Rabutin generálissal. A vár sorsát végül nem kerülhette el, 1709-ben a császári csapatok felrobbantották, azóta romként meredeznek falai az örökös szélben, a hegy tetejét alkotó csupasz fennsík peremén.
A várrom pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
