Gyűrődés a perm korú Nagyvisnyói Mészkő Formációban

Az Északi-középhegységben található Bükk hazánk egyik legváltozatosabb és legbonyolultabb kifejlődésű hegyvidéke. Felépítésében különféle korú tengeri üledékes kőzetek, heves vulkáni működésekről tanúskodó magmás és az ezek átalakulásával létrejött metamorf kőzetek is részt vesznek.
A hegység északi területein (Észak-Bükki-antiklinális) a földtörténeti paleozóikumban (főleg karbon és perm) képződött kőzetek nyomozhatók. Egy ilyen sekélytengeri mészkő tárul fel a védett Mihalovits-féle kőfejtőben, Nagyvisnyó mellett.
A kőfejtő falai vékonyan rétegzett mészkövet tárnak fel, amelyeket szintén sötét színű márga- és mészmárga rétegközök tagolnak. Leszögezhetjük, hogy a mészkő hallatán általában nem a fekete szín jut az eszünkbe! De akkor hogyan is lehetséges ez?
A Bükki-egység a perm időszak végén (kb. 250-240 millió éve) a maitól több ezer kilométerre, egy sekélytengeri selfen helyezkedett el, amelyen nagy vastagságban rakódtak le különféle üledékek. A self parthoz közelebbi részén lagúnák sorjáztak, amelyekben rendkívül gazdag élővilág tenyészett. Sok lagúna feneke, így a nagyvisnyóié is viszont a speciális vízrétegzési viszonyok miatt oxigéntől mentes (anoxikus) volt. A lagúnában keletkezett szerves anyag a fenékre süllyedt, viszont az oxigén hiánya miatt nem tudott lebomlani és a mésziszapba keveredve felhalmozódott. Ez a szerves anyag festette meg az üledékgyűjtő iszapját és színezte sötét színűre a mészköveket, márgákat és mészmárgákat.
A vékonyan rétegzett, ősmaradványokban rendkívül gazdag összletet a kréta időszakban több szakaszú deformáció érte, amely hatására képlékenyen deformálódott (magyarul meggyűrődött). Ez azt bizonyítja, hogy a képződmény akkor a földkéreg egy mélyebb zónájában helyezkedett el, hisz a felszínen nem szenvedhet ilyen deformációt.
A sötét színű, kemény és ellenálló kőzetet évtizedekig fejtették, aminek hatására feltárultak a hegyet alkotó földtani szerkezetek.

A kőfejtő pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt