Ennyi emlékeztet az egykori turistaházra!

Nagykovácsi és Pilisszentiván között magasodik a triász dolomitból álló Nagy-Szénás 550 m magas sasbérce. Az 1995-ben Európa Diplomával jutalmazott terület földtani, felszínalaktani, növény- és állattani értékeiről nevezetes, de akad itt más is! A főcsúcstól északkeleti irányban, az Országos Kéktúra útvonala mentén haladva a Zsíros-hegy irányában, egy emlékfal és egy emléktábla komor sziluettje tűnik a túrázó szeme elé: az egykori Nagyszénási turistaház helyén járunk. Emlékezzünk meg most róla kicsit!

A Nagy-Szénás szép kilátást adó dolomit-kopárjaira már a 19. század végén turistaút vezetett fel, s ösvényeit nyáron, valamint télen is igen sok turista taposta. Már ekkor megfogalmazódott a hegy északkeleti, szélvédett részén (500 m magasan) egy turistamenedékhely építésének gondolata. Az ötletet valósággá a Munkás Testedző Egyesület (MTE) tagjai tették, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve, valóságos “rabszolgamunka” keretében hordták fel az építőanyagokat és építették meg a turistaházat. Az egyszerű és kedves épület átadására 1926. május 16-án került sor, amelyet a következő évben két új helyiséggel (veranda és hálóhelyiség), 1934-ben pedig egy “csupaablak” étterem-résszel bővítettek. Nevét Szabó Imréről, a Munkás Testedző Egyesület elnökéről, szociáldemokrata országgyűlési képviselőről kapta. 1938-ban itt rendezték a II. világháború előtti utolsó országos munkás síbajnokságot is.
A falai között nagy turistaforgalmat lebonyolító épületet 1949-ben államosították, s a TKV (Turistaházakat Kezelő Vállalat) birtokába került, állapota később erősen leromlott. A TKV utódja a TEV (Turista Ellátó Vállalat) 1975-ben szűnt meg, amely a Nagyszénási turistaház azonnali “magára hagyását” és kifosztását vonta maga után.
1979. szeptember 9-én érte el a házat és forgatott itt az MTV forgatócsoportja, Rockenbauer Pál vezetésével (“Másfél millió lépés Magyarországon”). A forgatás után nem sokkal a hazánkat irányító kommunista kormányzat parancsára a házat munkásőrökkel a földig romboltatták. Magyarázatuk erre az volt, hogy az akkor még viszonylag jó állapotban lévő épület “kétes egyének találkozóhelye” volt.
Jelenleg egy 1982-ben emelt emlékfal (Bajnok Béla pilisvörösvári szobrászművész alkotása) és egy 1986-ban állított emlékkő, valamint néhány megmaradt alapfal jelöli az egykori turistaház helyét. 2016. május 21-én a Pilisszentiváni Sportegyesület szervezésében újabb emléktáblát állítottak a helyszínen, az említett emlékkő alsó részén, a turistaház megnyitásának 90. évfordulója alkalmából.
Az egykori Nagyszénási turistaház története jól jellemzi annak az “agyatlan ideológiának” a tombolását, amely során nem csak turistaházak vesztek oda, hanem annál jóval több…!

Az egykori turistaház pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt